Legyél te is profi sminkes!

2014. október 6.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Prokop Kata vagyok. Sminkeléssel és sminkoktatással foglalkozom. Már kislány korom óta érdekel a szépség és a divat.

2003-ban kezdtem el komolyabban foglalkozni a sminkeléssel. Több kisebb és nagyobb tanfolyam elvégzése és alkalmazottként való sminkelé sután nyitottam meg első, azóta is működő smink iskolámat Gödöllőn 2007-ben. 2010-ben Budapesten nyitottam meg második smink iskolámat, immár SminkAkadémia néven. Azóta is folyamatosan képzem magam, hiszen ebben a szakmában mindig lehet valami újat tanulni. Évente Londonba szoktam utazni az IMATS kiállításra, ahol a legújabb trendeket és hasznos újdonságokat ismerek meg.

3 órás személyes tanácsadásomon bárki megtanulhatja, hogyan sminkelje saját magát.

A sminkes tanfolyamaimon kis csoportban dolgozunk, hiszen a sminkek elsajátításához nagy precízségre, odafigyelésre van szükség, és látom a tanítványaimon, hogy mennyire kapaszkodnak belém. Ez egy nehéz folyamat, hogy szépen lassan elengedjem a kezüket. Sminkelés elméleti alapjairól és annak gyakorlati megvalósulását tanuljuk, a szín-elméleten át, a tusvonalon, műszempillán, árnyékolás-technikákon, smink-díszítőelemek használatáig mindent elsajátítunk, a korok- és etnikumok sminkjeit is beleértve.

2014 a változások éve. Idén a 150 órás profi, okleveles sminkes képzésem mellett elindítottam egy 30 órás tanfolyamot, melynek tananyagát igény szerint lehet kiválasztani. (Saját magunk profi kisminkelése, kozmetikusoknak továbbképzés, "hobbi sminkes", vagy közép haladóknak továbbképzés.) Tanfolyamaimon tanítványaimnak egyedi tanmenetet és órarendet állítok össze igényeik szerint. Vidékieknek szálláslehetőséget biztosítok, szükség esetén. Idén elkészült az általam megálmodott sminkecset kollekcióm is.

Májusban szerveztem mag az első nyilvános sminkversenyemet. A nagy siker miatt november 15-én lesz a második, a Fogasházban (Bp. VII. ker. Akácfa utca 51.), ahol sok érdekes sminkeléssel kapcsolatos program között Rácz Gergő is fel fog lépni. Ide szeretettel várok minden hölgyet, hiszen ez a délután a sminkelésről fog szólni. Várom sminkesek és tanulók jelentkezését is. Ezen kívül várom azok a lelkes hölgyek jelentkezését, akik meg szeretnék mutatni, hogy tudják saját magukat sminkelni, ők nevezési díj nélkül megmutathatják, hogy mit tudnak. Ezután minden tanulómat a sminkversenyemen is fogom indítani, mivel minden tavasszal és ősszel megszervezésre fog kerülni. Így mire az oklevél a kezükben van, már nem csak fotózáson, hanem verseny próbán is túl vannak.

Az elmúlt 7 év alatt több mint 1500 hölgyet tanítottam, hogy hogyan sminkelje önmagát, illetve hogy hogyan váljon jó sminkessé. Boldog vagyok, hogy olyan szakmám van, amivel naponta érek el sikereket, hiszen nagyon hálás feladat nőket szebbé tenni. Próbáld ki te is és találd meg önmagad. A GLAMOUR-napokon most kedvezménnyel csatlakozhatsz a csapatomhoz.

Elérhetőségeim és további információk:
Prokop Kata - Smink Akadémia
Sminkes és smink oktató
Telefon: 06 70 9302 609
Cím: Budapest, VI. kerület Bajcsy-Zsilinszy út 33.
Gödöllő, Szilhát utca 51.




Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Kiderült, kiket szeretnek legjobban a szúnyogok: undorító oka lehet, ha pont téged választanak

Kiderült, kiket szeretnek legjobban a szúnyogok: undorító oka lehet, ha pont téged választanak

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Ezért őrül meg most mindenki az Etele Plázáért: nézd meg, mi vár rád! (x)

Ezért őrül meg most mindenki az Etele Plázáért: nézd meg, mi vár rád! (x)

Fájdalmas együttlét - mutatjuk, mi állhat a háttérben (x)

Fájdalmas együttlét - mutatjuk, mi állhat a háttérben (x)

Katy Perry és Michele Morrone káprázatosak az új Dolce&Gabbana kampányfilmben (x)

Katy Perry és Michele Morrone káprázatosak az új Dolce&Gabbana kampányfilmben (x)

Az ősz legnagyobb trendjei: must-have darabok, amik nem hiányozhatnak a ruhatáradból (x)

Az ősz legnagyobb trendjei: must-have darabok, amik nem hiányozhatnak a ruhatáradból (x)