15 sztár, akiről nem tudtad, hogy biszexuális

2016.január.12.

Azt gondolnánk, a 21. században a világ fejlettebb felén már egyáltalán nem fontos, hogy ki kihez vonzódik. Sajnos ez közel sincs így. Hatalmas erővel bír, ha például egy-egy fontosabb ember, közszereplő vagy híresség fel meri vállalni vonzalmát az azonos neműekhez.

15 sztár, akiről nem tudtad, hogy biszexuális
Fotó: Instagram

Egyesek még mindig azt gondolják, a biszexualitás csak egy átmeneti elmezavar, egy hóbort, vagy éppen kíváncsiságból fakadó kísérletezgetés. Mások szerint az a vége, hogy az illető a homoszexuálisokkal fog azonosulni, vagy majd jól benő a feje lágya és visszatér a heteroszexuális kapcsolatokhoz, miután kiélte magát. Nos, eláruljuk, ez nem igaz. Biztosan van az utóbbira számos példa, azonban a biszexualitás, mint szexuális irányultság, igenis létezik. Rengetegen képesek egyszerre vonzódni a velük ellenkező és a saját nemükkel azonos emberekhez is, mindkét esetben tudnak mély és komoly érzelmeken alapuló kapcsolatot létesíteni, ami nem csak holmi bolondozás.

Több hollywoodi sztár is nyíltan felvállalja biszexualitását, amivel arra sarkallják a hozzájuk hasonló, ám nagyon sokszor kirekesztett társaikat, hogy igenis, legyenek büszkék másságukra. Nemrég még Selena Gomez is kacérkodott a témával.

A pride.com válogatásából szemezgettünk:

Anna Paquin

anna paquin
anna paquin
Fotó: rex/puzzlepix

A True Blood sztárja már elég régóta nyíltan felvállalja biszexualitását. Egy 2009-es interjúban így nyilatkozott: "Számomra ez nem téma, mert egy olyan ember vagyok, aki hisz a biszexualitás létezésében. Ezt nem kitalálták. Nem a döntés hiánya".

Alan Cumming

alan cumming
alan cumming
Fotó: rex/puzzlepix

A színész nemcsak randizott, hanem össze is házasodott nővel és férfival egyaránt. Egy interjúban nemrég elismerte, hogy nem múlik el a több nemhez fűződő vonzalma az embernek, amint monogám kapcsolata lesz.

Drew Barrymore

drew barrymore
drew barrymore
Fotó: rex/puzzlepix

A népszerű színésznő 2003-ban jelentette ki, hogy a nőkhöz is vonzódik: "Szeretem-e a női szexualitást? Igen. Nagyon is. Mindig is biszexuálisnak tartottam magam".

Billy Joe Armstrong

billy joe
billy joe
Fotó: rex/puzzlepix

A Green Day frontembere 1995-ben jelentette ki először, hogy mindig biszexuális volt: "Mindig is érdekelt. Szerintem az emberek így születnek, csak a szüleink és a társadalom arra nevel, hogy ezt nem szabad. Azt mondják, ez tabu. Belevésődik az agyunkba, hogy ez rossz, amikor egyáltalán nem az. Nagyon szép dolog".

Fergie

fergie
fergie
Fotó: rex/puzzlepix

Az énekesnő 2010-ben beszélt szexualitásáról egy magazinnak: "Szerintem a nők gyönyörűek, rengeteget szórakoztam velük és ezt nem szégyellem. Csak az a probléma, hogy ugyanakkor szeretem a jól megáldott férfiakat is. De csak azért, mert kedvelem a nőket még nem jelenti azt, hogy viszonyba is bonyolódom velük, amikor párkapcsolatom van".

Megan Fox

megan fox
megan fox
Fotó: rex/puzzlepix

A gyönyörű színésznő egy interjúban elismerte az Esquire magazinnak: "Nem is kérdés, hogy biszexuális vagyok-e. De ugyanakkor képmutató is vagyok. Sosem randiznék egy biszexuális nővel, mert az azt jelentené, hogy férfiakkal is lefekszik. A pasik olyan mocskosak, sosem feküdnék le egy olyan nővel, aki férfival is ágyba bújt".

Azealia Banks

azealia banks
azealia banks
Fotó: rex/puzzlepix

A rapper-énekesnő biszexuális. Amikor homofóbiával vádolták néhány erős dalszövege miatt, akkor ezt hozta fel a védelmére.

Amy Winehouse

amy winehouse
amy winehouse
Fotó: rex/puzzlepix

A tragikus sorsú énekesnő biszexuális volt, azonban sajnálatos módon a nagysikerű Amy című film éppen csak érintőlegesen foglalkozott a témával.

Mel B

mel b
mel b
Fotó: rex/puzzlepix

A Spice Girls vagány énekesnője mielőtt 2007-ben hozzáment jelenlegi férjéhez, Stephen Belafontéhoz, négy évig élt együtt egy nővel.

Cynthia Nixon

cynthia nixon
cynthia nixon
Fotó: rex/puzzlepix

A Szex és New York vicces ügyvédje biszexuális aktivista, hosszú ideje boldog párkapcsolatban él egy nővel, és három gyerek anyukája. 2012-ben kijelentette: "Ez nem döntés kérdése".

Kesha

kesha
kesha
Fotó: rex/puzzlepix

Az énekesnő bevallotta a Seventeen magazinnak: "Nem csak a férfiakat szeretem. Az embereket szeretem. Semmi köze a nemhez, csupán a lélekhez, ami a másik emberből felég árad, amikor együtt vagytok".

David Bowie

david bowie
david bowie
Fotó: rex/puzzlepix

A legendás zenész 1976-ban megerősítette a Playboynak: "Igaz, biszexuális vagyok. De nem tagadhatom, hogy nagyon jól kihasználtam ezt az adottságom. Azt hiszem, ez a legjobb dolog, ami valaha történhetett velem".

Cara Delevingne

cara delevingne
cara delevingne
Fotó: rex/puzzlepix

A topmodell nyíltan vállalja biszexualitását, 2015 júniusa óta boldog párkapcsolatban él St. Vincent énekesnővel, korábban pedig Michelle Rodriguez színésznővel randizott.

Marlon Brando

marlon brando
marlon brando
Fotó: rex/puzzlepix

A sármos színész 1976-ban érintette egy interjúban a témát: "A homoszexualitás olyan divatos, hogy már nincs is hírértéke. Ahogy rengeteg más férfinak, nekem is voltak homoszexuális élményeim, és nem szégyellem. Sosem foglalkoztatott túlságosan, hogy mit gondolnak rólam az emberek. De ha valaki továbbra is meg van győződve arról, hogy Jack Nicholson és én szeretők vagyunk, akkor higgye csak nyugodtan. Szórakoztatónak tartom".

Miley Cyrus

miley cyrus
miley cyrus
Fotó: rex/puzzlepix

A vitatott életű popsztár nemrég nyilatkozott arról, hogy már 14 éves korában kijelentette édesanyjának, hogy "pánszexuális", vagyis nem a nemi identitás alapján vonzódik más emberekhez: "Nem akarom magam felcímkézni! Készen állok bárkit szeretni, aki szeret és elfogad olyannak, amilyen vagyok. Nyitott vagyok".

Ez is érdekelhet

Esküvőszervezés a járvány idején? Windflower Weddings esküvőszervező vállalkozás megálmodóival beszélgettünk

Esküvőszervezés a járvány idején? Windflower Weddings esküvőszervező vállalkozás megálmodóival beszélgettünk

Szépség

Sosem gondolnád, milyen extra előnyei vannak még a lézeres szőrtelenítésnek!

Sosem gondolnád, milyen extra előnyei vannak még a lézeres szőrtelenítésnek!

GLAMOUR Horoszkóp

Ez a luxusmárka passzol hozzád a csillagjegyed alapján

Ez a luxusmárka passzol hozzád a csillagjegyed alapján