3 tanács, amit mindenképp fogadj meg a szakítás után

2021.május.17.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Véget ért a kapcsolatod? Ez szomorú, de akár profitálhatsz is belőle. A júniusi GLAMOUR-ban egy szuper cikket olvashatsz, melyet Amy Chan Breakup Bootcamp című könyve inspirált. A szerző, miután szakított a szerelmével, egyre csak bánkódott, várta az igazit, és közben szüntelenül a gonosz exét szapulta. Végül aztán rájött, máshogy is lehet, és a tönkrement kapcsolatát lehetőségként is kezelheti. Az alábbi tanácsok segítenek, hogy rágyere mennyi mindent tanulhatsz egy szakításból.

3 tanács, amit mindenképp fogadj meg a szakítás után
Fotó: Netflix/Glamour

Hagyd a „jövőbe látást”!

Főleg a kapcsolatra vágyó nőkre jellemző, hogy hajlamosak idealizálni embereket. Nem törődnek a figyelmeztető jelekkel, és nem a konkrét férfiba, hanem a róla a fejükbe élő képbe szeretnek bele. És ami külön érdekes: a test nem ismeri fel a különbséget a valódi szerelem, illetve az ilyen „elképzelt” szerelem között… mindkettő esetében dopamin, vagyis boldogsághormon termelődik. Chan szerint ugyancsak az örök szinglilét garanciája, ha hiszel a „lelki társ” létezésében. Ez olyan ideálkép, amely a legritkább esetben válik valóra. A szakítást külön megnehezíti, ha gyakorlod a „jövőbe látást”: a fejedben az idealizált személyhez idealizált jövőkép is tartozik. Ettől csak fokozódnak az érzéseid, miközben a társad épp azon töpreng, összeilletek-e egyáltalán. Ha végül szétmentek, nem elég, hogy meg kell küzdened a párod hiányával, még az aprólékosan felépített jövőképed is mehet a kukába. Úgyhogy csak nyugi! Fogadd el, hogy alaposan megismerni valakit idő kérdése. Éld meg a pillanatot, ne hagyd, hogy a gondolataid előre rohanjanak. Közben mindig vedd számba azokat a dolgokat, amelyekért hálás vagy – ez segít abban, hogy a mostban élj a „majd” helyett.

Ne törődj a vonzerővel, randizz mással!

Mint láttuk, kötődési mintáink miatt sokszor a nem nekünk való emberek felé érzünk vonzódást. Chan ezért azt ajánlja, hogy próbáljunk ki olykor egy teljesen más randitaktikát: keressünk fiatalabb, idősebb, alacsonyabb, vékonyabb embert, mint akire amúgy buknánk, nézzünk szét más munkakörökben dolgozóknál is, ne csak azok között, akik a listánkon szerepelnek. Meglátod, ha így nézed az embereket, egyszeriben egészen más típusok is elkezdenek tetszeni. Fura: miközben azokkal, akikre érthetetlen módon buksz, sokszor nagyon hamar zátonyra fut a kapcsolat, a „nem magától értetődő” választásaid hosszú távon is működhetnek. Hiszen itt előbb a partnered belső értékeit fedezed fel, és ez vált át vonzerőbe. Tedd fel magadnak a kérdést: el tudom képzelni, hogy sok időt töltsek ezzel az emberrel? Jól érzem magam a társaságában? Ha a válasz igen, bátran próbálkozz, akkor is, ha az illető amúgy nem pont olyan, mint akik eddig érdekeltek. Írj egy rövid listát arról, mit vársz egy kapcsolattól (biztonságot, megbízhatóságot), és ne azt keresd a másikban, amiről csak gondolod, hogy vágysz rá (kalandot, izgalmakat). Könnyen lehet, hogy ha így keresgélsz, rátalálsz az igazira – aki első pillantásra nem is hasonlít arra a típusra, akit eddig igazinak hittél.

Egyelőre még csak angol nyelven szerezheted be ezt a szuper olvasmányt, rendeld meg az amazon.com-ról.

Légy önmagad!

Sok nő követi el a hibát, hogy a másikban olyasvalakit lát, aki „kiegészíti”, „kiteljesíti”. Pedig az egészséges kapcsolat nem erről szól: ha szükséged van egy másik emberre, hogy megadja azt, ami belőled hiányzik, az azt jelenti, hogy nem vagy elég erős és magabiztos. Ha folyton tepersz a figyelemért, a megbecsülésért, a szeretetért, hamar fárasztóvá válsz a másik embernek. És ha valamilyen gyengeséged, hiányosságod miatt vagy a másikkal, sokszor kötsz rossz üzletet. De hogyan kell erősnek, magabiztosnak lenni? Chan azt mondja: légy önmagad! Tarts önvizsgálatot, írd fel, ki vagy valójában (a jó, a rossz, a csúf?), és hogy közben milyen álarcot viselsz azért, hogy a világ elfogadjon és szeressen. Légy önmagad, és ragyogj! Chan a tréningjein bemutat egy gyakorló dominát, aki idővel leveszi az álarcát a résztvevők előtt, és megmutatja, ki is ő valójában. Ha elbizonytalanodsz, idézz magad elé egy domináns, erős valakit: ő vajon mit tenne most a helyemben? Együtt lenne valakivel csak azért, hogy legyen mellette valaki, hogy ne legyen egyedül? Ugyan. Az erős ember tudja, mit akar, és azt is, kivel akarja. Ha fejleszted önmagad, előbb-utóbb te is erős lehetsz, és soha többé nem kell beérned olyasvalakivel, aki nem is hozzád való.

Olvasd el a többi tippet a júniusi GLAMOUR magazinban!

Wekerle Szabolcs

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője