5 sztár, akinek Golden Globe nagykövetként indult a karrierje

2020. január 5.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az utóbbi években megint egyre komolyabban veszi a Golden Globe a filmes gála nagyköveti posztját. Hagyományosan az egyik legfontosabb filmes eseménynek minden évben egy fiatal feltörekvő tehetség volt a nagykövete, aki itt debütált a vörös szőnyegen, az újságírók, filmesek, producerek előtt.

Melanie Griffith és Dakota Johnson
Fotó: Getty Images

A nagyköveti státusz nem csupán egy szimbolikus cím volt, hanem tényleg nagy jelentőséggel bírt, hiszen gyakorlatilag bevezetést jelentett a sztárvilágba. A Golden Globe nagykövetei számíthattak publicitásra, és arra is, hogy megkeresésekkel halmozzák el őket. És bizony sok esetben így is lett.

HIRDETÉS

Persze, nem lehetett akármilyen fiatal tehetség a Golden Globe nagykövete, azt ugyanis csak olyanok kaphatták meg, akiknek a szüleik is jegyzettek voltak a filmiparban. A Golden Globe nagyköveti cím kicsit a folytatólagosságról a régi hollywoodi tradíciók ápolásáról is szólt. A 2000-es évek végén a 2010-es évek elején a hagyományt kissé elfelejtették, de néhány éve újraélesztették. Idén Pierce Brosnan fiai kapták a nagyköveti címet, most pedig mutatunk 5 sztárt, akiknek ezzel, a Golden Globe nagyköveti címmel indult útjára a karrierjük:

Melanie Griffith, 1975

Mindenki tudja, hogy Alfred Hitchock múzsájaként Tippi Hedren annak ellenére is hollywoodi ikonnak számít, hogy a karrierje végül nem lett olyan kirobbanó, mint lehetett volna. Férje, Peter Griffith karrierje hasonlóan alakult, ő igazából gyereksztár volt. Lányuk Melanie mindössze 18 évesen lett Miss Golden Globe, és neki sikerült megragadnia a lehetőséget.

Melanie Griffith 1975-ben:

Melanie Griffith 1975-ben
Fotó: Getty Images

Egy csapásra az amerikai film új üdvöskéje lett, hiszen az évet a Golden Globe nagyköveteként kezdő Melanie Griffith a következő évben fontos szerepekben debütált, A döntés éjszakája című thrillerben Gene Hackman, a Felkavart víz című krimiben Paul Newman oldalán. És innen az egyik legnagyobb ígéretnek tartották.

Laura Dern, 1982

Bizony-bizony, a Hatalmas kis hazugságok sztárja is Miss Golden Globe-ként lépett először a rivaldafénybe. Laura mindkét szülője ismert sztár Hollywoodban, Bruce Dern A lovakat lelövik, ugye? mellett televíziós westernhős volt, aki innen is lett Quentin Tarantino egyik legkedvesebb színésze. A mamája, Diana Ladd pedig akkor már olyan klasszikusokat tudhatott maga mögött, mint a Kínai negyed.

Laura Dern 1982-ben a Golden Globe nagyköveteként:

Laura Dern 1982-ben a Golden Globe nagyköveteként
Fotó: Getty Images

Laura Dern Golden Globe-nagykövetsége ugyan nem azonnal hozta meg a sikert, hiszen a nagy áttörésnek számító Kék bársony évekkel később készült csak, de azért fontos momentum volt a színésznő életében.

Hollywood nagy női színészdinasztiái

Hollywood nagy női színészdinasztiái

Freddie Prinze, Jr., 1996

Kevesen tudják, de a kilencvenes évek első számú sármőrjének az apukája komikus és televíziós sztár volt. Az ifjabbik Freddie Prinze viszont 1996-ban még csak pokolian jóképű volt, így aztán a Golden Globe gálán sokan fel is figyeltek rá, az esetében tényleg nem túlzás állítani, hogy óriási lökés volt a karrierjének a nagyköveti cím, mert egy év múlva a Tudom, mit tettél tavaly nyáron című tinihorrorral aztán nem csak a szakma, hanem milliónyi tinilány is a szívébe zárta a fiatal színészt.

Freddie Prinze Jr 1996-ban
Fotó: Getty Images

Dakota Johnson, 2006

Folytatván a családi hagyományokat, édesanyja, Melanie Griffith után Dakota Johnson is a Golden Globe vörös szőnyegén debütált a hollywoodi elitben. A világ nagy lelkesedéssel fogadta, hogy milyen gyönyörű lánya van Melanie Griffith-nek, de aztán úgy tűnt, hogy Dakota mégsem tud megragadni az elitbe, kilenc évvel később azonban A szürke ötven árnyalata című erotikus drámájával bebizonyította, hogy az alma bizony nem esett messze a fájától, sőt!

Dakota Johnson a 2006-os Golden Globe színpadán édesanyjával:

Dakota Johnson és Melanie Griffith a 2006-os Golden Globe gálán
Fotó: Getty Images

Corinne Foxx, 2016

Amikor Jamie Foxx kicsi lánya megjelent a bámulatos Paolo Sebastian ruhájában a Golden Globe vörös szőnyegén, mint az eseménye nagykövete, akkor már cseppet sem volt ismeretlen a nagyközönség előtt. A fiatal sztárcsemete ugyanis már több alkalommal felbukkant édesapja show-iban, fellépéseiben.

Corinne Foxx gyönyörű nagykövet volt 2016-ban:

Corinne Fox a 2016-os Golden Globe gála nagyköveteként
Fotó: Getty Images

A színészi karrierre készülő Corinne egyelőre még egyetemre jár, de nemrég egy horrorban debütált a filmvásznon, és jövőre édesapja vígjátékában is fontos szerepet kap majd, és az biztos, hogy nem Jamie Foxxon fog múlni, hogy Corinne sikeres legyen, hiszen a híres apuka mindent megtesz, hogy a lánya fényes karriert építsen.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

3 baráttípus, aki elengedhetetlen a mentális egészséghez és egy minőségi élethez

3 baráttípus, aki elengedhetetlen a mentális egészséghez és egy minőségi élethez

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Ez a legnagyobb hiba, amit a bikiniszezon előtt elkövethetsz (x)

Ez a legnagyobb hiba, amit a bikiniszezon előtt elkövethetsz (x)

Te is mindig szorongsz, ha nőgyógyászhoz mész? Így érdemes felkészülni előtte (x)

Te is mindig szorongsz, ha nőgyógyászhoz mész? Így érdemes felkészülni előtte (x)

Az idei Perwoll - Fenntartható Divat Napján a Mittersisters munkái is megjelentek (x)

Az idei Perwoll - Fenntartható Divat Napján a Mittersisters munkái is megjelentek (x)

Top 5 öregedésgátló tipp a hétköznapokra, amit vétek lenne kihagynod (x)

Top 5 öregedésgátló tipp a hétköznapokra, amit vétek lenne kihagynod (x)