Világmentő popzene: Grimes, aki újjászületik

2019.március.28.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Amikor 2012-ben megjelent a harmadik Visions című albuma, akkor egyértelműen Grimes volt a zenei magazin abszolút kedvence. Minden valamirevaló év végi listán minimum a top 10-ben szerepelt a lemez.

Grimes
Fotó: Getty Images

Azóta is egészen egyedülálló jelenség a popzenében, és a vájtfülűek egyik abszolút kedvence, aki négy éves hallgatást tört meg. Idén már új dallal jelentkezett, és bejelentette Miss_Anthropocene című ötödik lemezének megjelenését, és Grimes közeli halálát is.

Ki az a Grimes?

A már megjelenésében is eléggé extrémnek, és különcnek látszó Grimes valójában Claire Elise Boucher néven született a kanadai Vancouverben 1988-ban. Az első saját zenéit 2007-ben kezdte el feltölteni az időközben teljes archívumával együtt eltűnő MySpace-en. Itt figyelt fel rá a montreali minikiadó az Arbutus Records, ahol, első a Dűne című sci-fi klasszikus bűvöletében készült Geidi Primes című albuma is megjelent, méghozzá kazettán. Elsőre nem sokan figyeltek fel rá, viszont miután Lykke Li észak-amerikai turnéjának nyitó produkciója lett 2011-ben újrakiadták a lemezt, amiről minden fontosabb zenei oldal elismerően írt. Közben már 2010-ben megjelent a második lemeze, a Halfaxa, elsőre szintén nem keltett túl nagy feltűnést. Merthogy az igazi áttörést, a már emlegetett 2012-es Visions hozta el, ami már egy jóval nagyobb kiadónál jelent meg. A mindössze három hét alatt elkészített lemezt otthoni magányában készítette, mindenféle demózás nélkül, és egy napnál nem nagyon foglalkozott többet egyetlen dallal sem. Claire Elise Boucherből egyébként úgy lett Grimes, hogy a MySpace fiókjában három stílusmeghatározást lehetett megadni, és ő mind a három helyre a grime stílust adta meg, amiről valójában azt sem tudta, hogy micsoda, de a név nagyon is megtetszett neki.

Milyen zenét játszik?

Hát, erről napokat vitatkozhatnának a zenei szakértők. Alapvetően elektronikus popzene, amit szoktak művészi pop, dream pop címkékkel is ellátni. A legkedvesebb pillanataiban a nyolcvanas évek Madonnáját is megidézi, de érezhetően nagy hatással voltak rá, a kilencvenes, kétezres évek elektronikus zenei újítói, mint az Aphex Twin, vagy a Burial. A nehezen besorolható zenéjét azzal biztosan nem lehet vádolni, hogy túlságosan meghajolna az átlagos zenehallgatók ízlése előtt. Az egyik talán legismertebb dalában, az Oblivion című dalban is megfigyelhetjük mindezt: kétségtelenül popos a lüktetése, de közben mégsem olyan, mint egy tőről metszett rádiósláger. Arról már nem is beszélve, hogy a klip bájos hangulata mennyire ellentétben áll a mondanivalóval, amitől aztán igencsak dermesztő lesz a vége:

Miért várja mindenki a visszatérését?

Grimes négy éve az Art Angels című lemezével tovább növelte a népszerűségét. Ugyan már 2017-ben beígérte a következő lemezét, de az folyamatosan csúszott. "A zeneipar egy hulladék" - jelentette ki Boucher, amikor összekülönbözött a kiadójával. Úgy tűnt, hogy Grimes még hosszabb hallgatásra lesz ítélve, hogy aztán mindenkit meglepve márciusban új dallal álljon elő, és egyúttal bejelentse az ötödik lemezének címét, ami Miss_Anthropocene névre lett keresztelve. A ritkán nyilatkozó zenész most az Wall Street Journal magazinnak egy hosszú interjúban fejtette ki, hogy legújabb lemezét a klímaváltozásnak szenteli mert az embereknek muszáj végre meglátniuk a szörnyű jeleket, hogy tönkretesszük a Földet. "Amikor látom a jegesmedvéket, legszívesebben megölném magamat" - nyilatkozta például az egyre szűkülő életterük miatt fenyegetett állatokkal kapcsolatban. Azt is kifejtette, hogy úgy érzi, itt az ideje, hogy a Grimes nevű alteregója nyilvánosan eltemesse. Mostanában csak "c" néven emlegeti magát, és így hivatkozott rá a cikkben párja, aki nem más, mint Elon Musk.

Grimes és Elon Musk:

Grimes és Elon Musk
Fotó: Getty Images

A Tesla-alapító milliárdos és Claire Elise Boucher kétségkívül a legfurább sztárpárost alakítja mostanság, de a rajongók egyszerűen imádják a két különc egymásra találását. Ez a körülmény alaposan felpörgette a várakozásokat, abban biztosak lehetünk, hogy ez nem nagyon fogja befolyásolni Grimes művészi útját, hiszen ebben eddig kifejezetten öntörvényű volt.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője