Jelentés az év partijáról

2009. március 23.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Múlt hét csütörtökön lezajlott a díjkiosztó és jelentem, hogy sikerült nagyon jól érezni magunkat. Én is túléltem a 'hogyan-nézzek-ki' problémámat, elmondhatom, hogy az egyszerű tusvonal az, amivel - és ezt már korábban is sejtettem -, csalódás nem érhet. Én mellé társítottam egy neon-pink rúzst, rá egy kevés ajakfényt és egy kevés mályvás-rózsás pírt. Szerintem szolidan elegáns lett az összhatás. Az öntömjénezés elkerülése érdekében képeket nem mellékelnék, és abba is hagynám. A tanácsom tehát még egyszer, hogyha tutira akartok menni, akkor vízálló spirál, élénk száj és tusvonal. A hazai hírességek is igyekeztek a legjobb formájukat hozni, http://www.glamouronline.hu/sztarhirek/varazslatos-este-volt-1067.html, de érdemes a sminkjükön még rágódni kicsit. Nanushka, aki az év divattervezője lett, maradt az egyszerűségnél és fekete ceruzával kontúrozta a szemeit, a haját egyenesre szárította, körmei piros színben pompáztak. Az év énekesnője, Zséda nagyszerűen passzintotta sminkjét a ruhájához. Bordós lilás színekkel árnyalt szemhéja remekül kiemelte egyenletes bőrszínét. Az elegánsan hátrafogott konty kifogástalanná tette megjelenését. A legjobban öltözött nő díját Erős Antónia vihette haza, aki nem hazudtolta meg magát. Most éppen rövid, vörös hajjal érkezett, ami a színpadon még élénkebb volt, mint a VIP-ben. Fekete ruhájához finoman füstös szemei valóban tipp-topp nővé varázsolták. Az év modellje, Mihalik Enikő kiemelkedően csinos volt. A cipője és magassága miatt szó szerint is. A GLAMOUR nagy kedvence egyébként maga volt a megtestesül divat. Trendi, de finom anyagú overallja aligha állhatott volna tökéletesebben máson, natúr sminkjének köszönhetően pedig természetes szépségét csodálhattuk egész éjjel. Viszont most egy kis hazabeszélés. Stylistunk, Varga Ágota, aki egyébként szintén a modell-jelöltek között volt, csipkés felsőrészű Zoób Katti ruhájában, összefogott hajával és málnaszínű ajkaival nekünk a legszebb volt. Nálam Ő a nyertes. We Love Ágota! galeria"); return false;" href="/galeria/265">Ha még nem láttátok a díjátadón készült képeket, most pótoljátok!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

Támogatott Tartalom

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom