Elképesztő, mennyit változott Shawn Mendes az első nyilvános megjelenése óta

2025. augusztus 7.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Shawn Mendes jelenleg A-listás hírességnek számít, aki olyan slágerekkel ajándékozta meg a világot, mint a Stitches és Treat You Better. Nemcsak munkásságával, de magánéletével is felkeltette a rajongók figyelmét: Camilla Cabellóval való kapcsolatától évekig hangos volt a sajtó. De emlékszel még, hogy nézett ki akkoriban, amikor - szinte még gyerekként - berobbant a köztudatba?

Shawn Mendes
Shawn Mendes karrierje 16 évesen indult be
Fotó: Frank Hoensch/Getty Images

Shawn Mendes kanadai énekes és dalszerző 2013-ban hívta fel magára a figyelmet, amikor rövid, éneklős videókat kezdett feltölteni magáról a Vine nevű platformra. Ezekben a klipekben népszerű slágereket dolgozott fel gitáron kísérve, és rendkívül gyorsan hatalmas rajongótábort szerzett. Ennek köszönhetően felfigyelt rá Andrew Gertler menedzser és az Island Records kiadó, és 2014-ben szerződést is kötöttek vele. Ebben az évben jelent meg debütáló kislemeze, a Life of the Party, ami hatalmas sikert aratott.

2015-ben jelent meg első stúdióalbuma, a Handwritten, amely rögtön az első helyen nyitott a Billboard 200-as listán. Ez megszilárdította az énekes helyét a popzene világában, és onnantól kezdve nem volt megállás: néhány év alatt a világ egyik leghíresebb előadójává nőtte ki magát. Az már csak hab volt a tortán, hogy Camila Cabellóval való kapcsolatának különösen nagy figyelmet szentelt a sajtó - főleg, miután kijött a Señorita című közös daluk.

Galériánkban most megnézheted, hogy nézett ki Shawn Mendes - aki nem mellesleg az idei Sziget Fesztivál egyik legjobban várt fellépője - akkoriban, amikor még csak álmodozott a világhírnévről.

true
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Akkorát nőttek Katalin hercegné gyerekei, hogy hirtelen rájuk se ismertünk

Akkorát nőttek Katalin hercegné gyerekei, hogy hirtelen rájuk se ismertünk

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)