Fesztiválszezon, az év legjobban várt koncertje, a kedvenc előadód a színpadon. Lehet, azért szeretnél mégis kijutni a tömegből, mert mondjuk a mosdóba kell menned, lehetséges, hogy haza indulnál, de az is, hogy jön egy olyan pont, ami már nem komfortos számodra. Ekkor minél gyorsabban ki szeretnél jutni a tömegből, de nem mindenki tudja, hogyan. Ráadásul a tömegpánik vagy a hirtelen kialakuló torlódás valós veszély a nagyobb rendezvényeken, de szerencsére némi tudatossággal és a megfelelő technikákkal biztonságban kijuthatsz még a legkritikusabb helyzetekből is.
Ezeket láttad már?
A Budapest Park külön figyelemfelhívó videókban ad hasznos tanácsokat a koncertre érkezőknek arról, hogyan készülhetnek tudatosan az estére, és hogyan hozhatják ki a legtöbbet a koncertélményből.
„Teljesen természetes, ha valaki izgul egy nagyobb koncert vagy rendezvény előtt, legyen szó egy aggódó szülőről, vagy valakiről, aki életében először vesz részt ilyen eseményen. Ezért is fontos, hogy tudják, hol kérhetnek segítséget, mire érdemes figyelniük, és hogyan támogathatják egymást. Fontosnak tartjuk, hogy ezekről is beszéljünk, és szeretnénk, ha mindenki biztonságban és felszabadultan élhetné át ezt a közösségi élményt.” — válaszolták a Glamour megkeresésére.
Ne hátrafelé indulj el!
Az egyik legnagyobb hiba, amit sokan elkövetnek, hogy a legelső sorokból is azonnal hátrafelé indulnak meg. Azonban például a Szigeten is akkor jársz a legjobban, ha oldal irányba mozogsz. Lépésről lépésre igyekezz a tömeg szélei felé haladni, gyakran a leghathatósabb, ha átlós irányban haladsz.
Ne pánikolj, és vedd át a tömeg ritmusát
Amikor a tömeg elindul egy irányba, az első ösztönös reakció a menekülés vagy a teljes leblokkolás lehet. A legfontosabb azonban a saját légzésed és egyensúlyod megőrzése. Lépj határozottan, kicsit szélesebb terpeszben, nagyjából úgy, mintha szörföznél! Ne engedd, hogy a tömeg elsodorjon vagy felborítson. Ami pedig nagyon fontos szabály, hogy ne menj szemből a tömegnek! Ha a tömeg lassan halad valamerre, mozogj velük átlósan, a szélek felé tartva.
Janklovics Péter: „Aki humorral foglalkozik, annak biztos, hogy fellelhetőek az életében nagy traumák”
A tömeg közepén
A tömegbaleseteknél a legnagyobb veszélyt nem a taposás, hanem a nyomás miatti fulladás jelenti. Ha úgy érzed, hogy egyre nehezebben kapsz levegőt, ne ess pánikba, inkább alkalmazd a pózt, ami segít abban, hogy elég levegőhöz juss. Emeld a karjaid a mellkasod elé, a könyököd tarts kicsit kifelé, az ökleidet pedig az állad alá. Akár egy boxoló, csak most a védőzóna a mellkasod védi, hogy levegőt tudj venni.
Azt is fontos tudni, hogy a nagyobb szórakozóhelyek, mint a Budapest Park vagy a Sziget biztonsági emberi, folyamatosan monitorozzák és figyelik a tömeg mozgását, ha pedig olyat tapasztalnak, ami veszélyes lehet, azonnal beavatkoznak.
Ha elveszíted az egyensúlyod, a legfontosabb, hogy minél előbb talpra állj. A koncertek világában az az egyes számú szabály, hogy ha valaki földre kerül, annak azonnal segíteni kell. Nem kell a legkeményebb koncertre menned, hogy ezt a szabályt te is betartsd, és a barátaidat is megtanítsd rá. Ha mégis földre kerülsz, kuporodj magzatpózba, ne feküdj hasra vagy hátra, és próbálj megkapaszkodni a legközelebbi ember ruhájában vagy nadrágjában, jelezd, hogy fel kell állnod. Az emberek többsége ösztönösen segít, ha észreveszi a bajt.
Legalább ennyire fontos, hogy a nagy tömeg közepén sose ülj le a földre. Lehet, hogy nem érdekel az előzenekar, lehet, hogy lassú a dal, de kevés ennél veszélyesebb dolgot tehetsz. Ha fáradt vagy, nem érzed jól magad, azonnal kérj segítséget, és hagyd el a tömeget.
Legyen vésztervetek!
A megelőzés a legjobb védelem. Mielőtt belevetnétek magatokat a buliba, beszéljetek meg egy fix találkozási pontot az óriáskeréknél, az elsősegélypultnál vagy a bejáratnál, arra az esetre, ha elveszítenétek egymást és elmenne a térerő. Amikor megérkezel a helyszínre, ne csak a legközelebbi kijáratot nézd meg, hanem keresd meg a vészkijáratokat is.
Gerendai Károly tabuk nélkül mesél a Szigetről, a kudarcokról és a vezetői felelősségről
A koncertélmény akkor az igazi, ha biztonságban tudhatod magad és a többieket. A Szigeten is számos helyen kérhetsz segítséget. Vagy a színpadok előtt, vagy oldalt a biztonságiaknál, vagy a keverőpultnál, de a legtöbb esetben a pultoknál dolgozók is azonnal a segítségedre lesznek, ha jelzed nekik a rosszullétet vagy a bajt. Ha pedig úgy érzed, túl sok neked a fesztivál forgataga, esetleg bántottak, félted a testi épségedet, akkor keresd fel a biztonságiak mellett a Citizen Care-t, ahol a szakemberek azonnal segítséget tudnak nyújtani.