Nem divat a holdudvar!

2010. március 23.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Tudjátok meg, én úrilány vagyok! Le kell ezt szögeznem, mert a mai témám több mint sikamlós és isten ments, hogy későbbi éveim során ezt az írást valaki majd felhánytorgassa nekem.

A szépségápolás és a szex nagyon sok ponton kapcsolódik. Távolról elindulva, azért rúzsozunk, hogy felhívjuk a figyelmet a szánkra, nagy pillákat festünk, hogy remegtethessük őket, pirosra lakkozzuk a körmeinket, hogy mutatós kezecskéink legyenek.

hogy szépek legyünk OTT LENT (imádom ezt a pipiskedő kifejezést)

az OTT LENT-től kicsit még hátrébb.

1-ok-d00006485df125a2e745d.jpg

Én a legtöbb esetben hiszem, ha látom, módszerre szavazok

. Ha az mindennapos, hogy minden tükröződő felületben megnézzük magunkat, akkor az, miért nem, hogy legalább évente egyszer beköszönjünk a nemi szervünknek, ami majdhogynem a nőiességünk leginkább magától értetődő szimbóluma? Arról már írni is alig merek, hogy nézzétek meg a hátsó fertályotokat, pedig higgyétek el, rengeteg nő nem érzi cikinek a dolgot. Olyannyira nem, hogy bártan be is pucsítanak, hogy még szebbé tegyék azt.

2-200x-d000064845bd896775c1b.jpg

azon az elven működik, mint a fehérítő, pigment folt elleni krémek, csak természetesen gyorsabb hatásmechanizmussal.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Támogatott Tartalom

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom