Fedezd fel Kulcsár Edina kedvenc termékeit és készítsd el ezt a gyönyörű szemhangsúlyos sminket

2021.február.23.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Kulcsár Edina egy erős, energikus, életigenlő nő, aki minden helyzetet próbál pozitívan kezelni. Csodás családanya, feleség, üzletasszony, emellett a szépségápolásra is különleges figyelmet fordít. Az elmúlt években több közösségi média díjat is elnyert, 2014-ben pedig ő lett a Miss World szépségverseny második helyezettje.

Így nem csoda, hogy eljött a pillanat, amikor a MAC kampányában is viszontláthatjuk!

Habár rengeteg kampányban volt már lehetőségem szerepelni, ez most mégis más. Más a hozzáállásom, más érzéseket mozgat meg bennem.
Mindig mindenben megpróbálom a maximumot nyújtani, de most a szokásosnál is többet szeretnék beletenni. A smink számomra az önbizalmat és egyfajta önkifejezést is jelent.
Az elmúlt 3 évben leginkább anyuka szerepben szerettem volna teljesíteni, ami mellett a sminkelés nem feltétlenül fért mindig bele, viszont idén eltökéltem, hogy időt szakítok rá, mert úgy érzem a lelkemnek szüksége van rá.
Talán ez a hihetetlenül megtisztelő kampány, az én ,,visszatérésemet is jelenti! Nem győzök elég hálás lenni a lehetőségért! Köszönöm!



A kollekció Edina kedvenc termékeit tartalmazza, melyek megmutatják a benne rejlő vagány, határozott, magabiztos nőt!


PRO LONGWEAR NOURISHING WATERPROOF FOUNDATION - 12 600 Ft
FIX+ COCONUT - 7 900 Ft
IN EXTREME DIMEMSION 3D BLACK LASH - 8 500 Ft
VELVETT TEDDY MATT RÚZS - 7 300 Ft
SEMI SWEET TIMES NINE - 12 500 Ft



Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője