6 ok, amiért meztelenül kellene aludnod

2014.június.6.

Egy kutatás szerint, az amerikaiak 10 százaléka (ami, ha belegondolunk több millió embert jelent) meztelenül alszik.

Hihetetlen, igaz? Pedig nem csak irtó szexi ruha nélkül aludni, hanem roppant egészséges is. A szakértők legalábbis esküsznek rá. Meg is kértük őket, hogy soroljanak fel 6 érvet, melyek a meztelen éjszakai alvás mellett szólnak. Reméljük, téged is meggyőznek arról, hogy legalább ebben a hőségben ints búcsút a pizsamádnak:

1. Szellőzik az intim testrészed. A ruha nélküli alvás jót tesz a nemi szervednek. Míg teljesen normális, hogy néha begombásodik, a meleg környezet erre még rádobhat egy adagot. Az egyik legjobb módszer arra, hogy megelőzd a fertőzést, ha jól kiszellőzteted.

2. Jobban alszol. Inkább a kényelmes melegben való alvást választod? Akkor tudnod kell, hogy sokkal egészségesebb hűvös környezetben álomra hajtani a fejed, mint melegben. Míg alszol, a tested fokozatosan lehűl, ami egy természetes folyamat. Ha túl nagy melegben, vastag pizsamában és sok takaró alá fekszel be, akkor ez megzavarhatja a szervezeted normális működését. A meztelenül alvás segít a testednek lehűlni.

3. Dögösebb leszel. A túlzott éjszakai meleg megakadályozza a szervezeted melatonin és növekedési hormonjainak kibocsátását, melyek elsősorban az öregedésgátlásért felelnek. Ahogy leesik a tested hőmérséklete, a sejtmegújító hormontermelés beindul, és ezzel egyidejűleg a mágikus fiatalodás is. Ettől lesz a bőröd és a hajad oly selymes és csodás.

4. Eltűnik a kis pocakod. A meztelen alvás mélyebb és pihentetőbb, továbbá elősegíti a kortizol nevű stresszhormonok csökkenését, melyek az energia- és éhségszintedet tartják kordában. Ha az álmodat valami megzavarja, mint például a túlságos meleg, akkor ébredéskor túl magas lesz a kortizol tartalma a testednek, így valószínűleg nasira éhesen ébredsz majd.

5. Magabiztosabb leszel. A meztelen alvás remek érzés. Ráhangolódhatsz a lepedő érzésére vagy a levegő hűsítő hatására, ami nagyon szexi. Ha pedig szexinek érzed magad, akkor nő az önbizalmad.

6. Jobb lesz a szex. A szakértő szerint, ha meztelenül alszotok egymás mellett a pároddal, akkor ez jót tesz a kapcsolatotoknak. Egymás bőrének érintése ugyanis oxitocint bocsájt ki a szervezetedben, ami a kötődés és a boldogságérzésért felelős hormon. A ruha nélküli alvás növeli a vágyat, és egy szexi kapcsolat boldogabb kapcsolat. Nyugodtabb leszel, több kedved lesz az intimitáshoz, és könnyebben lesz orgazmusod. Mindenki csak nyer!

Ha te is nehezen alszol el a hőségben, akkor próbáld ki ezeknek a tuti tippeknek egyikét, hogy könnyebb legyen az álmod.

Ez is érdekelhet

Házimunkák, amiket bátran rábízhatsz a gyerekedre is

Házimunkák, amiket bátran rábízhatsz a gyerekedre is

GLAMOUR Horoszkóp

Melyik sportág illik hozzád a legjobban? A csillagjegyed elárulja

Melyik sportág illik hozzád a legjobban? A csillagjegyed elárulja

GLAMOUR Horoszkóp

Heti horoszkóp - Hivatásodban fordulóponthoz érkezel - szeptember 27-október 3.

Heti horoszkóp - Hivatásodban fordulóponthoz érkezel - szeptember 27-október 3.