A rohanó hétköznapok során gyakran elfelejtünk időt szánni magunkra, pedig már fél óra énidő is rengeteget számíthat a lelassulásban és a feltöltődésben. A Rituals legújabb, limitált kiadású testápolási kollekciója pontosan ebben segít. Ismerjük meg együtt az Uukumwe termékcsaládot!
Ezeket láttad már?
Mindannyiunknak szüksége van a kikapcsolódásra és a befelé figyelésre, a hétköznapok azonban gyakran anélkül telnek el, hogy egy kevés időt is szánnánk magunkra. A Rituals téli limitált kollekciója, az Uukumwe, melyet a namíbiai nyelvben az egységet és az összetartozást jelentő 'uukumwe' szó ihletett, abban segít, hogy lelassuljunk, és újra kapcsolódjunk önmagunkkal, valamint másokkal is.
Az összetartozás ünnepe
A kollekciót a namíbiai ovambo törzs ihlette, akik fontosnak tartják az egységet és az összetartozást — tőlük származik az 'uukumwe' kifejezés is, mely azt a mély és különleges kapcsolatot jelképezi, amely egy közösség tagjait egymáshoz köti az együtt megélt pillanatokon, a törődésen és az egymásra való odafigyelésen keresztül.
A törzs nézetei szerint a közösen eltöltött idő, az öröm megosztása, és az egymásról való gondoskodás mind hozzájárulnak ahhoz, hogy őszintén kapcsolódni tudjunk egymáshoz. A kollekció ezt az összetartozás érzését állítja középpontba — hiszen a jól-létünkhöz nem csak az tesz hozzá, ha magunkról gondoskodunk és időt szánunk, hanem az is, ha a számunkra fontos emberek életében jelen vagyunk.
Az Uukumwe megszületése
Az Uukumwe kollekció története a namíbiai alkotókkal való szoros együttműködésre épül. A termékek megalkotásában jelentős szerepet vállalt az ovawambo származású művész, Tuli Mekondjo, valamint a zenész Shishani is, akik a kezdeti ötletektől egészen a megvalósításig aktívan formálták az Uukumwe történetét és kreatív világát.
Így lehet hangsúlyos állvonalad a szakértő szerint, és kés alá sem kell feküdnöd hozzá
A már említett összetartozás és az egymásról való gondoskodás szemlélet a kollekció minden apró részletében megjelenik, mind az összetevők, mind a kampány meleg, természetközeli vizuális világában felfedezhetjük ezt a látásmódot. Tuli eredeti műalkotása egy limitált kiadású sálon kel életre, míg Shishani a kampány hangulatának, történetmesélésének és kreatív koncepciójának kialakításában működött közre.
Lot van Rij, a Rituals innovációért és termékéletciklus-menedzsmentért felelős ügyvezető igazgatója szerint „a namíbiai alkotókkal közösen létrehozott Uukumwe a melegség, az összetartozás és a gondoskodás közös élményét ünnepli. Ami azonban igazán különlegessé teszi ezt a kollekciót, az az egyedülálló összetevő-kombináció, a gazdag textúrák és a meleg, magával ragadó illat harmonikus találkozása. A karakteres csomagolás Namíbia gazdag kulturális öröksége előtt tiszteleg. Az Uukumwe kollekcióval a jóllét olyan élménnyé válik, amelyet együtt élhetünk át.”
Íme az Uukumwe kollekció ikonjai:
Galéria