Magyar parfümőr, nemzetközi siker

2015.május.26.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Minya Viktória orrként és illatkreátorként sikert sikerre halmoz. Első, nagysikerű illata után, mely a Hedonist nevet viseli, itt vannak a legújabb parfümjei.

Milyenek az új illataid?

Három új parfümöm van, ebből kettő a Hedonist széria kiteljesedése, van egy Hedonist Iris és egy Hedonist Rose nevű új illat. Ahogy a nevük is elárulja, az egyik íriszes, amit nagyon elegáns, nagyon sikkes nőknek készítettem. Arra koncentráltam, hogy az örök, természetes eleganciát megfogjam valahogyan és illatba sűrítsem. A másik illat rózsás, flörtölős. Amikor alkottam, úgy éreztem, a viselője tulajdonképpen nem is akar olyan komolyan elcsábítani, csak játszik a lehetőséggel, mégis mindenki szerelembe esik. Ez a háttértörténete ennek a két illatnak. A harmadik, teljesen új vonal az Eau de Hongrie, ami fontos nekem és nagyon személyes alkotás, mert van magyar vonatkozása is. Az 1300-as években készítették ennek az eredeti verzióját mely A magyar királyné vize, azaz eau de la Reine de Hongrie néven volt közismert. Pár száz évvel később valamikor leírták a formuláját, de nem vagyunk benne biztosak, hogy helytálló a recept. Egy dolog biztos, az alapja egy Magyarországon is honos gyógynövény, a rozmaring volt. Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogyan lehet ezt az illatot modern kontextusba helyezni, hogyan lehetne újraalkotni és egyszer csak úgy döntöttem, hogy Tokaji aszú illata lesz. A különleges bor édessége, likőrös jellege elevenedik meg benne. Maradt a rozmaring is, mert nagyon fontos a legenda, ami szerint Piast Erzsébet királynő, akinek a parfüm készült, szabályosan megfiatalodott és megszépült az illattól olyannyira, hogy a lengyel király meg is kérte a kezét. Mindenképpen szerettem volna ezt az orvosilag igazolható hatást és "varázserőt" benne tartani az illatban.

Rengeteget utazol, munka ügyben mozogsz ennyit a világban?


Igen, a legtöbbet munka miatt utazom, kiállításokra járok. Milánóban voltam mostanában szakmai vásáron, Londonban mutattam be a parfümöt. Nagyon fontosak ezek az alkalmak, mert azonnali visszajelzést kapok az illatokkal kapcsolatban és a négy parfümömből most már úgy érzem, mindenki talál olyat, ami tetszik neki.

Nemzetközi szinten milyen a visszajelzés a parfümjeidre?


Nagyon jó. Az Eau de Hongrie-ról például azt gondoltam, Magyarországon lesz igazán érdekes, mert mindenki ismeri a Tokaji aszú illatát, beleívódott az orrába gyerekkorától kezdve és pontosan tudja, miről van szó, ehhez képest nagyon népszerű az illat Amerikában, a skandináv országokban is. A Hedonist-nak pedig töretlen a sikere. Számtalan levelet kapok, hogy imádom, szeretem, viszont a férjem teljesen megőrül érte, ez nap mint nap jön felém, úgy tűnik, sikerült valami kis varázslatot csempészni az üvegcsékbe.

Mennyibe kerül egy parfümöd és hogyan lehet hozzájutni?


145 euro a Hedonist, a két új illatom a Hedonist Iris és a Hedonist Rose 155 euro és az Eau de Hongrie 120 euro. Utóbbi 100 mililiter, míg az előzőek csak 45 mililiteresek. A honlapomon lehet megrendelni, illetve van három magyarországi forgalmazónk, a Neroli parfüméria, a Madison parfüméria és Szegeden az Emaroz nevű divatüzletben is meg lehet már szerezni. A mintákat szintén online megrendelhetők, ha valaki kipróbálná.

Hogyan marad egy illat egyedi?


Van ma már egy közönség, akinek jól érzékelhető igénye van az egyedi illatokra, olyan parfümöket szeretnének vásárolni, amik mögött van tartalom, van történet és nem attól népszerű, mert mindenhol ezt látni, még a tévében is. Véleményem szerint az én parfümjeim ilyenek. Másrészt egy teljesen szakképzetlen orr is észreveszi a különbségeket. Érdemes kipróbálni és összehasonlítani. Nyilván eladható verziókat kell csinálni, senki nem önmaga ellensége. Nekem is vannak delíriumos illataim, azokat megtartom magamnak a szekrényben, de egyelőre számomra az eladhatóság mégiscsak a sokadik szempont, sokkal fontosabb, hogy az az inspiráció, ami engem ért valahol, valahogyan, meg az illat, ami a fejemben van, hónapok alatt elkészüljön. Sokáig alkotok egy illatot, gyönyörű összetevők vannak benne, az íriszben íriszvaj, ami a legritkább és legdrágább nyersanyag, hatmillió forintba kerül egy kiló, a rózsás illatban bolgár rózsaolaj van, amit igen keveset találni már.

A személyre szabott illatokat hogyan készíted?

Ez úgy kezdődik, hogy eljön a kedves vevő a párizsi stúdiómba és az illatorgona mellett megszagoljuk az összes olyan nyersanyagot, amik az előzetes beszélgetések után szerintem illenek hozzá, tetszhetnek neki. Ez majdnem száz körüli alapanyagot jelent, ezek közül egytől ötig számozunk, majd amik legjobban tetszettek, felvisszük a bőrére és megnézzük, milyen a reakció. Miért fontos ez? Nagyon sok olyan alapanyag van, ami hiába tetszik nekünk, a bőrünk szabályosan leveti magáról, elkezd elsavanyodni, rosszul mutat rajta, poros lesz vagy éppen két perc alatt eltűnik. Fontos, hogy egy illat sokáig tartson rajtunk, ez mindig felmerül, mint alapvető kívánság. Kiderült, melyek a működő nyersanyagok, ebből elkezdek dolgozni és pár hónap múlva tudok mutatni egy első próbát. Ha Magyarországról jön valaki, akkor ezt postán küldöm el, de van olyan, aki visszajár az illatpróbákra. Két-három hétig viseli az illatokat, amiket készítettem neki és abból választ. A választása után abba az irányba megyünk tovább, még megbeszéljük, mit szeretne, mit képzelt még el. Egészen addig megy az oda-vissza játék, amíg azt nem mondja a vevő, hogy ez az, amire gondolt. Egyedi üvegekbe kerül az illat, ami csak az övé.

Mik a kedvenc illataid?


Mostanában a Széchényi Fürdő háta mögötti hársfa jár az eszemben, szabályosan kívánom az illatát. Tavaly nyáron voltam ott utoljára és nagyon megragadt az agyamban. Alapvetően a mandarin illatát szeretem a legjobban, évszaktól függetlenül mindig karácsonyi hangulatba hoz, amit nagyon szeretek.

Hogy derül ki valakiről, hogy orrnak alkalmas, hogy van ehhez tehetsége? Hogyan lesz valakiből orr?


Ami talán elengedhetetlen, az a hatalmas szenvedély. Nyilván nem árt, ha valakinek jó a szaglása, de ez fejleszthető. Én azt vallom, hogy gyakorlatilag mindenkiből lehet orr. A parfümkészítés része felől közelítve fontos az is, hogy úgy, mint egy sommelier a borokról, ő is tudjon beszélni az illatokról, meg tudja fogalmazni verbálisan is, mi micsoda és le tudja fordítani az illatokat. Nézzük meg mondjuk az íriszvajat: van, aki azt mondja róla, hogy zsíros, avas, mert az írisznek a gyökereit érzi, de ott van mellette a kakaópor, a pipadohány, a friss harmatos eső, ha az ember szépen felfejti az illatát.

Ehhez nagyon sokat kell tapasztalni, mármint hogy tudd, milyen az esőben giliszta szaga és a többi…


Ez azért nagy részben ösztönös. Persze szaglászni kell, de például egyszer az jutott eszembe egy új molekuláról, amit mutattak nekem, hogy ez olyan, mint amikor az ember felbont egy zöldbabkonzervet. De én sosem bontottam még fel zöldbabkonzervet, ez biztos. Mégis tudom, hogy olyan illata van.

Mondj egy illatot, ami kellemes emléket ébreszt benned?

Valahol megéreztem nagyanyám kamrájának az illatát, volt benne abált szalonna, friss kenyér és eszembe jutott a kamra falát borító vörös csempe. Majdnem elsírtam magam.

Milyen ma magyarként Párizsban élni? Segít az imázsodon a származásod vagy inkább ront?


Mindenki felkészített rá, hogy Párizsban milyen előítéletesek az emberek, mondták, hogy a kelet-európaiakkal kapcsolatban (mert mi ott annak számítunk) különösen rossz a helyzet, ehhez képest egyáltalán nem érzem ezt problémának. Imádják Budapestet, igazi kultusszá nőtte ki magát a fővárosunk, mert nagyon hasonlít Párizsra és ezt nagyon szeretik.

Nem régen házasodtál, megtervezted az esemény illatát? Volt valami trükk?

Megterveztem, mert Patricknak, a férjemnek a kedvenc illata a rózsa, így beszereztem négy különböző, nagyon drága rózsa illóolajat, összekészítettem és gondoltam, majd ezzel az illattal aláfestve mondom ki az igent. Ehhez képet otthon felejtettem az üvegcsét, nem viseltem parfümöt egyáltalán.
Ez azért elég tipikus, mint a cipész cipője, a fodrász frizurája és a többi…
Hát, igen, jól elterveztem, hogy bolgár, marokkói, törökrózsa kivonat finom keveréke és aztán tessék, sehol semmi! De az eseményen azért a Hedonist illat volt.

Mit olvasol mostanság?


Szendi Gábor Az önértékelés csapdájában című könyvét. Nagyon érdekes, de nagyon kevés időm van olvasni. Mostanában sok előadást tartok és a szabadidőmben ezeken gondolkozom, ezeket tervezgetem. Persze az előadásokat teljesen különböző témákban kérik, most például a fenntarthatóság a felütés, így nagyon sokat kell olvasnom róla, hogy milyen is a parfümipar a fenntarthatóság szempontjából, hogyan működnek a nyersanyagok hosszú távon.

Ha szupererőd lenne, min változatnál a világban?


Az olyan embereknek, akik döntéshozó pozícióban vannak, adnék egy jó nagy adag lelkiismeretet. Akkor talán maguktól ráéreznének, mi az, amit nem csinálnak jól.

Mi az, amit szégyellsz a múltadból, ha van ilyen?


Van ilyen. Lehet, hogy sok embert megbántottam azzal, hogy nagyon szókimondó voltam és erre ráadásul nagyon büszke is voltam sokáig. Rájöttem, hogy mindent ki lehet mondani, csak meg kell várni a megfelelő időt, helyet és meg kell találni a módját. Ezt tanulom.

Mi az, amire nagyon büszke vagy?


Nem teljesen tudatos, amire a legbüszkébb vagyok. Az, hogy a Hedonist parfümöm, a vásárlók leírása alapján nagyon sok embernek jobbá tette az életét, párkapcsolati javulásokról számoltak be, volt egy vásárló, akinek borzasztó kórházi kezeléseket kellett kiállni és leírása szerint az illat segítségével enyhültek a fájdalmai. Ezek a dolgok nagy büszkeséggel töltenek el.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

8 alkalom, amikor Zendaya bevállalta a pucérruhát, és tarolt a vörös szőnyegen

8 alkalom, amikor Zendaya bevállalta a pucérruhát, és tarolt a vörös szőnyegen

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője