Emma Watson 5 elképesztő szépségtitka

Emma Watson 5 elképesztő szépségtitka
Fotó: Getty Images

Ez is érdekelhet

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

2022. január 22.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Emma Watsonnak a beautyszokásai után kutattunk, és igencsak érdekes dolgokat találtunk. Lehet, hogy találsz köztük olyat, amelyik furcsának tűnhet, de a végeredmény szerintünk önmagáért beszél: Emma mindig gyönyörű!

Íme 5 szépségtrükk, amit elleshetünk tőle:

1. Vállalja a szeplőit

Emma A Szépség és a Szörnyeteg forgatásán megkérte a sminkest, hogy ne tüntesse el a szeplőit alapozóval. Ezzel azt szeretné üzenni a szeplős tinédzsereknek, hogy a kis pöttyök igenis szépek, és ne szégyelljék őket. A színésznő azt vallja, hogy a természetes bőr a legszebb.

2. Egy kis önbarnítás sokra megy

Olyan bronzosítót használ, amely önbarnítót is tartalmaz, ez pedig nem más, mint a Vita Liberata. "Ez a termék számomra éppolyan praktikus, mint a 2 az 1-ben sampon-balzsam. A hatása pedig szupertermészetes!"

3. Békét hagy a bajszának

A színésznő már 9 éves kora óta szőkítteti a bajuszát. Talán idejét múltnak tűnhet ez a módszer, de neki mégis bevált. Nem biztos, hogy mindig minden körülmények között gyantával kell kínozni ezt a nagyon érzékeny részt.

4. Természetesség mindenek előtt

Emma a natúr-dezodorokra esküszik. Egyszer épp kifogyott a szokásos dezodorja, és mindenféle mintákat használt átmenetileg, amelyek egyszerűen nem hatottak, és ez nagyon kínos helyzetbe hozta őt. Nem csoda, hogy most már a színésznő borzasztóan kényes arra, hogy az általa használt kozmetikum a számára legmegfelelőbb alapanyagokat alkalmazza.

5. Gyengéd ápolás oda lent is

Olajozza a testén található szőrzetet. A haját, a szemöldökét és igen, még ott lent is. Emma ehhez egy minden célra tökéletes olajat használ (itt megnézheted a terméket: www.furyou.com ), amit semmi pénzért nem cserélne el. Ti kipróbálnátok?

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)