Popkaméleon - David Bowie és a divat

2016.január.8.

David Bowie január 8-án ünnepli a 69. születésnapját, amihez gratulálunk, és egyúttal megjelent a 26. stúdióalbuma, a Blackstar, amiről már el is mondtuk a véleményünket.

Az önmagát és zenéjét többször is megújító művész mindig is karakteres átváltozó volt. Nyitóképünk hivatalos rendőrségi felvétel (a távoli 1970-es években drogbirtoklás miatt gyűlt meg velük David baja); itt nincs smink, nincs hajfesték, nincs jelmez. Induljunk ki ebből, ő az alap-Bowie. A zenész az évtizedek során rajta hagyta provokatív lenyomatát a zenei trendeken és a divaton, érdemes hát felidézni a legemlékezetesebb pillanatait, ezeket gyűjtöttük nektek össze.

David Bowie
David Bowie

David Bowie (eredeti nevén David Robert Jones) már a 60-as évek második felétől jelen volt a popvilágban, de első igazán átütő sikere az 1972-es The Rise and Fall of Ziggy Stardust and the Spiders from Mars című album. A zenéhez külön személyiséget is kreált magának, ő lett az élénkvörös hajú, meghatározatlan szexualitású, de mindenképpen vonzó Ziggy Stardust. Ziggyként az akkoriban igencsak népszerű glam rock egyik legsikeresebb előadójává vált.

David Bowie
David Bowie

Bár a Ziggy korszak alig két évig tartott, a figura a popkultúrába sokszor felidézett ikonként vonult be. 2011-ben például a francia Vogue karácsonyi, zenei különkiadásának borítóján bukkant fel, a szintén ikonikus Kate Moss személyesítette meg.

David Bowie
David Bowie

Aladdin Sane formálisan már egy újabb személyiség Bowie átalakulási "listáján", de valójában Ziggy Stardust továbbfejlesztése volt. Az 1973-as, azonos című lemezhez alkotta meg David. A kék-vörös villámos arc minden idők egyik legismertebb lemezborítója. Számtalanszor bukkant fel pólókra vagy ruhákra nyomva, grafikusok, tervezők újra értelmezésében. Kirakták már cukorkából, csináltak belőle hímzést, és persze jelmezbálokon is sokan öltöztek ilyenfajta Bowie hasonmásnak. A jellegzetes arcot és sminkjét az amerikai Vogue címlapján Kate Moss idézte fel 2003-ban. (Mondanunk sem kell, a címlap is világhírű lett.) A legizgalmasabb Ziggy Stardust kosztümöket - így a híres, aszimmetrikus, testhezálló overált is - Kansai Yamamoto tervezte. Ekkortájt David annyira vékony volt, hogy eredeti overáljába még Kate Moss is alig fért bele a 30 évvel későbbi Vogue fotózáson.

David Bowie
David Bowie

1974-től Bowie végzett Ziggyvel: új személyiségre és zenei stílusra váltott. Zenéjét a soul uralta, megjelenését pedig a "Sovány Fehér Herceg" imázs. Saját meghatározása szerint a herceg belülről fekete, kívülről sovány és fehér. A figurát első filmszerepéről, az Égből pottyant férfiről mintázta, megjelenése kifinomultan egyszerű, többnyire fekete-fehér összeállításokban lehetett látni. A "sovány" szerepeltetése a definícióban egyáltalán nem véletlen (ekkoriban elég sok kokaint fogyasztott), monokróm Ola Hudson öltönynadrágjainak derékbősége mindössze 66 cm volt.

David Bowie
David Bowie

A 80-as éveket egy cyber bohóc figurával indította. Ebből már látszott, hogy az új hullám és a romantika felé fordult az érdeklődése. Híres, futurisztikus, kék Pierrot kosztümjét Natasha Korniloff tervezte.

David Bowie
David Bowie

A 80-as években az új hullámos és az új-romantikus Bowie-t felváltva csodálhatta a közönség. Kioldott csokornyakkendője még egy későbbi Lego-figurán is megjelent. A Fantasztikus labirintus című filmben eléggé félelmetes, nagyrészt negatív figurát alakított, de filmbeli, a romantika korát idéző öltözéke ikonikussá vált.

David Bowie
David Bowie

A 90-es évektől kezdve a modern Bowie-val találkozhattunk-találkozhatunk. Ennek az időszakának legismertebb ruhadarabja egy Alexander McQueen kabát. David a tehetséges, fiatal tervezőt kérte fel, hogy az 1997-es Earthling turnéjához alkosson egy karakteres fellépő ruhát. A brit zászló inspirálta, cigaretta égésnyomokkal dekorált kabát elég ütősre sikerült, így aztán ez is ikonikus darabbá vált. A Victoria & Albert múzeum 2013-as nagy Bowie kiállításán is szerepelt.

David Bowie
David Bowie

David Bowie 2004-től egy szívinfarktus miatt hosszabb időre visszavonult, nem turnézott és nem adott interjút sem. Egyáltalán, nagyon keveset szerepelt. Közben 2006-ban – teljesen megérdemelten – Grammy életmű díjat kapott. A 2009-es Lego Rock Band videó játékban új hullámos fazonját láthatták viszont a rajongók.

David Bowie
David Bowie

Végül 2013-ban valóságosan, aktívan is visszatért a zenei életbe egy új albummal. Most pedig, bár neki van születésnapja, mi kapunk ajándékot tőle egy friss album formájában. Ez a Blackstar.

R. Kovács Anna

Ez is érdekelhet

Ruzsa Norina bemutatja a kedvenc nyári szettjét

Ruzsa Norina bemutatja a kedvenc nyári szettjét

GLAMOUR Horoszkóp

Napi horoszkóp: Szélsőséges érzelmeket tartogat a mai nap - június 20. vasárnap

Napi horoszkóp: Szélsőséges érzelmeket tartogat a mai nap - június 20. vasárnap

Tedd & Ne tedd

Megható: Katalin hercegné különleges ékszere a gyerekeit idézi

Megható: Katalin hercegné különleges ékszere a gyerekeit idézi