Újabb magyar fotóstehetségre bukkantunk - Krász Kíra mesél arról, hol találkozik saját vizuális valósága a való élettel
Ezeket láttad már?
Egyre több tehetséges alkotó bukkan fel hazánkban, hogy újszerű látásmóddal, formabontó megoldásokkal és egyedi esztétikai érzékkel közelítsenek a művészetek felé. Legutóbbi felfedezettünk nem más, mint Krász Kíra, aki a fotózásban találta meg az önkifejezést és egyben a gyógyírt is. Kíra elképesztő fényképeivel mesél legbensőbb érzéseiről, és most mi is betekintést nyerhettünk ebbe a sajátos világba.
Emlékszel rá, mikor érett meg benned az elhatározás, hogy fotózással szeretnél foglalkozni? Mi volt a kiindulópont?
Engem sajnos könnyű esztétikával megvásárolni. Sosem kellett egy képeskönyvnél több ahhoz, hogy jól érezzem magam. Mikor még havi 15 óra internetünk volt, mindig arra pazaroltam, hogy a deviantart.com porté részlegét nézegettem vágyakozva, amit eleinte a szüleim nehezen értettek meg. Aztán szépen lassan elkezdtem a barátaimat fotózni, papagájokkal, árkon-bokron át, új helyeket felfedezve és rájöttem, hogy ez igencsak jó érzéssel tölt el. Aztán ez a jó érzés átalakult egy alapvető funkcióvá, és ha épp nem tudtam mi bajom van magammal vagy a világgal, ez segített választ adni vagy megoldást találni. Az is előfordult, egy hónapig nem vettem a fényképezőt a kezembe, és mikor nekiálltam újra, hirtelen minden megjavult. Sokszor unatkoztam a suliban, és ilyenkor bámultam kifele, arra gondolva, hány kép "veszik" épp el ez idő alatt. Emellett gimnáziumban ráébredtem, hogy a családomban mindenki sikeresen elnyomta magában a művészi vonalat, pedig a szüleim nagyon kreatív emberek. Mikor én nekiálltam, az alkotás maga kitöltött egy rést, amibe hirtelen mindenki részt akart venni és segíteni. Úgy érzem, ez az, amivel adni tudok másoknak, hogy csak csinálom amit érzek és hagyom hogy mások inspiráljanak.
Láttad már? Milyen lenne, ha érezne a ruhád? Exkluzív interjú a magyar tervezővel, aki életre keltette kreációit
Van olyan fotós vagy művész, aki nagy hatást gyakorolt rád?
Igazából az inspiráció több irányból jön, kérdés az, mi aktuális épp a projektjeimben. Szerencsére egyre több minden érdekel, ami számomra kapcsolódik. Azt hiszem a (modern) klasszikus zene az első gondolatébresztő. Ha fotózás, akkor nagyon szívesen csemegézek kortárs fotósok munkásságból. Eylül Aslan például nagy kedvencem, végtelenül játékosak a képei, vagy Evelyn Bencicova, aki nagyon ügyesen rendezi az embereket egy-egy adott térben. Ha a divatirány, akkor pedig Michal Pudelka, aki a H&M Erdem kollekcióját fotózta nemrég. Nagy klasszikus kedvencem még Sally Mann, de őt már említeni is alig merem, mert úgy fél éve sikerült a képei küldözgetésével letiltatnom Facebookon, és még a rendőrség is megkeresett után. Mostanában sokat olvastam előadó-művészekről, akik nagy hatással voltak rám, mint Pina Bausch vagy Marina Abramović. Néha egy-két festőtől vagy rendezőtől is kölcsönzök ötleteket, hogy aztán áttegyem őket a saját kontextusomba.
Ha ránézek a fotóidra, mindig az jut eszembe, hogy ez "olyan tipikus Kírás", de sosem tudtam megfogalmazni, mi teszi azzá. Van valamiféle ars poeticád? Mit jelent számodra a szépség, az esztétikum fogalma?
Minden fotóval arra törekszem, hogy megjelenítsem az elemek egymáshoz való kapcsolatát vizuálisan. Emellett szeretem, ha a képek a saját történetüket is elmesélik, lehetőleg játékosan. Eljutottam oda, hogy nehéz különbséget tennem a saját vizuális valóságom és a való élet között, mert az ötletek tapasztalatokból, érzésekből jönnek. Az esztétikum pedig valahol a természetesség, az őszinteség és a kreativitás határa, érzésekkel megfűszerezve. A legtöbbeket megmozgató képeim nem is a legszebb emberekről készülnek, hanem azokból a fotózásokból származnak, ahol a modellek azonosulni tudnak egy általam rájuk ruházott érzéssel, vagy a sajátjukkal. Itt a szépségnek már tényleg néha belülről kell jönnie.
Melyik volt az eddigi kedvenc fotózásod? Mitől vált emlékezetessé számodra?
Mikor még az egyetemre készülő portfólióimon dolgoztam, összeraktunk egy sorozatot az öcsémmel, Zsomborral, amit azóta is nagyon szeretek. Hét év van köztünk és már kiskorában elég összetettek és szürreálisak voltak a gondolatai. Elkezdtünk felépíteni egy képsort, ami egy-egy félelmét vagy szorongását jelenítette meg, dolgoztunk rajta vagy két évet, mert mindig, mikor újabb gondolatai voltak a témával kapcsolatban, lefotóztuk. A beengedés folyamata olyan szép volt, hogy azóta is emlegetjük.
Hol látod magad 10 év múlva?
Két éve még azt sem gondoltam volna, hogy most Brightonban fogok élni, aztán már az egyetemnek is kevesebb mint a fele van vissza. Egyelőre az a tervem, hogy épüljek, alakuljak és eljuthassak egy minél nagyobb közönséghez, akinek örömet okoz, hogy a fotóimat nézheti. Szeretnék tapasztalatot szerezni a fotózás több területén. Ha lediplomázom, utaznék szívesen, bár még nem tudom, hova. A családom Pécsen van, úgyhogy még az sincs kizárva, hogy visszatérek oda. Jó lenne hazavinni abból, amit kint kaptam és bátorítani másokat, hogy legyenek kitartóak ahhoz, amit a legjobban szeretnek csinálni.
