Részt vettem életem első Zoomos online előadásán - Ez lesz a színház jövője?

Sajnos nem olyan világban élünk, mint Németország, ahol a kormány egy hatalmas válságkezelő csomaggal segítette meg a kultúrát, a színházakat a hirtelen ránk szakadt lezárások miatt, amit a Covid-19 járvány váltott ki. Mi nem, de úgy tűnik, hogy az Egyesült Királyság sem, ahol viszont egy multi-millió fontos biznisz a színház, mégis egy több mint háromhónapos kihagyás akár a vesztét is okozhatja főleg az olyan non-profit, 200 éves múltra is visszatekintő színházaknak, mint amilyen a londoni Old Vic.

Részt vettem életem első Zoomos online előadásán - Ez lesz a színház jövője?
Fotó: Manuel Harlan / Facebook / The Old Vic Theatre

Színházi gyerekként nőttem fel, kiskoromban esténként, hétvégénként a szüleim, nagyszüleim munkahelyén lógattam a lábam, hol a közönség soraiban, hol a kulisszák mögött, máskor a színpad mellett vagy az öltözőben. Alig akadt olyan darab, amit ne láttam volna, sőt, az öcsém már kisebb karriert futott be gyerekszínészként pár évvel később. Tudom, egészen sznob dolognak hangzik, de néhány éve már nem volt elég, hogy végignéztem a repertoárból azt, ami érdekelt itthon, újdonságokra voltam kiéhezve, és ekkor kezdtem el megismerkedni a londoni West Enddel, amit addig csak csodálva szemléltem a távolból. Mielőtt minden utazásnak befellegzett, évente 3-4 alkalommal kirepültem pár napra, jó előre leszerveztem ezekre a napokra minden olyan darabot, amit épp meg akartam nézni, és lassan már aszerint vettem a regjegyeket Angliába, hogy éppen milyen előadásra volt jegyem már akár egy évvel előre is. Aztán persze "beütött a korona", ahogy mondani szoktuk, és elúszott a lehetőség, hogy lássam Timothée Chalamet-t, Emilia Clarke-ot, Rhys Ifans-t vagy Jake Gyllenhaalt élőben a színpadon, csak hogy a legnagyobb neveket említsem. Persze, mindent bepótolnak, ha a járványhelyzet is úgy akarja, de az sem engem, a színészeket meg a színházakat főleg alig tudja jelenleg boldogítani.

Egy távolságtartó világban milyenek lesznek a kapcsolataink?
Egy távolságtartó világban milyenek lesznek a kapcsolataink?
Fotó: Manuel Harlan / Facebook / The Old Vic Theatre

Az Old Vic London egyik legrégebbi színháza, 200 éves múltra tekint vissza, és annak ellenére, hogy a világ legnagyobb neveit vonultatta fel a színpadán, teljesen non-profit szervezetként működik, a színészeket nem fizetik, a bevételből csak a színházat tartják fent. Egy ilyen intézmény számára több hónapos kihagyás visszafordíthatatlan károkat okozhat, valamit tenni kellett, és ekkor jött be a képbe a színház művészeti vezetője, Matthew Warchus által rendezett Lungs, azaz a Tüdők A Korona két sztárjával, Claire Foy-jal és Matt Smith-szel a főszerepben. A kétszemélyes, intenzív érzelmi hullámvasutat bejáró, Duncan Macmillan által írt darab először 2011-ben mutatkozott be Washingtonban, majd az említett szereposztásban már lezárt egy sikeres szezont Londonban az Old Vicben 2019-ben. A színház új támogatói projektje, az Old Vic: In Camera keretében Foy és Smith ismét visszatértek ehhez a szerephez, amit ezúttal érintés nélkül, a szabályoknak megfelelően távolságtartással, nagyon kevés stábbal, minimális világítással, díszlettel és üres nézőtér előtt vittek újra színpadra egy limitált online élő közvetítés-sorozat erejéig. Ahogyan az 1000 férőhelyes színházba korábban, most is minden, Zoomon közvetített előadásra csak ennyi jegyet adtak el a szokásos árfekvéseknek megfelelően. Lehetett volna egy korábbi felvételt elérhetővé tenni akár csak limitált ideig is (mint ahogy ők is, de rengeteg más színház is tette az elmúlt hónapokban világszerte), de nem ez volt a cél, hanem a színpadon élőben történő katarzis újramegélésének a lehetősége. A színészek nem előre felvett, megszerkesztett formában állnak a szemünk előtt, hanem Zoomon követhetjük élőben, már-már kísérleti módon, osztott képernyőn nézhetjük végig, ahogy M és W, egy fiatal pár, átvészelik a párkapcsolatok nehézségeit, megvitatják a gyermekvállalás körüli kérdéseket, amik egy modern, szociálisan érzékeny értelmiségi pár esetében felmerülnek a környezetvédelmi parák idején. Egészen érdekes, ahogy a Covid-19 okozta kilátástalan jövő esetében teljesen új értelmet nyernek ezek a kérdések: Milyen jövőt akarunk létrehozni? Milyen világba akarunk új életet hozni? A darab egyik legviccesebb és legemlékezetesebb pillanata, amikor Foy azon lamentál, hogy megengedhető-e egy felvilágosult, jól szituált modern nőnek, hogy világra hozzon egy 10.000 tonna széndioxidot kibocsátó lényt, ami egyrészt elég lenne arra, hogy naponta elutazzon New Yorkba repülővel, másrészt olyan súlyos, mint maga az Eiffel-torony - "Az Eiffel-tornyot kéne megszülnöm", mondja kiborulva.

Ahogy M `bufferel` W kérdéseinek megválaszolása előtt, a Zoomos közvetítés során különösen vicces replika W részéről
Ahogy M `bufferel` W kérdéseinek megválaszolása előtt, a Zoomos közvetítés során különösen vicces replika W részéről
Fotó: Manuel Harlan / Facebook / The Old Vic Theatre

Élőké az elsőbbség - interjú a költő Peer Krisztiánnal

Élőké az elsőbbség - interjú a költő Peer Krisztiánnal

A színház célja, hogy reflektáljon az éppen aktuális szociális, politikai, (pop)kulturális helyzetekre, kérdésekre, mint ahogyan a legtöbb egyéb művészi kifejezésnek is, persze vannak univerzális, örökérvényű darabok, alkotások, amik minden korban rezonálni fognak a nézővel, befogadóval és annak világlátásával és körülményeivel, azonban ehhez elengedhetetlen a személyes kontaktus. A színház esetében pedig szinte csak így tud megszületni az a bizonyos, már említett katarzis, ami azt eredményezi a nézőben, hogy nemcsak pár óráig a darab megnézése után, hanem akár napokig, hetekig is gondolkozásra sarkallja, kivételes esetekben akár meg is tudja változtatni őt. Eddig még ilyen megvalósítást nem láttunk, mint amilyen az élő Zoomos közvetítés volt, az osztott képernyő pedig további többlettartalmat, újabb dimenziókat adott ennek az amúgy is sok rétegből álló drámának. Felerősíti Macmillan érdeklődését az iránt, hogy mit osztunk meg a másikkal és mit rejtegetünk előle, továbbá hangsúlyozza a távolság és a kapcsolódás hiányát, ami az elmúlt időszak hívószava is lehetne. Warchus formabontó Zoomos megoldása nem véletlen, hiszen a rendező a filmezés terén is igen jártas, remekül helyt áll a helyzet-szülte lehetőségek és újítások kiaknázásában, és bár a hatás megvolt, a katarzis megtörtént, a két színész között a kémia a képernyőn keresztül is (A Korona után ismét) szinte kitappintható, félve teszem fel a kérdést: ez lenne a színház jövője? Szívből remélem, hogy nem.

Claire Foy kissé neurotikus PhD tanulót alakít, aki nem tudja eldönteni szabad-e ebbe a világba gyermeket szülni
Claire Foy kissé neurotikus PhD tanulót alakít, aki nem tudja eldönteni szabad-e ebbe a világba gyermeket szülni
Fotó: Manuel Harlan / Facebook / The Old Vic Theatre

További részletek az Old Vic: In Camera projektről és a Lungsról:

Ez is érdekelhet

Miért érdekli annyira a fiúkat, hogy a lányok hány pasival fekszenek le?

Miért érdekli annyira a fiúkat, hogy a lányok hány pasival fekszenek le?

GLAMOUR Horoszkóp

Napi horoszkóp: szerencsét ígér a mai nap sokunknak - szeptember 18. szombat

Napi horoszkóp: szerencsét ígér a mai nap sokunknak - szeptember 18. szombat

Divathírek

Megnyitott az Etele Plaza: íme minden, amit tudnod kell róla

Megnyitott az Etele Plaza: íme minden, amit tudnod kell róla