68 évesen szépségnagykövet lett az egykori szexikon

Charlotte Rampling most
Charlotte Rampling most
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

Ez is érdekelhet

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

2014. február 26.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nem tudjuk, hogy mi ez az új trend, de egyre több nagymama korú modell bukkan fel a divatvilágban.

Most éppen az amúgy szokatlan ötleteiről híres Francois Nars állt elő azzal, hogy méltán népszerű márkájának nagykövete és egyben aktuális reklámarca egy 68 éves néni lesz. A tehetségét fotósként is meg-megvillantó Nars persze nem véletlenül választotta a 70 felé ballagó angol színésznőt múzsájának.

Charlotte Rampling leginkább a botrányos filmjeiről ismert, de ennek ellenére, vagy éppen ezért zseniális Francois Ozon új mozijában. A rendezőtől szokásos módon, korhatáros Fiatal és gyönyörűben játszott igen fontos szerepet. Az angol színésznő egyébként Ozon egyik legkedvesebb színésznője. Nem is véletlenül imádják ennyire a franciák, hiszen hosszú pályafutása során Charlotte Rampling nemcsak Woody Allen filmjében játszott főszerepet, de megfordult számos francia produkcióban is.

Charlotte Rampling a 70-es években
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

A színésznő igazi szexikonnak számított, hiszen némely filmjeiben bizony láthatták ruha nélkül is a nézők, ami a 60-as, 70-es években sem számított éppen mindennaposnak. Charlotte Rampling viharos magánélete pedig csak fokozta az érdeklődést iránta, második férjével a zenész Jean Michel Jarre-ral valóságos álompárnak számítottak. Válásuk után a színésznő valósággal összeomlott.

Igazi sztár volt
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

A Nars cseppet sem szokványos döntése, bár elsőre meghökkentőnek tűnik, de ennek a 68 éves néninek a pályafutását megvizsgálva nagyon is érthető. Izgatottan várjuk, milyen lesz a hirdetés!

Charlotte Rampling a 70-es évek szexikonja
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)