Ezért szippant be mindenkit pár perc alatt a Vészhelyzet Pittsburghben, egy dologban nagyon más, mint a többi kórházsorozat

A Vészhelyzet Pittsburghben azok közé a sorozatok közé tartozik, amelyek pár perc után kizárják a külvilágot, és nem feltétlenül jóleső módon. A sürgősségi osztály folyamatos krízisállapota, a kimerült orvosok és szakdolgozók, és az egymást követő lehetetlen döntések olyan feszültséget teremtenek, amely nézőként is nyomasztó, mégis magával ragadó.

A sorozat, nevéből is kitalálhatóan, egy fiktív pittsburghi kórház forgalmas sürgősségi osztályán játszódik. A forgatókönyv és a szereplőgárda kiemelkedő minőségén kívül abban tér el a mostanában népszerű, kórházban játszódó sorozatoktól, hogy egy évad mindössze egyetlen, óráról órára bemutatott hosszú műszak történetét meséli el az egyes epizódokban.

A majdnem teljesen való idejű elbeszélés egyrészt erősíti a dokumentarista-realista fikció elemeit, másrészt megengedi, hogy olyan, a többi sorozatban nem lényeges szempont is felszínre kerüljön, ami adott esetben nem az orvosok személyiségéről, hanem a rendszer hiányosságairól beszél.

Nádasi Eszter médiakutató, aki több éve foglalkozik a sürgősségi osztályok televíziós reprezentációjával, ezt írta a sorozatról a Fogjunk Össze az Egészségügyért Alapítvány blogján megjelent elemzésében: „Az idő múlását a váróban is érzik. Van, aki nem érti, hogyan juthat be hamarabb az, aki később érkezett, vagy hogy néhány vizsgálat után miért küldik őket oda vissza. A sorozat érzékelteti, hogy a sürgősségi ellátás valójában egy több körös, időigényes folyamat lehet.”

Te is szerelmes voltál Carter dokiba? Rengeteget változott a Vészhelyzet színésze, így néz ki ma Noah Wyle

És bár a főszereplő, Dr. Michael „Robby” Robinavitch nem azonos a Vészhelyzetből ismert, szintén Noah Wyle által alakított Dr. John Carter idősebb változatával, nehéz nem elképzelni, hogy az idealista orvostanhallgatóból a sorozat központi figurájává váló Dr. Carter több évtizednyi sürgősségi osztályos munka és egy globális világjárvány után nem hasonlóan nézne ki és viselkedne, mint Dr. Robby.

Minden idők legjobb kórházsorozata – bemutatásának 30. évfordulójáról mi is megemlékeztünk egy beszélgetés keretében kiváló kollégáimmal – még azt sugallta, hogy az egészségügyi ellátórendszer alapvetően hibás, azonban a benne dolgozók elhivatottsága, szakmai tudása, emberi hozzáállása képes helyrehozni azt, amit a nehézkes bürokrácia és a szenvtelen politikai döntéshozók elrontanak. A Vészhelyzet Pittsburghben ettől pont annyira különbözik, mint a középkorú főorvos, Dr. Robby a fiatal Dr. Cartertől: fáradt, kiégett, és már nem hiszi el, hogy az egyéni teljesítmény kiegyenlíti az évtizedek alatt felhalmozódó rendszerhibákat.

A pandémia alatt Esendő hőseink címmel írtam egy cikket a kórházsorozatok sikerének különféle megfejtéseiről, aminek az egyik legfontosabb állítása az volt, hogy az egészségügyi dolgozók a sorozatokban és a való életben is saját életük szolgálatnak való alárendelésétől lesznek igazán szimpatikusak: „Végül pedig azért is szeretjük a kórházban játszódó sorozatokat, mert a legtöbb ilyen szériában azokat a hétköznapi hősöket látjuk, akikkel naponta találkozunk, és akikhez mindenki hasonlítani szeretne.”

Valószínűleg ez volt az utolsó időszak, amikor ezt problémátlanul leírhattam. A pandémia, mint afféle mindent elsöprő, és részben kitisztító vihar, felfedte és leleplezte a hősiesség mítoszának elviselhetetlen kulisszáját, a nyugati egészségügyi ellátórendszerek – különösen pedig a járvány alatt legfontosabb, és a sorozatokban is a legszívesebben bemutatott alapellátások – végzetes hibáit.

Az anyagi és társadalmi különbségeknek az ellátás minőségén keresztül történő újratermelése, az egészségügyi szakágak és dolgozók közötti hierarchia, a rendszeren belüli visszaélések, az orvosok és nővérek körében tapasztalt kiégés, a kezeletlen mentális problémák, az öngyilkosságok aránya, vagy a pályaelhagyás mind olyan problémák, amiket a Covid-járvány óta kevésbé lehet lesöpörni az asztalról, és amiket a Vészhelyzet Pittsburghben egyáltalán nem fél bemutatni. Ezek pedig szinte mindenki számára átélhetők.

Bár az amerikai sorozatok értelemszerűen az amerikai biztosítási rendszer visszásságaira hívják fel a figyelmet, egy magyar néző számára is ismerős lehet az, hogyan nyílik az olló a fizetős és az állami egészségügyi szolgáltatások között, hogyan nőttek több évesre az egyszerűbb, vagy éppen létfontosságú beavatkozások várólistái, vagy mennyi hiányzó szakdolgozó lett az állami intézményekben.

5 sorozat, amit meg kell nézned, ha tetszett a Netflix legújabb dobása, A Guinness ház

A sürgősségi osztály bemutatása éppen azért hálás, hogyha valaki ezekre a problémákra akarja felhívni a figyelmet, mert bizonyos problémákkal mindenki oda kerül. Míg egy szűrővizsgálat, vagy tervezett beavatkozás esetében lehet válogatni az orvosok és a szolgáltatók között, hogyha valakit igazán nagy baj ér, akkor a mentő általában az illetékes területi ellátásért felelős kórházba viszi – ha akarja, ha nem. A valósággal való szembesülés itt kezdődik, és érdekes módon a sorozatról szóló vélemények ezt emelik ki.

A sorozat hitelessége kiemelkedő

A kritikusok, a közönség, sőt, gyakorló orvosok (például az én környezetemben élők) is kiemelkedően hitelesnek, ezért sokszor fárasztónak, nehezen követhetőnek tartják. Ennek ellenére, vagy éppen ezért most, a második évad bemutatásakor is töretlen a népszerűsége.

Mert miben is áll egy fiktív kórházban játszódó, fiktív orvosokat és nővéreket szerepeltető televíziós sorozat hitelessége? A bemutatott beavatkozásokban alkalmazott technika minősége? Az orvosi zsargon helyes használata? Megfelelően fáradt és elgyötört arckifejezések? Vagy pedig az a képesség, ami egy szórakoztató műsornak az egyetlen felelőssége, hogy tudniillik ítélkezés helyett kíváncsivá teszi a nézőjét? Nyilvánvalóan az utóbbi.

Imádunk a filmekbe menekülni, de káros lehet, ha folyton hozzájuk hasonlítjuk az életünket

„Ide tudást hozunk, nem magánéletet” – mondja Samira Mohan harmadéves rezidens az első munkanapját töltő gyakornoknak, Trinity Santosnak a sorozat első évadának negyedik epizódjában. Nem véletlenül nevezte több kritika a sorozatot „competency pornnak”, magyarul hozzáértés pornónak, ami azért sikeres, mert egy álhírektől zajos világban azt dramatizálja, hogy alapvetően jó szándékú és hozzáértő emberek szakmai alapon jól végzik munkájukat.

Ez kiváló összefoglalója a feszített tempó és kimerítő jelenetsorok mögötti ideológiai elképzelésnek: a felmerülő problémák felé a szereplők empatikusan, ugyanakkor a tudományosságot képviselve fordulnak.

Egy idős, demens női beteg esetét bemutatva a sorozat egyszerre villantja fel az öregség és a betegség magányosságát, és beszél arról a jelenségről, amit magyarul talán a gondviselők kimerültségének nevezhetünk: amikor az idős nő lánya eltűnik, nem gonosztevőként kezelik, hanem emberként, aki halálosan fáradt attól, hogy egyedül kell egy közel magatehetetlen emberről gondoskodnia. Ez a szál szépen végigmegy a sorozat első évadán, amikor az egyik fiatal orvosról kiderül, hogy egyedül kell gondoznia súlyosan autista húgát, és azért váltott munkát, hogy jobb nappali intézményben tudja elhelyezni.

6 történelmi sorozat, ami olyan jó, hogy le sem bírsz majd állni velük

Érzékletesen mutatja be a családi kötelékek és a munkahelyi kötelezettségek között feszülő ellentétet, ugyanakkor abban is újító az elbeszélés, hogy ahol a többi, hasonló sorozat kezdődne, ott a Pitt véget is ér: az orvosok magánélete tényleg csak utalás szintjén, fontosabb kórházi történetszálak mellékszereplőjeként jelenik meg, a hangsúly az eseteken van, ahogyan egy valódi kórházban is kevesebb időt töltenek a szerelmi ügyek rendezésével, mint az infúziók bekötésével.

Ahogyan az emberi drámákban empatikus, úgy kérlelhetetlen a sorozat a tudományellenességgel. A beteg édesanyjának ápolásától kimerült nőt, az anyjára dühös tinédzsert, vagy a fogyatékkal elő testvérét nevelő orvost azonosulhatóan, a kanyarós fiukat kezeltetni nem akaró, oltásellenes szülőket egyértelműen negatív példaként ábrázolja a sorozat.

Ez különösen bátor és fontos lépés akkor, amikor az Egyesült Államok vezető egészségügyi politikusa, Robert F. Kennedy, Jr. maga is oltás- és tudományellenes nézeteiről, az orvostudományi kutatásokat anyagilag és társadalmi hitelesség szempontjából is aláásó intézkedésiről híres.

Minden idők legjobb HBO Max sorozatai nem véletlenül kaptak olyan magas pontszámot, egyszer mindenkinek látnia kell őket

Ismét a hitelesség kérdését firtatva, nem akkor bátor egy szórakoztatóipari termék, ha képes belemenni társadalmi tabukba, hanem hogyha mindezt alátámaszthatóan teszi. A legfontosabb két problémát is ezek alapján nevezi meg a sorozat: az egészségügyi dolgozók mentális állapota, és az Egyesült Államokban napi szintű problémává váló tömeges lövöldözések.

Fókuszba kerül a mentális egészség

Anélkül, hogy a fő történetszálakat ismertetném, annyit talán le lehet írni, hogy a főszereplő Dr. Robby a pandémia óta poszttraumás stresszben szenved, amit – számos egyéni és rendszerszintű gyengeség miatt – nem kezelnek, és ez végül összeomláshoz vezet. Az összeomlásnak pedig köze van ahhoz a brutális nyomáshoz, amit egy fesztiválon elkövetett tömeges lövöldözés sérültjeinek ellátása jelent.

Nem ismeretlen drámai eszköz a kórházsorozatok történetében a tömeges sérülés, legyen az lövöldözés, baleset vagy természeti katasztrófa. Azonban a Pitt ábrázolásmódja nem a dolgozók hősiességét, hanem az esemény értelmetlenségét emeli ki. Nem kellene hősnek lenni, és néhány óra leforgása alatt 106 lőtt sérültet ellátni, hogyha a társadalmi környezet és a politikai szabályozás nem termelné ki ezeket az eseményeket.

6 zseniális sorozat, amiről sosem mondanád meg, hogy fillérekből készült: egy világ rajong értük

Nincsenek hősök, csak áldozatok, ami alól az egészségügyi dolgozók sem kivételek. Ezért nehéz nézni a sorozatot, ezért jelent nagyobb mentális megterhelést, mint egy átlagos kórházas dráma, és éppen ezért érdemes mégis követni: esendő hőseink helyett esendő világunkat.