Öregedésgátlás, szépségterápia és életmódtanácsadás mesterfokon, a legújabb technológiákkal

Hirdetés

Ez is érdekelhet

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

2018. december 18.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Életünk jelentős részét töltjük a tükör előtt. Az emberek többségének fontos, hogyan néz ki. Sokszor azt mondjuk, hogy ez hiúság, pedig pszichológusok tudományosan bizonyították, hogy ennek fontos, meghatározó szerepe van, és nem csupán a párválasztás során. A vonzó emberek általában sikeresebbek a magánéletben és a munkahelyen is. Ez egyrészt köszönhető a nagyobb önbizalomnak, másrészt pedig a belőlük áramló pozitív kisugárzásnak.

A New Beauty Orvos-Esztétikai központ ebben tud segíteni, mindannyian tapasztaltuk már, hogy mire képes az esztétikai orvoslás és az egészségmegőrzés együtt.

A New Beauty Központ orvosai komplex öregedésgátlással foglalkozunk. Alapos konzultáció után célzottan kezelik az öregedés tüneteit, holisztikus szakemberként hangsúlyt fektetnek a táplálkozási és bőrápolási tanácsadásra is.

Céljuk, hogy a hozzájuk forduló páciensek a kezelés után ne csak a külsejükkel legyenek elégedettek, hanem olyan életmódbeli útmutatást is kapjanak tőlük, amely segítségével koruknak megfelelően nagyobb önbizalommal, és energiával feltöltve teljes életet élhessenek. Ebben nyújtanak segítséget a legkorszerűbb tudományos orvos-esztétikai és anti-aging eljárások, amelyeket a központban egyénre szabottan alkalmaznak.

Csak hogy néhányat említsünk: ilyen például a frakcionált lézeres vagy Drakula terápiával végzett bőrfiatalítás, nem-sebészeti arclift és arcszobrászat hialuronsavval és/vagy felszívódó bioszálakkal, valamint a legkorszerűbb ránctalanító eljárások. Természetesen ezekkel a kezelésekkel nem csak az arcra fókuszálnak, hanem olyan beavatkozásokat is végeznek, amelyekkel a test egyéb esztétikai hiányosságait is korrigálni lehet.

A csapat tagjai nagy tapasztalattal rendelkező szakemberek, akik rendszeresen vesznek részt a világ legnevesebb orvos-esztétikával és öregedésgátlással foglalkozó kongresszusain és továbbképzésein. Az itt megszerzett tudást kedvességgel és odafigyeléssel kiegészítve alkalmazzák annak érdekében, hogy a páciensek azt kapják, amit szeretnének, és ennek megfelelően elégedettek legyenek az eredménnyel.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)