Érzelmi hullámvasút a The Voice-ban: ők már biztosan ott lesznek az élő show-ban

Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A The Voice legfrissebb adása a megszokottnál is szívszorítóbb volt, ugyanis most dőlt el, ki lesz az az első 6 versenyző, aki továbbjut az élő show-ba. Mind az énekeseken, mind pedig a coachokon hatalmas volt a nyomás, hiszen előbbieknek életük legnagyobb próbatételén kellett átesniük, utóbbiaknak pedig dönteniük kellett arról, hogy kiknek van helyük az élő show-ban.

A The Voice Kiütés című adása minden eddiginél szívszorítóbbra sikeredett
A The Voice Kiütés című adása minden eddiginél szívszorítóbbra sikeredett
Fotó: RTL Sajtóklub

Elképesztően feszült pillanatoknak lehettünk szemtanúi a The Voice - Kiütés epizódjában. A két részből álló, szombaton, illetve vasárnap vetített adásokból derül ki, hogy ki az a 12 szerencsés énekes, aki hétről hétre látható lesz majd az élő show-ban. Az első részben Manuel és Miklósa Erika 6-6 fős csapata mérettette meg magát, és annak csak a fele juthatott tovább. A tét óriási volt: több versenyző is hangsúlyozta, mennyire jelentőségteljes számára ez a nap, és tudja, ha bejut az élő adásba, az egész élete megváltozik. Nézzük, ki az első 6, akinek az álma teljesült!

Rangsorolták őket

Ebben a részben a versenyzők “kiütéssel” győzték le egymást, ami természetesen nem egy box párbajt jelentett, bár, a feszültséget valóban vágni lehetett a stúdióban. A “Kiütés” lényege, hogy a 6 versenyző a produkciója után - amennyiben a couch-a úgy dönt - leülhet az 1-es, a 2-es vagy a 3-as székre - a rangsorolt székek a továbbjutás esélyét növelik, vagy éppen csökkentik. Akit a coach az első székre ültet, már elkezdhet reménykedni abban, hogy bérelt helye van az élő show-ban, de könnyen megeshet az is, hogy a következő 1-es székre ülő versenyző letaszítja őt a trónról, így lecsúszik a 2. helyre. Akinek a 3. székről fel kell állnia, ő sajnos kiesett a versenyből.

Az első két versenyző azonnal széket kapott

Elsőként Manuel csapata következett: Kovács Harmat indította a versenyt. A 17 éves lány elmondta, hogy azért áll nagyon közel hozzá Bruno Mars When I Was Your Man című dala, mert egy szerelmes balladáról van szó, és mivel ő maga is ilyen érzéseket táplál párja iránt, tudja, hogy nagy átéléssel fog majd énekelni. Ez így is történt: Harmat előadása azonnal lenyűgözte a coachokat, ezért le is ülhetett az első székre. A második versenyző Jaber Gábor volt, aki saját dalt adott elő Hideg a szívem címmel. A produkcióját óriási ováció követte; a közönség és a coachok teljesen eufórikus állapotba kerültek, így nem volt kérdés, hogy Gábor széket érdemel: a 2. széken foglalhatott helyett Harmat mellett.

Eljött a szomorú pillanat: kiesett egy versenyző

A 16 éves Sándor Aurél annyira cuki volt hogy egy pillanat alatt megolvasztotta a szíveket a stúdióban Mike Posner Cooler Than Me dalával, a 19 éves Nagy Gréta pedig Selena Gomez egyik legmegindítóbb dalát, a Lose You To Love Me-t adta elő. Míg Aurél kapott széket, Gréta sajnos nem, így ő volt az első versenyző, akinek távoznia kellett a műsorból. Szappanos Kata a The Weeknd Call Out My Name című dalt kapta Manueltől. A sors iróniája, hogy előtte Selena Gomez slágere csendült fel, akit a The Weeknd követett - a pletykák szerint Abęl Makkonen Tesfaye Selenának írta ezt a szakításuk után. Visszatérve Katára, a 20 éves lány sajnos nem kapott széket, bár Miklósa Erika továbbjuttatta volna. Összességében a coachok úgy vélték: Kata még nem áll készen, mert érezhető, mennyire elégedetlen önmagával. „Mikor hiszed már el, hogy jó vagy?” - kérdezte tőle Miklósa Erika.

A The Voice párbaja akkora fordulatot hozott, hogy beleszédültünk

A The Voice párbaja akkora fordulatot hozott, hogy beleszédültünk

Rengeteg tehetség, túl kevés szék

A 24 éves Lakner Roberta viszont hatalmasat szólt: saját szerzeményét hallgatva nem lehetett kibírni könnyek nélkül. Bár előadását hatalmas ováció követte, és a coachok, illetve a közönség is felállt a stúdióban, csak a 3. széket foglalhatta el, az ok pedig egyébként teljesen érthető: egyszerűen képtelenség volt minden tehetséget leültetni. Trokán Nóra szerint ez Roberta előadása egy tökéletes produkció volt, Curtis pedig az alábbi szavakat intézte hozzá: „Aki egy ilyen szöveget tud írni, az egy jó ember. (...) Gyönyörű lelked van.

Lakner Roberta saját dalát adta elő
Fotó: RTL Sajtóklub

Egyre feszültebb a hangulat

Haga Jázmin - aki Central Cee x Dave Sprinter dalát adta elő - viszont még ennél is nagyobb ovációt varázsolt a stúdióba: mind a négy coachot rázta a hideg, a közönség pedig egy emberként kántálta, hogy „széket!”. Trokán Nóra bevallotta, hogy Jázmin a kedvence, Curtis pedig elmondta a 16 éves lánynak, mennyire büszke rá, majd hozzátette: „Te magad vagy a hiphop!” Jázmin azonnal trónbitorló lett, ugyanis az 1. számú széken foglalhatott helyet.

Eljött a katarzis pillanata

Viszont Manuel döntése Roberta számára a verseny végét jelentette. A 24 éves Valensky Miriam produkciójától szintén nem jutott szóhoz egyik coach sem, ugyanis Miriam Whitney Houston I Wanna Dance With Somebody című dalát kapta, és valósággal felszántotta a színpadot. Őt követte a szintén 24 éves Berki Artúr, aki Balázs Fecó Érints meg című balladáját adta elő, és ez volt az a pont, amikor nemcsak a coach-csapat és a közönség, hanem a három széken helyet foglaló versenyzők is felálltak. Nem volt kérdés, hogy Artúrnak az élő showban a helye, ezért Miriamnak sajnos fel kellett állnia a 3. székről - és ezáltal távoznia a műsorból. Így végül hosszas mérlegelés után, de összeállt Manuel csapata Kovács Harmat, Haga Jázmin és Berki Artúr személyében.

Berki Artúr előadásától mindenki bekönnyezett
Fotó: RTL Sajtóklub

Azonnal menni kell tovább

A coach-csapat még fel sem ocsúdott az első sokkból, már következtek is Miklósi Erika énekesei. Elsőként a 16 éves Klajbán Arlett lépett színpadra, aki ZÓRA Mámor című dalát adta elő, és csengő hangjával teljesen lehengerelt mindenkit a stúdióban. Trokán Nóra elmondta, hogy Arlett fiatal kora ellenére is annyi érzelmet tudott beletenni a produkcióba, hogy az valóban lenyűgöző. Miklósi Erika pedig kifejezte, mennyire büszke rá, amiért sikerült legyőznie a félelmeit. A fiatal lány meg is kapta az első széket, közben pedig érkezett a második versenyző, Beffen Györgyi. A 37 éves kétgyermekes anyuka Tina Turner Proud Mary című világhírű slágerével robbantott egyet a színpadon, ennek ellenére Manuel szerint Györgyi nem volt ott fejben. A versenyző leülhetett a 2. székre, de ahogy következtek a tehetségesebbnél tehetségesebb énekesek, nem sokkal ezután távoznia kellett a műsorból.

The Voice: Az egyik legnagyobb legenda is szerencsét próbált, egyetlen szék sem fordult meg

The Voice: Az egyik legnagyobb legenda is szerencsét próbált, egyetlen szék sem fordult meg

Volt, akit nagyon megviselt a kiesése

A 30 éves Palócz Gergő Robbie Williams Angels című dalát kapta, de Curtis szerint bár a produkció jól indult, a végére elfogyott, és pontatlan is volt. Ugyanakkor Gergő hatalmas átéléssel énekelt, és bizonyította tehetségét, ezért Miklósa Erika megadta neki a 3. széket. Orgován Dorina Somló Tamástól énekelte a Gondolsz-e rám című szerzeményt, de a 20 éves lány teljesítménye nem igazán nyerte el a coachok tetszését. Curtis úgy fogalmazott, hogy az éneklés ugyan szép volt, de túl steril. Dorina nem kapott széket, és nagyon megviselte a kiesése: könnyek között vallott csalódottságáról, de természetesen hálás, hogy idáig eljuthatott. A 35 éves Beck András produkciója azért volt hihetetlenül izgalmas, mert az énekes korábban hosszú ideig egy hajón zenélt, ezért komoly kihívást jelentett számára, hogy maga mögött hagyja a berögzült rutint, és lélekből énekeljen. Billy Idol Rebel Yell című számát adta elő, amire Curtis csillogó szemekkel reagált: „Végre valaki bejárta a színpadot, ezt nevezem előadásnak!" Talán mondanunk sem kell, hogy helyett foglalhatott.

Eljött az igazság pillanata

Szakács Erika előadása tökéletes záróakkordja volt az estének
Fotó: RTL Sajtóklub

A 33 éves Homoki Gábor Balázs Fecó Szerelem még több kell című slágerét kapta mentorától, és az ének mellett hegedűmuzsikájával is lenyűgözte úgy a közönséget, mint a coachokat, akik virtuóznak nevezték a zenészt. A 18 éves Szabó Bence az opera műfajában remekelt; Simándy János Vágyom egy nő után című művét adta elő olyan elképesztő énektechnikával és átéléssel, hogy könnyeket csalt a jelenlévők szemébe. Nyilván széket kapott, a verseny végén viszont sajnos távoznia kellett. Érkezett is a következő versenyző, a 19 éves Kovács Alíz a Hit ‘Em Up Style (Oops!) (Blu Cantrell) dallal, és nem volt kérdés, az élő show adásban van a helye, ahogyan az utolsóként színpadra lépő énekesnek, a 18 éves Szakács Erikának is. Utóbbi James Brown It's a Man's Man's Man's World ikonikus slágerével koronázta meg a műsort. Az élő show továbbjutói Miklósa Erika csapatában tehát: Homoki Gábor, Kovács Alíz és Szakács Erika.

Miklósa Erika: „A tehetség nem elég, kell hozzá szorgalom, a tanulni tudás és akarás”

Miklósa Erika: „A tehetség nem elég, kell hozzá szorgalom, a tanulni tudás és akarás”
Manuel csapata
Fotó: RTL Sajtóklub
Miklósa Erika csapata
Fotó: RTL Sajtóklub
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Nemcsak a szülésélményt keseríti meg, a kismamákra és a babákra nézve is életveszélyes a HELLP-szindróma

glamour plusz ikon Nemcsak a szülésélményt keseríti meg, a kismamákra és a babákra nézve is életveszélyes a HELLP-szindróma

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Nem tudod, hogyan pakolj be mindent a bőröndbe? - Ezzel a 3 lépéssel biztosan semmi nem marad otthon! (x)

Nem tudod, hogyan pakolj be mindent a bőröndbe? - Ezzel a 3 lépéssel biztosan semmi nem marad otthon! (x)

Ezzel a tökéletes esti arcápolási rutinnal másnap is ragyogni fog a bőröd (x)

Ezzel a tökéletes esti arcápolási rutinnal másnap is ragyogni fog a bőröd (x)

Baki a csajos nyaraláson: rossz ötlet volt az intimmosakodó (x)

Baki a csajos nyaraláson: rossz ötlet volt az intimmosakodó (x)

Most megmutatjuk, mi az a program, ami nélkül nincs „Girls' night” - Íme! (x)

Most megmutatjuk, mi az a program, ami nélkül nincs „Girls' night” - Íme! (x)