Ismerd meg az összetevőt, amely hatékonyabb a kollagénnél!

2020.november.15.

Amikor kinyitunk egy tégelyt és megszagoljuk a benne rejlő kozmetikumot, egyből tudjuk, milyen minőségű terméket tartunk a kezünkben. Már itt sejthetjük, hogy az összetevők hatékonyak lesznek-e, vagy akár épp ellenkezőleg, inkább károsak. Amikor először szagoltam meg a Sigfrid Essence letisztult tubusában lakozó Herbal+ testápolót, két dolgot állapítottam meg. Az első, hogy nagyon magas minőségű krémről van szó, a másik pedig, hogy tele van természetes összetevőkkel, gyógynövényekkel, melyektől fantasztikus illata van, annak ellenére, hogy nem tartalmaz parfümöt, ahogyan a márka többi terméke sem.

Ismerd meg az összetevőt, amely hatékonyabb a kollagénnél!
Fotó: Shutterstock

A Sigfrid Essence termékeinek alapját képező főzet egy 100 éves családi recept, hatékonyságukért azonban nem csupán ez felelős, hanem a többi összetevő gondos kiválasztása is. A natúrkozmetikumokban gyakori kókuszolaj helyett például shea vajat használnak, mivel a kókuszolaj nagy eséllyel tömíti el a pórusokat, okoz pattanásokat, míg a shea vaj komedogén indexe nagyon alacsony. Kollagén helyett pedig aminosavakkal segítik a bőr kollagéntermelését, ugyanis a kollagén molekulák nagy méretük miatt csak részben tudnak felszívódni bőrön keresztül. Az aminosavak mindenhol megtalálhatók testünkben, valamennyi funkció működéséhez elengedhetetlenek. Összesen 20 féle aminosav található meg szervezetünkben, a Sigfrid Essence termékek azért is egyediek a piacon, mert a bennük található aminosavak többsége esszenciális aminosav, a szervezet nem képes előállítani őket.

Az aminosavakkal nem csupán regenerálunk, hanem felvesszük a harcot az öregedéssel szemben: lelassítja a ráncok kialakulását, és sokáig feszesen, egészségesen tartja a bőrt! Serkentjük a bőr saját regenerációs képességét, így egészségesebb és szebb maradhat a bőrünk.

A Herbal+ gyógynövényes termékcsalád három krémet tartalmaz. Egy testápolót, egy hidratáló, levendula olajos arckrémet, továbbá egy fiatalító, rózsa olajos arckrémet. Csomagolásuk teljesen újrahasznosítható, a vákumos tubusnak köszönhetően nem juthat levegő és szennyeződés a termékbe, így az nem oxidálódik, ezért az első csepptől az utolsóig ugyanazt a minőséget kapjuk.

A Sigfrid Essence kínálatában egyébként nem csak a mindennapos bőrápoláshoz találjuk meg a megfelelő krémeket, hanem a sportoláshoz is. Most pedig, hogy újra több időt töltök otthon a korlátozások miatt, kicsit több időm is van, így megint elkezdtem odafigyelni arra, hogy rendszeresen mozogjak, úgyhogy meg is rendeltem a márka bemelegítő illetve edzés utáni géljét. A Herbal+ termékcsaládból kiindulva, nem fogoknak csalódást okozni!

Ez is érdekelhet

„A megcsalásnál még a legfurcsább erotikus játékszer is jobb hatással van a szexre”

„A megcsalásnál még a legfurcsább erotikus játékszer is jobb hatással van a szexre”

Tedd & Ne tedd

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Monitor

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói