Színház a javából!

2016. július 21.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Szerelem és megcsalás, vágyak kontra döntések, repülés és rengeteg nevetés, ez vár mindazokra, akik július 21 és 23. között a balatonföldvári KULTKIKÖTŐ-be látogatnak. Ott a helyed neked is!

Boeing, boeing
Boeing, boeing
Fotó: Kecskeméti Katona József Színház

Balatonföldváron igazi szerelmes hétvége vár a látogatókra. Csütörtök este Huzella Júlia és Ficza István egy filmdalokból összeállított esten mutatja be egy fiktív párkapcsolat állomásait. Meseautó, Szeretni bolondulásig, 2X2 néha 5, vagy épp a Halálos tavasz, ezek a dalok egyszerűen megunhatatlanok.

Péntek este újra bebizonyosodik majd, hogy minden sikeres férfi mögött ott áll egy nő. Vagy épp három. A Kecskeméti Katona József Színház Boeing, Boeing című vígjátéka egy Párizsban élő sztárépítészről és menyasszonyairól mesél nekünk. A hölgyek természetesen mit sem sejtenek egymásról, sőt, mivel mindannyian légiutas-kísérők, szinte soha nem járnak egy időben a földön. De ahogy a repülést néha megzavarja egy kis turbulencia, a sztárépítész jó barátjának is sikerül belerondítania az idillbe.

A West End- és a Broadway-siker után Földvárra is berobban az Egy fenékkel két lovat című darab, az Orlai Produkció előadása Pelsőczy Réka rendezésében ígér szombatra felejthetetlen színházi estét. A helyszín Brighton a hatvanas évek elején, kezdődik a Beatles-mánia. Francis Henshall-t kirúgták egy zenekarból, éhen is halna, ha ennyiben hagyná a dolgot. De nem hagyja. Mit neki két állás két főnöknél? Sima ügy, majd elrendezi. Ráadásul felbukkan egy cicaszemű dög, őt is meg kéne ismerni kicsit. Álruha és rock and roll, gombafejek és feléledt hulla, gengszterek és báránykorona, szerelem, szerelem, szerelem. Hogy itt-ott emlékeztet Goldonitól A két úr szolgájára? Nem véletlen.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Miért bánt jobban egy névtelen komment, mint egy beszólás a buszon vagy az irodában?

glamour plusz ikon Miért bánt jobban egy névtelen komment, mint egy beszólás a buszon vagy az irodában?

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)