Vajon Tom Ford le tudja vetkőztetni Jake Gyllenhaalt?

2016. november 4.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Sokunk álma válna valóra azzal, ha az egyik legszexibb férfi színész, Jake Gyllenhaal félmeztelenül pózolna egy magazinban. Erre most nagy az esély, ugyanis Jake Ellen DeGeneres show-jában elárulta, ha végre Oscar-díjra jelölik – amit már nagyon megérdemelne -, akkor leveti az ingét.

Mi repesve várjuk, hogy az Éjszakai ragadozók című pszichothriller – amely a színész szerint az egyik legkomorabb filmje – végre eljutassa Jake-et oda, ahová való: az Oscar-díjas sztárok sorába.

A hazánkban november 17-től vetített film másik érdekessége, hogy a világhírű divattervező, Tom Ford rendezte, aki már első mozijával, Az egyedülálló férfival bebizonyította, hogy nem csak a tervezőceruzával bánik mesterien. A filmet Oscarra jelölték, és az Éjszakai ragadozókról is azt rebesgetik, hogy sikerre van ítélve.

Mi már alig várjuk, hogy lerágjuk a körmünket a moziban, az Oscar Gálán és aztán végre újra láthassuk Jake felsőtestét, amit a Perzsia hercegében már megcsodálhattunk. Az már csak hab lenne a tortán, ha esetleg a fotózás is Tom Ford híresen pikáns ötletei alapján zajlana!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

5 készség, amit 35 éves korig mindenképpen el kell sajátítanunk a szakértő szerint

5 készség, amit 35 éves korig mindenképpen el kell sajátítanunk a szakértő szerint

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Az önismeret másik formája – ezért különleges és hasznos a mensi-ciklusnapló (x)

Az önismeret másik formája – ezért különleges és hasznos a mensi-ciklusnapló (x)