Én az esküvőmön

2009. május 7.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nem könnyű erről a témáról írnom, két dolog miatt sem. Az egyik, hogy én Rák vagyok, és köztudott, hogy az ilyen jegyű nők mindene a család, és a házasság számukra az egyik legszentebb és legfontosabb intézmény. Nekem pedig van egy lassan két és fél éve tartó kapcsolatom, szeretjük egymást, így elvileg semmi akadálya a dolognak. De egyben félek is, mert- és ez a másik dolog-, hogy ha a barátom elolvassa ezt, két hétig gyomoridege lesz, hogy mi olyat tervezgetek, akárcsak elméletben is, ami nemcsak a szabadságát korlátozza, de egy női oldalon publikálható is. Tényleg igaz, hogy egyszer szeretnék majd menyasszony, aztán feleség lenni. Attól viszont, hogy odáig mi vár még rám, a legnagyobb nyugalommal álmodozok. Régen, ha becsuktam a szemem, nem tudtam elképzelni, milyen menyasszony szeretnék majd lenni. Egy-két éve már körvonalazódott, aztán most magazinunk májusi számában találtam rá a válaszra. Egy kisebb keretben ajánljuk a külföldi esküvő lehetőségét és egy nagyon cuki olvasópár beküldött képét is csatoltuk. Ekkor tudtam, hogy nem vágyom csinnadrattára és egy parton szeretném kimondani az igent, valami hosszú, lenge ruhában, mindenféle abroncsoktól és merevítésektől, és isten tudja még mitől mentesen. Van is három Vera Wang-ruha, amit rögtön hazahoznék. Szeretném is ajánlani nektek a

Egy Vera Wang esküvői ruha, csodás!
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Támogatott Tartalom