Bemutatjuk az Év Női Logisztikusa 2025 zsűrijét

2025. október 22.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az „Év Női Logisztikusa” díj egy olyan elismerő kezdeményezés, azzal a küldetéssel valósult meg, hogy láthatóvá tegye a logisztikai pályán dolgozó nők kitartó munkáját, kreativitását és eredményeit. A program 2023-ban indult útjára a Waberer’s Csoport és a Navigátorvilág közös szervezésében, amelynek zsűrijében idén is a szektor kiemelkedő vezetői döntenek – ezúttal a tavalyi nyertesek bevonásával. A díj nemcsak inspiráció a fiatal tehetségek számára, hanem üzenet is a vállalatok felé: érdemes tudatosan támogatni a női szakemberek és vezetők előrelépését.

Az „Év Női Logisztikusa” díj a női vezetők jövőjét formálja
Az „Év Női Logisztikusa” díj a női vezetők jövőjét formálja
Fotó: istock/Getty Images

A logisztika világa nemcsak raktárakról, teherautókról és útvonaltervezésről szól – egyre inkább a szakértelemről, elhivatottságról és emberi történetekről is. Az „Év Női Logisztikusa” díj idén is azokat a kivételes női szakembereket ünnepli, akik kitartásukkal, szakmai tudásukkal és gondolkodásmódjukkal formálják a szektort. A díj célja, hogy reflektorfénybe helyezze a női teljesítményeket, és megmutassa: a siker nemtől független – de a támogatás és az egyenlő lehetőségek mindannyiunk közös felelőssége.

Egy díj, amely a női vezetők jövőjét formálja

Bár a logisztikai ágazatban egyre több nő vállal meghatározó szerepet, a vezetői pozíciókban még mindig érezhető az aránytalanság. Éppen ezért különösen fontos az a szakmai közösség, amely az „Év Női Logisztikusa” díj köré szerveződik. Az idei zsűriben ismét a szektor elismert szakértői kaptak helyet – olyan vezetők és korábbi díjazottak, akik nemcsak értik a szakmát, hanem szívügyüknek tekintik a női tehetségek kibontakozását és az esélyegyenlőség erősítését is. A testület egyértelmű célja, hogy inspirálja és támogassa a jövő női tehetségeit a logisztika világában.

Az idei zsűri munkáját a tavalyi év két díjazottja is segíti: Balogh Ágota, a Royal Sped vezérigazgatója, valamint Palicska Judit, a Waberer’s Network ügyvezetője.

Szécsi Gabriella

Szécsi Gabriella BI-KA Logisztika Kft ügyvezetője
Fotó: Waberer's

Szécsi Gabriella 2002-ben csatlakozott a BI-KA Logisztika Kft.-hez, ahol operatív igazgatóból ügyvezetővé lépve stratégiai szemléletével és vezetői képességeivel folyamatos növekedési pályára állította a vállalatot. Szakmai munkáját számos elismerés fémjelzi, többek között a Legjobb Női Munkahely Díj, az Év Fiatal Menedzsere kitüntetés és az Év Női Logisztikusa 2023 díj. Aktív szereplője a szakmai életnek, a mentorálás, a csapatmunka és a női vezetők támogatásának elkötelezett híve, 2019 óta a Magyar Szállítmányozók Szövetségének elnökségi tagja.

Fülöp Zsolt

Fülöp Zsolt Trans-sped alapítója Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének elnöke
Fotó: Waberer's

Fülöp Zsolt 1990-ben alapította a Trans-Sped Kft.-t, amelynek stratégiai irányításában mindmáig aktívan részt vesz. Kiemelkedő szakmai munkáját több rangos elismerés is fémjelzi, köztük a Magyar Ezüst Érdemkereszt Polgári Tagozata (2021) és a Magyar Szállítmányozók Szövetsége Szállítmányozásért életműdíja (2024). A logisztikai szakma fejlődésének elkötelezett támogatójaként a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének elnöke és a Magyar Szállítmányozói és Logisztikai Szolgáltatók Szövetségének felügyelőbizottsági elnöke.

Dr. Lányi Márton

Dr Lányi Márton Kühne és Nagel Kft ügyvezetője Magyar Szállítmányozók Szövetségének elnöke
Fotó: Waberer's

Dr. Lányi Márton 2007 óta dolgozik a Kühne+Nagel nemzetközi szállítmányozó cégcsoportnál, 2014 óta pedig a magyarországi leányvállalat ügyvezető igazgatója. A Magyar Szállítmányozók Szövetségének elnökeként és az Edutus Egyetem docenseként egyaránt fontosnak tartja, hogy a jövő logisztikai szakembereit inspirálja és felkészítse a folyamatosan változó iparági kihívásokra.

Bándy Zsolt

Bándy Zsolt Navigátorvilág kiadóvezetője
Fotó: Waberer's

Bándy Zsolt 2000 januárjában kezdte pályafutását a Magyar Közlekedés és Navigátor magazin értékesítőjeként, majd ugyanabban az évben elindította a ma már 25 éves múltra visszatekintő Szállítmányozás konferenciát. 2016-ban kollégáival saját kézbe vette a lapok kiadását és a szakmai rendezvények szervezését. Kiadója kezdeményezésére jött létre az a szakmai gála, amelyen évről évre a szállítmányozási és logisztikai szektor legkiemelkedőbb szereplőit, köztük az Év Női Logisztikusait is díjazzák.

Barna Zsolt

Barna Zsolt Waberer's elnök-vezérigzgatója Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke
Fotó: Waberer's

Barna Zsolt 1996 óta dolgozik a Waberer’s Csoportnál, ahol 2021 óta a vállalat vezérigazgatója, 2023 áprilisa óta pedig az igazgatóság elnöke. Pályafutása során több iparági elismerést kapott, 2021-ben a Navigátorvilág az Év Emberének választotta. 2022 óta a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke, valamint több közlekedési vállalat (MÁV, Volánbusz) igazgatósági tagjaként is aktívan részt vesz a közlekedési ágazat fejlesztésében.

Balogh Ágota

Balogh Ágota Royal Sped vezérigazgatója
Fotó: Waberer's

Balogh Ágota pályáját a Royal Sped Zrt.-nél 1994-ben vámügyintézőként kezdte Nagylakon, majd 2004-től röszkei irodavezetőként folytatta. 2017-ben mint tehetséges fiatal kapott megbízást: operatív menedzserként dolgozott tovább a vállalatnál. 2020-ban a társaság kereskedelmi és operatív igazgatójává lépett elő, 2025. júniusától pedig vezérigazgatóként irányítja a céget. Munkája során a múltból eredő élőnyként fogalmazza meg, hogy tisztában van az operatív állomány helyzetével és problémáival, ezért különös érzékenységgel fordul a munkatársai felé. Kifejezett szándéka a női munkavállalók szerepvállalásának növelése.

Palicska Judit

Palicska Judit Waberer's Network ügyvezetője
Fotó: Waberer's

A tengeri- és folyami szállítmányozásban, majd a nemzetközi gyűjtőszállítmányozásban szerzett tapasztalatokat. 1998 végén a Hungarocamionhoz igazolt, ahol kereskedelmi igazgatóból hamarosan gyűjtőszállítmányozási igazgatóvá lépett elő. 2011 óta a Waberer’s Network Kft. ügyvezetőjeként irányítja a Waberer’s cégcsoport LTL szállítmányozási üzletágát. 2024-ben ’Az év női szállítmányozója’ díj egyik nyertese volt.

A jó példát el kell ismerni

A logisztikai szektorban dolgozó nők továbbra is alulreprezentáltak, különösen a vezetői szinteken – erre reagálva hozta létre az Év Női Logisztikusa díjat a Waberer’s és a Navigátorvilág szakmai médium. A díjat idén harmadik alkalommal adják át a tehetséges női szakembereknek, a jelentkezéseket 2025. november 3-ig várják. A díj független szakmai zsűrijébe idén is olyan, elismert szakemberek kaptak meghívást, akik meghatározó szereplői az iparágnak, és elkötelezetten támogatják a női tehetségek kibontakozását, a szakmai utánpótlás erősítését és az esélyegyenlőség előmozdítását. A jelöltek inspiráló történeteit a közönség is elismerheti szavazataival november 6-tól.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Elég egy hang, egy illat, és a múlt fájdalma visszatér, mert a lélek mélyen őrzi a traumákat

glamour plusz ikon Elég egy hang, egy illat, és a múlt fájdalma visszatér, mert a lélek mélyen őrzi a traumákat

Ez a 6 jel szinte kiabál: ideje jobban odafigyelni a ciklusod előtti időszakra (x)

Ez a 6 jel szinte kiabál: ideje jobban odafigyelni a ciklusod előtti időszakra (x)

Visszatért a Lidl x Tisza cipő: mutatjuk, milyen ruha-cipő párosokkal működik igazán! (x)

Visszatért a Lidl x Tisza cipő: mutatjuk, milyen ruha-cipő párosokkal működik igazán! (x)

Nők a munka világában:Kihívás vagy lehetőség? (x)

Nők a munka világában:Kihívás vagy lehetőség? (x)

Illatba zárt önbizalom: két illat, ami újradefiniálja a luxust (x)

Illatba zárt önbizalom: két illat, ami újradefiniálja a luxust (x)