Tragikus hír! Elhunyt F. Dózsa Katalin divattörténész - így emlékezik rá kollégája és tanítványa
Tegnapelőtt este 7 kor valami örökre megváltozott… legalább is nekünk biztosan, akik ismertük és szerettük őt.
Ezeket láttad már?
"Hihetetlen, hihetetlen" -… ezt hajtogattam magamban, mikor egyedül ültem az erkélyen, miután Eszter megírta nekem a HIHETETLENT.
Tudtuk, hogy beteg volt, de én személy szerint sosem gondoltam arra, hogy meghalhat. Ő nem. Mert vannak mások, akik meghalnak, és vannak azok, akik sohasem halnak, sohasem halhatnak meg. Kati a legendás szuperhős volt nekünk, a halhatatlan, az örökké erős, az örökké adni-segíteni képes. Egyszerre volt tanár, kolléga, főnökasszony, mentor, mester és anyánk helyett anyánk, ha éppen arra volt szükség. A magam nevében beszélek, de tudom, hogy nem vagyok egyedül, sokak, sokunk nevében írom most mindezt.
Mi lesz most velünk?
Felfoghatatlan, hogy fel kell nőnünk, hogy szakmai szempontból is eljött a nagykorúság, a felnőtté válás ideje. Mert, hogy Kati magunkra hagyott minket. Felnőttem már egyszer, amikor megszültem a lányom, aztán újra úgy éreztem eggyel felnőttebb lettem, amikor a világra hoztam a fiamat is. Elgyászoltam egy-egy apát (egy édeset és egy nevelőt), halálukkal a két hőn szeretett férfi által gondosan szőtt, minden "világszámot" kibíró biztonsági hálóm foszlott szerte szét. FELFOGHATATLAN.
És most itt a szakmai felnövés pillanata. Judit, Kati kedvenc tanítványa (csak azért nem voltam rá nagyon féltékeny, mert, hogy engem "hivatalosan" sosem tanított)… felhívott tegnap este és egyszerre kérdeztük, "Most mi lesz?"
Miénk a stafétabot, de hirtelen földbe gyökerezett a lábunk. Rövid távra edzettünk, és most kiderül, hogy ez itt a maraton.
Mert folytatni a hazai divattörténet óriásának szakmai örökségét hatalmas feladat. Eddig könnyű volt, mert még kérdezhettünk, megfogadhattuk a tanácsát, lektoráltathattuk vele a szövegeinket, megvitathattuk vele az élet és a szakmai életünk folyását.
Divattervező tanítványok nemzedékei gyászolják a legjobb, legkedvesebb tanárukat. Mert azon kívül, hogy Kati a hazai viselettörténet kutatás legjelentősebb, a magyar és a nemzetközi múzeumi világ kiemelkedő alakja volt, fáradhatatlanul tanított, szórakoztatóan, magával ragadóan. Nem hiszem, hogy létezett olyan tanítványa, akivel nem szerettette meg a viselettörténetet!
Én neki köszönhetek mindent, ami a pályán elindított, az embereket, a helyzeteket, a lehetőséget, a fantasztikusabbnál fantasztikusabb kiállításokat, amelyekben segíthettem neki, vagy amelyekben testközelből ismerhettem meg milyen nemzetközi vizeken evezeni, mindezt 26-28 évesen! Jobb kezévé emelt csitriként. Neki köszönhetem hogy múzeumban dolgozom, most épp ott, aminek az újkori textilgyűjteményét 30 évig gondosan építette. De nem csak gondosan, hanem úttörően. A hazai múzeumi szakmának sok tekintetben vett éllovasa volt. Kortárs divatot is gyűjtött már 1977-ben, és neki köszönhetem, hogy ez a pálya lett osztályrészemmé, azt hogy én is olyan szerencsés emberré váltam, akinek a szakmája a hobbija, aki imádja, amit csinál!
Szerezzétek meg könyveit, olvassátok, őrizzétek meg szívetekben a hangját és a képét, legyetek igényesek és bátrak, mutassuk meg együtt, hogy a divat azon túl, hogy az egyik legkomolyabb biznisz, komoly művészeti értékkel is bír és a vele való foglakozást műveljük tudományosan, de közérthetően! Legyen tánc és még több divattörténész!
Drága Kati, vigyázz ránk továbbra is odafentről, kacagj az angyalokkal és igazítsd meg a ruhájuk!
Simonovics Ildikó
