Hogyan legyek jó nő? - Takács Nóri elárulja és fenntarthatósági tippjeit is megosztja

Szponzorált tartalom

A műsorvezető és influenszer Takács Nóri nagy hangsúlyt fektet a környezettudatosságra. Különösen sokat jelent neki a Dove kampánya, melynek legfőbb célja, hogy példát mutassanak az embereknek, hogy megtették az első lépést egy fenntarthatóbb jövő érdekében,

hiszen a Dove flakonok 100%-ban* újrahasznosított műanyagból készülnek, és így készítésükhöz nem kell "szűz" műanyagot használni

. Nórival még a nagyobb korlátozások és a járvány súlyosbodása előtt beszélgettünk.

Mióta ápolsz szoros kapcsolatot a DOVE szépségmárkával?

Nagyjából négy éve kezdtünk el intenzívebben együtt dolgozni. Óriási megtiszteltetés, hogy egy ekkora márka bizalmat szavazott nekem. Büszkén mondhatom, hogy immár második éve még szorosabbra fűztük a szálakat, és márkanagykövetként dolgozom velük együtt. Mindig is imádtam a termékeiket, némelyik nagyon szép, régi emlékeket idéz fel bennem, például a klasszikus Dove szappan, aminek az illata azonnal előcsalogatja a gyerekkoromat.

Fontosnak érzed, hogy egy szépségmárka kiálljon különböző kampányok mellett?

Nagyon fontosnak tartom, hogy egy ilyen piacvezető márkának legyenek olyan kampányai vagy céljai, mellyel a jót viszik előre és példát mutatnak. A Dove nagyon régóta támogatja a nőket. Szükség is van arra, hogy a márkák utat mutassanak, segítsenek a nőknek, hiszen manapság rengeteg fronton kell helytállnunk. Az internetnek köszönhetően elárasztanak minket az információk, ami akarva akaratlanul nyomást gyakorol ránk. A nők támogatása mellett fontos iránynak gondolom, hogy a márka a környezettudatosság témáját is felkarolja. Nagyon jó példamutatás, bízom benne, hogy előbb-utóbb minden nagyobb cég felébred és tesz valamit a Földért.

Mennyire okoz nehézséget, hogy minden nap jól érezd magad a bőrödben?

Nem könnyű, tenni kell érte, minden nap az a célom, hogy példát mutassak a követőimnek. Bármibe kezdek, először mindig felteszem magamnak a kérdést, milyen értéket adok az adott dologgal nekik, mit tudok tanítani számukra. A social média alapvetően nem arról szól, hogy lehangolt, riasztó pillanatokat osszunk meg az emberekkel, de nyilván nem lehet minden nap tökéletes. Veszélyes olyan képet mutatni azonban a virtuális térben, ami nem fedi a valóságot, szóval meg kell találni az egyensúlyt. Én a természetesség híve vagyok, nem szeretem intenzíven sminkelni magamat és a túlzó képmanipulációnak sem vagyok a híve. Nem szeretném, ha nem hasonlítanék ahhoz, aki a valóságban vagyok. Többek közt ezért is szerettem a Dove digitális manipulációmentes irányelvét. Az internet óriási nyomást gyakorol ránk, jó lenne ettől mindenkinek megszabadulni és csak a jó részét élvezni.

Milyen a kapcsolatod a követőiddel?

Nagyon aktív a kapcsolatom velük, sok mindenben kikérik a véleményemet. 2011-ben, amikor elindítottam a Hogyan legyek jó nő? című műsorom, naponta 30-50 levelet kaptam elképesztő történetekkel és kérdésekkel. Rengeteg időbe telt mire minden levélre választoltam, manapság ez teljesen átalakult. A social mediának köszönhetően rögtön kérdezhetnek direktben, amire azonnal, könnyebben válaszolhatok, így egy igazi virtuális barátnői közösséget tudtunk kialakítani, ahol egész nap beszélgetünk egymással különböző témákban.

!* br *!

Hogy telnek a napjaid?

Elég speciális a munkám, így nincs egyforma nap, nehéz is lenne egyfajta rendszert kialakítani. Amikor nem fotózunk vagy forgatunk, akkor előkészülök egy-egy projektre, tárgyalásra megyek, vagy előadást tartok valahol az országban, esetleg műsorvezető vagyok eseményeken. Változó, hogy épp melyik nap miben fáradok el, néha a mentális fáradtság sokkal rosszabb egyébként a fizikainál.

Áruld el, hogyan legyünk jó nők?

Amikor ezt a címet adtam a sorozatnak, egy életre "hozzám ragadt" ez a kérdés. Ahhoz, hogy valaki jó nő legyen, nem elég a külcsín, meg kell teremteni a belső egyensúlyt is. Nagyon fontos, hogy milyen értékeket, nézeteket képviselsz. Szerintem például egy jó nő figyel a környezetére, fontos számára a Föld sorsa. Lehetsz akármilyen szép, de ha mondjuk szemetelsz, nem vagy jó nő.

Hogyan van jelen a mindennapjaidban a környezettudatosság?

Mindig is imádtam a természetben lenni, az állatok is nagyon közel állnak hozzám. Talán ez annak is köszönhető, hogy tizennyolc éves koromig minden nyarat a Nyírségben egy kis faluban, a nagymamámnál töltöttem, így minden meghatározó fiatalkori élményem oda kötődik. Vérzik a szívem, ha az emberi nemtörődömségre gondolok. A szelektív hulladékgyűjtés régóta alap az életemben, emellett féléve átálltunk a csapvízfogyasztásra, így nem halmozzuk fel fölöslegesen a műanyag flakonokat. Nem is gondoltam, hogy az elején mennyire nehéz lesz megszabadulni ettől a rossz szokástól, pár hét elteltével azonban már természetessé vált. A másik nagy felfedezésem, amit nemrég egy videóban is bemutattam, a vásárlás során felhalmozott műanyag zacskókra vonatkozik. Most már minden alkalommal a zöldség, gyümölcs vásárláshoz is egy magyar tehetséges tervező által készített PAKK zsákokat használok. Kevesebb ruhát vásárolok, és csak jó minőségű anyagból készült darabokat veszek, hogy hosszútávon tudjam viselni. Az utóbbi időben a reggeli tusolás időtartamát is lecsökkentettük, a sima elosztókat billenőkapcsolós verzióra cseréltük, hogy az árammal működő gépek ne fogyasszanak fölöslegesen áramot. Az elmúlt tíz évben hatalmas fejlődés történt a kozmetikumok terén is. A megfelelő minőség és alapanyagok mellett, a csomagolásra is nagy hangsúlyt fektetnek. A Dove újrafelhasznált műanyagból készült flakonban kapható termékei különösen közel állnak hozzám.

*kivéve a kupak

Ez is érdekelhet

Több az egó, mint az ész - interjú Kajdi Csabával

Több az egó, mint az ész - interjú Kajdi Csabával

GLAMOUR Horoszkóp

Heti horoszkóp: ne tűrd el, hogy visszaéljenek a bizalmaddal - december 6-12.

Heti horoszkóp: ne tűrd el, hogy visszaéljenek a bizalmaddal - december 6-12.

5 előjáték, ami szuperintenzív orgazmushoz vezet

5 előjáték, ami szuperintenzív orgazmushoz vezet