Ismeri a világ rezdüléseit, és már pályája kezdetén, televíziós riporterként annyira izgalmas kérdéseket vetett fel és eseményeket mutatott be többek közt a Frei-dossziéban, amelyek egytől egyig a székhez szegeztek. Aztán váltott, átevezett a kávézás világába, hogy megnyissa nemzetközi kávézóláncát, a Café Freit, ahol talán először szembesültünk azzal, hogy van élet a kapucsínón és a lattén túl is.
Ezeket láttad már?
Majd Frei Tamás ismét új területek meghódításába kezdett, és ma már idejének nagy részét aktuálpolitikába ágyazott fikciós thrillerek írásának szenteli, teszi ezt úgy, hogy szinte jóslásszámba mennek könyvei, olyan jól látja előre a politikai játszmák és geopolitikai szituációk kimeneteleit. Az otthonában beszélgettünk, stílszerűen kávé mellett.
Sokszor fogtál már valami újba karriered során. Legutóbb a kávézólánc-vezetői elfoglaltságod mellé vetted fel az írói munkát, és ma már talán a legtöbb idődet regényírással töltöd – termékeny szerzői mivoltod legalábbis erre enged következtetni. Fikciós thrillereidben olyan pontosan látod előre a politikai játszmák alakulásait, hogy viccesen adódik a kérdés: a következő váltásodkor nem kezdesz-e el jóslással vagy mentalizmussal foglalkozni? Komolyra fordítva: hogyan tudod kitalálni, mi fog történni legközelebb a világban?
A „megérzéseim” mögött kutatómunka rejlik. Figyelem a mélyben kitapintható trendeket, ellátogatok a fontos helyszínekre. Beszélgetek és követem a számomra etalonnak tekinthető világpolitikai elemzőket, például George Friedmant és Alain Mearsheimert. Mindketten törvényszerűségek vizsgálatával határoznak meg külpolitikai irányokat, kalkulálva az olyan kiszámíthatatlan vezetőkkel is, mint amilyen Donald Trump. Persze van úgy, hogy a valóság nem tőlem lop, nem az történik, amire számítottam, ez benne van a pakliban.
Vegyük csak a Puccs Moszkvában című könyvemet! Másfél évig írtam, így a benne lévő gondolatok már háromévesek, de nagy vonalakban aktuálisak, hiszen még mindig tart az orosz–ukrán háború. Ám arra a fordulatra, hogy Trump elnökké választása mit okoz ebben a konfliktusban, nehéz lett volna felkészülni, főleg, hogy maga az elnök is összevissza változtatja az álláspontját.
A regényemben nem is Trump az elnök, hanem még Joe Biden, aki a tűzszünetnél és az esetleges békemegállapodásnál sokkal radikálisabb megoldást választ arra, hogy véget vessen a harcoknak.
Ebben a könyvedben Putyin ellen hajtanak végre politikai manővert. Nem féltél ehhez a témához nyúlni?
Vagány témaválasztásnak érzem, de ez rendben van: az olvasók vágynak a meredek fikciókra.
Mi volt az oka, hogy jó tizenkét éve regényírásra adtad a fejed?
Egyenes út vezetett idáig. Amikor rádiós, majd televíziós újságíró lettem, híradóban dolgoztam és másfél perces tudósításokat készítettem. Az Objektívben már ötperceseket csinálhattam, amikor pedig kiderült, hogy képes vagyok lekötni a nézőket, hosszabb, hétvégi magazinműsorokba szánt riportokat is rám bíztak. A Dosszié évekig huszonöt percig tartott, majd elérkezett az idő, hogy azt egyórásra hosszabbítsam. El kellett érnem, hogy a nézők a reklámblokk után is visszatérjenek a műsorhoz – ez tanulási idő, tapasztalat, tudás és gyakorlat kérdése.
Egy hatszáz oldalas regényben pedig már úgymond tizenöt „reklámblokk” van, mert ennyiszer teszed le a könyvet este az éjjeliszekrényre. A fejezetek végének ugyanolyan figyelemfelkeltőnek kell lenniük, mint a tévéreklám előtt a filmeknek, elérve, hogy az olvasó figyelmét legalább két hétig lekössem. Valamennyi eddigi munkám ebbe a folyamatba illeszkedik. Mondják, hogy az alkotó embert akkor járja át a flow, ha felkészültségével egyensúlyban van a kihívás súlya, nehézsége és komplexitása. Ha tehát logikát kéne keresni a pályám alakulásában, beleértve a kávézás területét is, az a flow élmény folytonos keresésében lenne tetten érhető.
Dézsi Ibolya: „Sosem késő elkezdeni azzal foglalkozni, ami igazán kiteljesít minket”
Mik foglalkoztatnak mostanában?
A regényírás mellett, vagy ahhoz kapcsolódva szívem szerint játékfilmszerű, tehát fikciós technikával felépített és forgatott dokumentumfilmet készítenék. Ez újszerű lenne, nincs semmi hasonló Magyarországon, de a világban sem igen láttam olyan megoldást, amit kitaláltam. Lehet, hogy belevágok. Az izgat, hogyan lehet nem fiktív történetet fikciós eszközökkel elmesélni. Van is már egy témaötletem, ami akár hat órán át is izgalmas lehet. Ez a műsor nagyon más lenne, mint amit a nézők megszokhattak tőlem.
Mivel a regényeid konkrét, a valóságban is beazonosítható időszak aktuálpolitikai témáiról szólnak, azoknak van szavatosságuk.
Nem nevezném magam írónak, abban az értelemben pláne nem, mint amilyen Gabriel García Márquez, Hamvas Béla, Márai Sándor vagy épp Szerb Antal. „Szerző” vagyok, a minket körbevevő világról írok, szinte magazin-szerűen. Az aktualitás izgalma vezérel. A sztorijaim nagyjából egy-két, maximum három évig érvényesek, aztán meghaladja azokat az idő, és vagy történik valami hasonló a valóságban is, vagy végül mégsem. Ha nem a levegőben lévő ügyekről írnék, nem is lenne izgalmas az egész.
Ugyanakkor a könyveimnek lehet utóélete. Ha a kezedbe veszed az első regényeimet, A megmentőt vagy A bankárt, felsejlik bennük egy mélyebb réteg, annak a kornak a lenyomata, amikor írtam. Van, aki már mondta is, hogy azért szereti újra elővenni a tíz-tizenöt évvel ezelőtti regényeimet, mert azok szinte kordokumentumként olvashatók.
Mi újság a Café Frei háza táján? Reagálsz a csapatoddal a hazai lakosság körében a Covid óta kialakult, infláció okozta árérzékenységre?
Az országos hálózattal bíró kávézóláncoknak kihívást jelent a fennmaradás. Ha egy vacsorához, annak az árához képest választod a kávét és a croissant, akkor a kávézót nem érzed drágának, mert olcsóbb az étteremnél – máskülönben viszont nagyon is az. Mi, a Café Freinél azt szerettük volna elérni, válaszolva a magyarországi társadalom anyagi kettészakadására, hogy a kávéházi kultúra itthon se szoruljon vissza. Az ne csak a jólszituáltak kényeztető luxusa legyen.
Ha bemész egy Café Freibe, láthatod, hogy négyféle eszpresszót kínálunk, különböző árakon. Van köztük 490 Ft-ért is, amit gyakorlatilag önköltségi áron adunk. Jobb, ha nem marad üresen a kibérelt kávézóban a szék, amikor a baristák úgyis ott vannak és fizetjük őket. Üres kávézónál kevés rosszabb látvány van. Olaszországban élve imádok beülni a zsúfolt kávézókba, hallgatni a csészék csörömpölését, a beszélgetést, a zsivajt. Az vezérel, hogyha ott 1,30 EUR-ért, a pultot támasztva meg tudok inni egy csésze eszpresszót, akkor azt itthon is meg lehessen tenni, ugyanennyiért.
Rajta tartod a szemed a trendeken a kávézás terén is. Mi számít most divatos kávéféleségnek?
A dubai pisztáciás csokis latte – a Café Freinél nemrég készítettük el belőle a saját verziónkat.
Te mikor szeretsz kávézni, melyik kávé a kedvenced? Mit ajánlanál, hogy kóstoljunk meg legközelebb?
Naponta csak egy kávét iszom, reggel, de azt szertartásosan. Még a pörkölést is én csinálom. Ha társasággal beülök a Café Freibe, gyakran mondják, hogy ne sima eszpresszót rendeljek, igyak inkább valami „érdekeset”. Ilyenkor sokáig a nicaraguai dohánykávénkat kértem, de mostanában a szafari eszpresszó a kedvencem. Ez rooibos tea és kávé kombinációja, mindenféle afrikai fűszerrel megspékelve, az ízeket pedig krémtejszín olvasztja össze. Kóstold meg, igazi ízbomba!
Stylist: Gál Nóra, Smink és haj: Leányfalvi Vanda, Stylistasszisztens: Bakonyi Petra
Köszönet a helyszínért a VERNO HOUSE BUDAPEST-nek!
