18+

Felnőtt tartalom

Elmúltál már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

A divatvilág diasztémás kebelcsodája nem akárhol vetkőzött

2016. október 19.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Emlékeztek még a 2010-es évek elejére, amikor egy csapásra egészen másfajta lányok lettek a divatvilág kedvencei, mint korábban?

Lara Stone pillanatok alatt a kifutók és divatházak kedvence lett, pedig korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy egy (a korábbi 0-ás méretű modellekhez képest) nőiesebb alkatú lány, igencsak tekintélyes mellbőséggel komoly karriert csinálhasson a szakmában. Márpedig Lara Stone után egyre-másra bukkantak fel a hasonló lányok, akik olyan márkáknál is felbukkantak, mint a Chanel. Ilyen volt Lindsey Wixon vagy éppen Ashley Smith. A három lányt a formás alakjukon, szőkeségükön kívül még egy különleges dolog is összekötötte, ugyanis mindhármuknak jól látható rés van a fogaik között, azaz különleges szexepiljük a diasztéma.

A lányok persze azóta is modellkednek, de a zajos sikerek után ma már nem ők viszik a prímet. Ashely Smith volt talán a leginkább háttérbe szorult, bár neki is voltak szép munkái az utóbbi időben is. Most azonban visszatért, ráadásul egy igencsak nagy publicitást hozó magazinnál, hiszen ő lesz az amerikai Playboy magazin új címlapsztárja. A meztelenséget száműző férfimagazin fotói azért persze még mindig erotikus hangulatúak, Ashley Smith régebben sokat emlegetett mellbősége pedig igencsak nagy hangsúlyt kapnak Zoey Grossman fotóin.

ashley smith, playboy, vetkőzés, mellbőség, topmodell, diasztéma, akt
Fotó: playboy.us
ashley smith, playboy, vetkőzés, mellbőség, topmodell, diasztéma, akt
Fotó: playboy.us
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Támogatott Tartalom

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom