Szépségápolási termékeket mindannyian használunk, azonban azzal már nem biztos, hogy tisztában vagyunk, hogyan is épülnek fel a különböző szérumjaink és krémeink. Pedig az aktív hatóanyagok nélkül a mindennapi rutinunk részét képező készítmények nem lennének igazán hatásosak. A L'Oréal Paris most mindezt be is bizonyítja.
Ezeket láttad már?
Mind hallottunk már a hialuronsavról, glikolsavról, vagy a C-vitaminról, előszeretettel keressük is azokat a készítményeket, amik tartalmazzák ezeket az összetevőket, hiszen kivilágosítják, puhítják, vagy éppen egységesítik a bőrünket. Ennél mélyebben viszont már csak kevesen ássuk bele magunkat a hatóanyagok működésébe és tudományos részleteibe. A L'Oréal a szépségtechnológia egyik vezetője és missziójának tartja, hogy mi is megismerjük, mi kerül a bőrünkre minden egyes nap és milyen hatóanyagot milyen esetben érdemes beépítenünk a rutinunkba.
Szépségtechnológia kimaxolva
A L'Oréal számára elengedhetetlen, hogy minden egyes általuk kifejlesztett szépségápolási termék mögött tudományos kutatások és úttörő innovációk álljanak. Több mint 4000 tudóssal dolgoznak együtt, melynek 68%-a nő, 21 kutatóközponttal rendelkeznek – melyek többek között Franciaországban, Németországban, az Egyesült Államokban, Brazíliában, Kínában, Kolumbiában, Japánban, Szingapúrban, Koreában, Indiában és a Dél-Afrikai Köztársaságban találhatóak –, valamint több, mint 115 évnyi úttörő innováció tudható a hátuk mögött.
1989 óta egyetlen állatkísérletet sem végeztek el és a termékeik összetevőinek 67%-a természetes forrásból származik.
A L'Oréal Paris nem aprózza el a kutatás-fejlesztésbe és innovációkba való befektetést, 1,3 milliárd eurót szántak eddig minderre. Mindennek eredménye kiválóan megmutatkozik, hiszen 2025-ben 725 bejegyzett szabadalom és több, mint 3400 bevezetett formula fűződött a cég nevéhez.
Hiszen a L'Oréal Paris szerint tudomány nélkül nincs szépség.
Aktív hatóanyagok a kozmetikai termékekben
A L'Oréal termékei egytől egyig olyan aktív hatóanyagokat tartalmaznak – mind a bőrápolási, hajápolási és sminktermékekben –, amik hozzájárulnak bőrünk fiatalon tartásához és szépségéhez. De vajon hogy működnek pontosan ezek a hatóanyagok, milyen problémára nyújtanak megoldást és hogyan kombinálhatóak egymással?
- Hialuronsav: A hialuronsav saját tömegének akár ezerszeresét is képes vízből megkötni, így különböző molekulaméretű típusai a bőr felszínét és mélyebb rétegeit, valamint a hajat is intenzíven hidratálják. A kozmetikai ipar előszeretettel alkalmazza a bőrápolásban a ráncok kisimítására, a hajápolásban a rugalmasság megőrzésére, a sminktermékekben pedig a komfortos textúrák elérésére.
- Glicerin: A glicerin mágnesként vonzza és köti meg a vizet, így hatékonyan védi a bőrt a kemény víz, a gyakori tisztítás és az időjárás okozta kiszáradástól. A sminktermékekben ráadásul egész nap fenntartja a komfortérzetet, megakadályozva, hogy a smink száraznak vagy természetellenesnek hasson.
- Niacinamid: A niacinamid - vagyis a B3-vitamin - egy rendkívül sokoldalú és kíméletes hatóanyag, amely hatékonyan csökkenti az irritációt, szabályozza a faggyútermelést, finomítja a pórusokat, és egységesíti a fáradt vagy problémás bőrtónust. Kiváló stabilitásának köszönhetően ma már a szérumok mellett a sminktermékekben is előszeretettel alkalmazzák, tökéletesen összekapcsolva az azonnali dekoratív hatást a hosszú távú, mélyreható bőrápolással.
- Panthenol: A B5-provitamin néven is ismert panthenol egy rendkívül sokoldalú összetevő, amely gyorsan nyugtatja az irritációt, támogatja a regenerációt, és hosszan tartó komfortérzetet nyújt az érzékeny vagy leégett bőrnek. A hajápolásban szintén nélkülözhetetlen, hiszen intenzíven hidratálja a hajszálakat, miközben láthatóan javítja azok rugalmasságát és egészséges fényét.
- C-vitamin: A C-vitamin a kozmetikumok egyik legismertebb antioxidánsa, amely hatékonyan fokozza a bőr ragyogását, egységesíti a tónust, és láthatóan csökkenti a finom vonalak jelenlétét. Mivel stabilabb származékai kíméletesek és tartósan megőrzik hatékonyságukat, a szérumok mellett nappali krémekben és védelmet nyújtó sminktermékekben is előszeretettel alkalmazzák.
- E-vitamin: Az E-vitamin egy létfontosságú antioxidáns, amely hatékonyan védi a bőrt a kiszáradástól és a környezeti ártalmaktól, miközben C-vitaminnal kombinálva még erőteljesebb védelmet nyújt. A hajápolásban szintén kulcsszerepet játszik, hiszen megóvja a hajszálak felszíni lipidjeit az UV-sugárzás és a légszennyezés okozta károsodástól.
- Melasyl: Ez az exkluzív, áttörést jelentő innováció a L’Oréal leghatékonyabb hatóanyaga a hiperpigmentáció elleni küzdelemben. Még azelőtt feltartóztatja a felesleges melanint, mielőtt az látható nyomot hagyna a bőrön, így nyújt rendkívül gyors és látványos eredményt.
- PDRN: A koreai kozmetikumok és az esztétikai gyógyászat által inspirált, vegán PDRN+ komplex biofermentációs eljárással készül, így a lazacikrából nyert klasszikus változattal szemben teljesen állatkísérlet mentes. Ez a pórusoknál 3000-szer kisebb molekulaméretű, optimálisan felszívódó hatóanyag hatékonyan támogatja a kollagéntermelést, miközben kisimítja a ráncokat, táplálja és láthatóan rugalmasabbá teszi a bőrt.
Hogyha többet szeretnél megtudni a hatóanyagokról, a L'Oréal Paris nemrégiben indított egy új oktató videósorozatot ebben a témában. További információkat és kapcsolódó cikkeket a tudományos weboldalukon találsz – A L'Oréal Paris bemutatja: A szépség tudománya – Innováció a szépségedért –, ahol könnyen elérheted mind a cikkeket, mind a YouTube-videósorozatra mutató közvetlen linket.
Míg az antioxidánsok a már kialakult károsodásokat kezelik, az egész éves fényvédelem a megelőzés abszolút alapja, hiszen az UV-sugárzás egyszerre felel a bőr idő előtti öregedéséért, a hiperpigmentációért, valamint a hajszálak töredezéséért és fakulásáért. Az UV-szűrők ezért ma már a nappali krémek és sminktermékek alapvető összetevői, amelyek fő célja nem a leégés megelőzése, hanem az évek során felhalmozódó, krónikus bőr- és hajkárosodás folyamatos mérséklése.
Íme néhány aktív hatóanyagot tartalmazó termék, amit érdemes kipróbálni:
true