Visszatérő versenyző tarolt az X-Faktorban, a mentorok állva tapsoltak a 17 éves lánynak
Elstartolt az X-Faktor legújabb évada, és már az első válogató során akadtak olyan tehetségek, akik a mentorokat és a közönséget is lenyűgözték zseniális produkciójukkal. A legnagyobb ovációt talán Farkas Ancsi kapta, akinek tavaly egy hajszállal az élő show előtt kellett búcsúznia a versenytől.
Ezeket láttad már?
A 2025-ös X-Faktor első válogatójának egyik legemlékezetesebb produkciója kétségtelenül Farkas Ancsié volt, akinek produkciója láttán a közönség és a mentorok - Tóth Andi, Majka, Valkusz Milán és Gáspár Laci - is állva tapsoltak.
A 17 éves lány nem először állt a tehetségkutató színpadán, ugyanis tavaly egyszer már versenybe szállt, ám akkor Tóth Andi nem vitte magával az élő show-ba a székes feladat után. A mentorok szerint azonban azóta rengeteget fejlődött. A House Of The Rising Sun című dal előadása után az egész stúdió felrobbant, Gáspár Laci még kezet is csókolt neki.
„Nagyon örülök, hogy újra itt vagy. Köszönöm ezt a produkciót, elképesztő volt” - mondta Andi. „Tavaly óta fejlődtél, tudatosabban énekelsz, még jobban tudod kezelni a hangodat. Gyönyörű vagy, és amikor énekelsz, még szebb vagy! Én harcolni fogok érted, számomra eddig te vagy magasan a legjobb! Az élő show-ban a helyed” - áradozott Gáspár Laci. Valkusz Milán szerint pedig Ancsinak „gyémánthangja” van.
Elszabadult a pokol az X-Faktor bejelentése után, rengeteg az elégedetlen néző
A kommentelőket megosztotta Farkas Ancsi produkciója
Nemcsak a mentoroknál, hanem a nézők többségénél is hatalmas sikert aratott. „Szerintem a mai nap legjobbja!” „Rengeteget fejlődött tavalyhoz képest, erről van szó!” „Nagyon jó vagy, őszintén mondom csajszi. Idén neked szurkolok, kedves Ancsa” - érkeztek az X-Faktor Insta-posztja alá a kommentek. Azonban akadtak olyanok is, akiket nem nyűgözött le a produkciója. „Ez kiabálás volt, nem éneklés” - fogalmazott egy felhasználó a Facebookon, a megjegyzésével pedig többen is egyetértettek.