Szépség, céllal!
Azzal, hogy kimondtuk és elismertük, hogy Mihalik Enikő topmodell, rendesen odatettünk a köznek. Humorosnak találom, hogy pontosan egy héttel a júniusi számunk megjelenése után, egy minden évben megrendezésre kerülő verseny és tévéműsor szem- és fültanúja lehettem. Mivel az én blogom egy beauty blog, kötelességemnek érzem, és egy belső görcsös érzés kényszerít is rá, hogy véleményezzem a Királynő című műsort, illetve a Miss World fogalmát és a műsor által megformált szépségideált. A magyar gyártású műsorok kapcsán mindig eszembe jut, amikor Olaszországban voltam cserediákként és a kinti családommal minden este le kellett ülni tévézni. Próbálja csak ki bárki, hogy huzamosabb ideig a Rai Uno-t, vagy Due-t nézi esténként. Akkor másfél éve tanultam olaszul, így csak időnként sikerült egy-egy adásból elcsípnem valami lényeges és érthető infót, a többiben meg csak próbáltam értelmezni a képi jeleket. Kicsit most is ilyen érzésem volt. Az egész Miss World promóciós céllal indult, azért, hogy a kitalálók minél több támogatót találjanak, akik segítségével jótékonykodhatnak, illetve segíthetik a rászorulókat. A versenyző lányok szépsége mellett valóban időt szántak arra, hogy csak a legideálisabb jelölt győzhessen. Olyan, aki valóban értéket képvisel és azt is szeretne közvetíteni és mindent megtenne a rászorulókért. Hogy mára hova tűnt ez a nemes cél, szerintem megválaszolhatatlan. A hazai nyerteseket megnézhetitek a Wikipédián, de külföldi oldalakon is megnézhetőek az adott országok királynői. 1995-től máig, 2003-ban, 2006-ban, és tavaly sikerült szőke hölgynek győznie, egyébként elmondhatjuk, hogy a barnák a nyerők. Ha végigpörgetnénk a mindenkori versenyzők fotóit, úgy, hogy előtte még nem láttuk őket, biztosra veszem, hogy nem tudná senki megállapítani, hogy évenként változott-e valami. Alap a sötétebb szem, talán azért, mert az egyen barnás vagy füstös festés ezeken mutat a legszexisebben és egyben nagyon meleg tekintetet kölcsönöz a lányoknak is. Alap a vakító fehér mosoly és a tökéletes bőr is, de ma már a férfimagazinok címlapjára illő alak is a muszáj-kategória, nem számít, hogy ezt milyen beavatkozással érik el a lányok. Az eredeti célkitűzés szerint fontos az egyediség, de egyre biztosabb vagyok benne, hogy ezt ténylegesen csak a belsőre értik. Akkor viszont miért van az, hogy egyetlen kérdésre kell csak válaszolniuk, és mégis annyian elvéreznek? Szinte az összes lány diplomás, vagy közel van hozzá, elvileg a kommunikációs képességeikkel minden rendben lenne. Mi különbözteti meg a modellversenyeket ettől? Láttam például egy lányt most, aki ha jól emlékszem, egy tavalyi modellügynökség versenyén is részt vett. Akkor gyönyörűnek és egyedinek láttam, a kicsit agresszív vonásaival és esetlen testével. Most újra láttam, minden elveszett, pedig többnek kellett volna tűnnie. A hét közé került.
Ezeket láttad már?
Lehet valaki egyszerre külsőleg és belsőleg is gyönyörű? Sőt, megkérdőjelezhetem én egyáltalán ezt az egészet? Belőlem is lehetne szépségkirálynő, ha nem sajnálom a pénzt, vagy a fáradtságot? Vagy lehetne akárkiből, aki az átlagnál kicsit jobban néz ki? Nehéz lenne ezt objektívan nézni, én mégis hiszek benne, hogy a meghatározott kritériumokon kívül kell lennie valaminek, ami megkülönböztet egy királynőt és engem. Valami, ami engem alárendelt viszonyba kényszerít, és azt érzem, hogy én is ilyen nő szeretnék lenni. Rossz duma lenne azt mondani, hogy mindannyian királynőnek születtünk. Én egyszerűen csak szeretnék szép lenni és szeretném, ha mások is annak látnának. Szeretnék sikeres lenni, boldog életet élni, és egy kicsit változtatni a körülöttem lévő dolgokon, habár tudom, hogy csak a saját háborúimat nyerhetem meg. Viszont hiszem, hogy van olyan, aki közvetve elérheti a számomra fontos, de egyben elérhetetlen célokat is.
