A lány, aki sporttörténelmet írt - Exkluzív interjú Babos Tímea magyar teniszbajnokkal

2019. január 13.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Amikor a GLAMOUR szerkesztői felkértek, hogy egy interjú keretén belül beszélgessek Babos Tímeával, azonnal igent mondtam. Érdekelt, hogyan él és miként látja a világot hazánk egyik legeredményesebb sportolója. Akkor még nem tudtam, hogy néhány héttel később Timi sporttörténelmet ír, és ő lesz az első magyar felnőtt teniszező, akiből világelső válik. Kíváncsi voltam rá, és nem csalódtam: Timi az összes kérdésemre őszintén válaszolt. Inspirálódjatok annak a lánynak történetéből, aki mindenét az álmai valóra váltására tette fel!

Babos Tímea
Fotó: GLAMOUR / Papp Éva & Schneider Zoltán

Interjú: Lakatos Levente

Az, hogy párosban a beszélgetésünk idején te vagy a világ legjobb női teniszezője, elképesztő teljesítmény, beírtad magadat vele a magyar sporttörtélembe. Mit éreztél, amikor értesültél a hírről?

Azt, hogy minden lemondás megérte. (nevet) Az igazat megvallva, sokszor még mindig hihetetlen, hogy sikerült. A világelső hely felelősséggel jár, én ezt szem előtt tartva haladok tovább, és kíváncsian várom, hogy az út, ami eddig gyakran rögös volt, a jövőben mit tartogat.

Babos Tímea hiszi, hogy tud még feljebb lépni - ˝Ezért dolgozom magam halálra minden nap˝

Babos Tímea hiszi, hogy tud még feljebb lépni - ˝Ezért dolgozom magam halálra minden nap˝

Ujjongós, vagy inkább visszafogottabban örülő típus vagy?

Inkább visszafogottabban örülök a sikereimnek.

A siker gyakran nehezen kezelhető, rajtad változtatott bármit ez az elképesztő eredmény?

Igazából szeretném, ha változtatna. Alapvetően határozott, talpraesett nőnek tartom magamat, de az egyéniben játszott versenyeim alatt eddig egy kicsit talán kevesebb önbizalommal rendelkeztem. Most, a párosban elért sikereimből táplálkozva, igyekszem lelkileg tovább erősödni ahhoz, hogy egyéniben is egyre feljebb kerülhessek a ranglistán.

Publikus a vagyonod, mert a teniszezők keresete teljesen nyilvános, bárki rákereshet a neten Eddig ötmillió dollárt, átszámítva közel 1,4 milliárd forintot nyertél a teniszgyőzelmeiddel. Megszaporodott azóta a "barátaid" száma?

Ahogy jönnek a sikerek és az eredmények, úgy bukkannak elő az érdekemberek, de hiába. Kevés barátom van, bár ez nem csoda, ha azt nézzük, hogy tizenhárom éves korom óta az év ötvenkét hetéből harmincötöt a felkészülés és a versenyek miatt külföldön töltök, még az iskolai ballagásomon sem lehettem ott, magántanulóként az osztálytársaimat is épphogy csak ismertem. Mindig a családom volt a legfőbb támasz az életemben, ők kísértek és támogattak, egymásra számíthattunk a nehezebb időkben. Mert persze voltak keservesen nehéz időszakaink, éppen ezért igyekszem bölcsen kezelni a bevételeimet. Nem élek különösebben nagy lábon. Megtehetném például, hogy bevásároljak magamnak luxustermékekből, de hiába szeretem a szép, igényes holmikat, óvatosan bánok a pénzzel. Egyrészt sosem tudhatom, mit hoz a holnap, akár le is sérülhetek, másrészt az én fizetésem eredményhez kötött, éppen ezért döntöttem úgy, hogy csak a győzelmeim, a kitűzött céljaim teljesítése esetén lepem meg magam értékesebb ajándékokkal.

Egy világelső hely milyen ajándékot érdemel?

Egy Valentino cipőt vettem magamnak. (mosolyog)

De ugye a Valentino cipő nem akkora fogyóeszköz nálad, mind a teniszcipő?

Nem! (nevet) A teniszcipőket hetente kell cserélnem, mert bármennyire jók, a sok edzés és verseny megviseli őket.

A divat fontos számodra? Azért is kérdezem, mert mindig kifejezetten csinosan állsz pályára. Ezt nem csak én vettem észre, már Serena Williams is kinyilvánította a tetszését.

A versenynél az a fontos, hogy minél komfortosabban érezzem magam, és szerencsére a véleményemmel a saját ízlésem felé terelhetem a versenyen viselt ruháim terveit.

Te tartod kézben a sportolói karrieredhez szükséges összes szálat, gyakorlatilag üzletasszonyként is helyt kell állnod. Hány ember dolgozik a csapatodban?

Édesapám edzett tizenkilenc éves koromig, akkortól vettem kézbe én az irányítást. Már volt időm belerázódni. Természetesen apukám azóta is mellettem áll, és a testvéremmel együtt segít a feladataimban, de például a pénzügyeket én intézem, az utazásokat teljes egészében én szervezem és én tartom a kapcsolatot a felkészülésemet segítő szakemberekkel. Viccesen elneveztük Timi Teamnek a csapatot, van egy edzőm, kondiedzőm, médiásom, menedzserem, fizioterapeutám, orvosom, és egy ideig pszichológushoz is jártam.

Babos Tímea másodjára is világbajnok!

Babos Tímea másodjára is világbajnok!

Pszichológusra miért volt szükséged?

Úgy éreztem, hogy elengedhetetlen a fejlődésemhez, de kiderült, hogy nincsen bennem megfejtésre váró rejtély, a problémáimat és a megoldásukat is pontosan ismerem. Mondani persze könnyű, néha visszaesem a már ismert és elkövetett hibákba, de dolgozom azon, hogy megoldódjanak a lelki gátlásaim, de sajnos ez nem rövidtávú folyamat, rengeteg munka és türelem kell hozzá. Akadályként éltem meg például a már említett, egyéni versenyek esetében érzett önbizalomhiányt, amit most a páros világelső eredményből igyekszem pótolni.

"Alapvetően határozott, talpraesett nőnek tartom magamat, és a párosban elért sikereimből táplálkozva, igyekszem lelkileg tovább erősödni"

Babos Tímea Glamour
Fotó: GLAMOUR / Papp Éva & Schneider Zoltán

Mivel rendkívül eredményes sportolóként saját kezedben tartod a karriered üzleti részét, elkerülhetetlen a kérdés: hogy látod, mennyire nehéz manapság nőként érvényesülni?

Bárcsak mondhatnék mást, de úgy érzem, hogy a nemi egyenlőség terén történtek ugyan változások, de a megoldás még várat magára. A múltban sokszor tapasztaltam, hogy egyes tárgyalópartnerek máshogy viszonyulnak egy nőhöz, de az évek során karakán, rutinos tárgyaló lettem. Ráadásul gyakran velem tart a nővérem, ő is meglehetősen talpraesett, kettőnkkel még nehezebben bírnak. Általánosságban úgy gondolom, hogy nőként érvényesülni picit talán nehezebb, mint férfiként és ez a teniszben sincs másként. Hiába a világ egyik legnépszerűbb sportja és a WTA a világ egyik legnagyobb profi sportolókat tömörítő szervezete, a Grand Slam versenyeket leszámítva a férfiaknak úgy érzem, hogy több lehetőségük adódik mind anyagilag, mind a megjelenések, szponzorációk tekintetében. A körülmények szinte megegyeznek, a befektetett munka mennyisége és minősége is, a kompenzáció és az elismerés mégis inkább a férfiaknak jár. Arról nem is beszélve, hogy nőként nem tehetem meg, hogy a negyvenes éveim elején versenyezzek, tehát az én karrierem jóval rövidebb, mint a férfitársaimé.

˝Elkezdtem ütögetni a falat˝ - Babos Tímea sikert sikerre halmoz a teniszpályán

˝Elkezdtem ütögetni a falat˝ - Babos Tímea sikert sikerre halmoz a teniszpályán

És a magánéletben mennyire nehéz a férfiakkal? Ennyi feladat és utazás mellett szinte lehetetlen küldetésnek tűnik a kiegyensúlyozott szerelmi élet. Arról már nem is beszélve, hogy nem minden férfi kezeli jól a sikeres nőket.

Jó ideig így is volt, de őszintén szólva, hosszú évekig hidegen hagyott az ismerkedés, a teniszbe voltam fülig szerelmes, éppen ezért a nagy tinirománcok is kimaradtak az életemből. Másfél éve kezdtem el úgy érezni, hogy szükségem volna egy társra. Ez volt az első alkalom, hogy én kezdtem keresésbe, a jelenlegi páromnál, Petinél is én kezdeményeztem, közös ismerősök révén bejelöltem a Facebookon, és írtam neki. Az érdeklődésem viszonzásra talált. Körülöttem a versenyek és az utazások miatt olyan gyorsan zajlik az élet, hogy tudom, nincs időm hetekig, hónapokig ismerkedni, úgyhogy rögtön a második hétvégén bemutattam a családomnak, Peti őket is megnyerte magának. Nem mondom, hogy könnyűek azok az időszakok, amikor hosszú hetekre elutazom, vannak közöttük hathetes túrák is, de mindketten megteszünk mindent annak érdekében, hogy minél kiegyensúlyozottabb maradjon a kapcsolatunk.

Elképesztő siker: Babos Tímea a US Open döntőjében

Elképesztő siker: Babos Tímea a US Open döntőjében

Ha most eléd állna egy fiatal, ambiciózus lány, csillogó szemekkel, és megkérne, hogy oszd meg vele a sikerhez vezető legfontosabb tanácsodat, mi lenne az?

Az, hogy fogadja el, az eredményekhez súlyos lemondások, sok-sok idő és komoly erőfeszítés szükséges. Nekem gyakorlatilag az egész gyerekkorom az álmom megvalósítása körül forgott, mindent a tenisznek rendeltem alá. Még nyaralni sem voltam. Hiába a rengeteg utazás, egyik sem a pihenésről szólt. Tavaly utaztam először úgy, hogy nem vittem magammal hat teniszütőt.

Említetted, hogy voltak a családoddal nehezebb, nélkülöző időszakaitok. Az emberek többsége a nehezebb körülmények hatására általában feladja az álmait, és megalkuszik valami mással, könnyebbel, gyorsabban elérhetővel. Miből merítettél erőt a kitartáshoz?

Szerencsére az eredményeim még akkor is fenntartották a lelkesedésemet, amikor az anyagi helyzetünk miatt számtalan versenyt ki kellett hagynom. A tenisz nagyon drága sport. Aztán igyekeztem a hátrányomat előnnyé kovácsolni. Amikor láttam, hogy a tehetősebb háttérrel rendelkező versenyzők milyen körülmények között szállnak meg és készülhetnek a megmérettetésekre, mégis gyakran ők hagyják el vesztesen a pályát velem szemben, felszívtam magam.



Soha nem volt olyan alkalom, hogy úgy érezted, most itt a vége, bedobod a teniszütőt?

Hogyne lett volna! Kétszer éreztem hasonlóan, egyszer egy sérülésnél, aztán egy vereségsorozat után. De bennem volt, hogy mennyi áldozatot hoztam a teniszért, ami ráadásul a szenvedélyemmé is vált, nem tudnám csak úgy letenni az ütőt. Arról nem is beszélve, hogy most kezdtem igazán visszakapni azt, amiért eddig dolgoztam.

Te vagy a világ egyik legeredményesebb teniszezőnője, most már a magánéleted is sínen van. Hiányzik még valami?

A több itthonlét. Nagyon családcentrikus vagyok.

"A Grand Slam versenyeket leszámítva a férfiaknak úgy érzem, hogy több lehetőségük adódik"

Babos Tímea tenisz
Fotó: GLAMOUR / Papp Éva & Schneider Zoltán

Ha már a családnál tartunk, élsportolóként a saját családodat tudatosan tervezed? Gondolok például a gyermekvállalásra.

Az biztos, hogy a karrierem idején nem szeretnék gyermeket. Egyelőre nem tudom, hogy mikor zárom le a teniszt, de harmincnégy-harmincöt évesen már nem látom magamat játszani.

10 nő, aki megváltoztatta Babos Tímea teniszező életét

10 nő, aki megváltoztatta Babos Tímea teniszező életét

A harmincas éveid elején még túl fiatal leszel a nyugdíjhoz. Van elképzelésed arról, hogy mihez kezdesz majd?

A belsőépítészet nagyon érdekel, azt hiszem, hogy ez az út lesz majd, amin továbbhaladok. A legnagyobb álmom egy hatalmas, általam berendezett ház, egy nagy családdal. De bárhogy is alakul az élsport utáni életem, az biztos, hogy nem fogok tétlenül otthon ülni.

"Mindig a családom volt a legfőbb támasz az életemben"

Fotó: Papp Éva & Schneider Zoltán
Stylist: Pintér Judit
Smink: Somogyvári Dóra
Haj: Kozma Norbi


Ez a cikk eredetileg a GLAMOUR magazin 2018. októberi számában jelent meg.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Nem oldhatjuk meg a múlt problémáit, de feloldhatjuk azok hátramaradt hatását a jelenben

glamour plusz ikon Nem oldhatjuk meg a múlt problémáit, de feloldhatjuk azok hátramaradt hatását a jelenben

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Őszi divattrendek: ezek a színek hódítanak idén (x)

Őszi divattrendek: ezek a színek hódítanak idén (x)

A stressz tényleg megzavarja a menstruációs ciklust - Mutatjuk, mit tehetsz ellene (x)

A stressz tényleg megzavarja a menstruációs ciklust - Mutatjuk, mit tehetsz ellene (x)

Mondj búcsút a felfázásnak antibiotikumok nélkül (x)

Mondj búcsút a felfázásnak antibiotikumok nélkül (x)

Gyakran fáj a lábad? Teszteltük a Scholl talpbetétjeit és le vagyunk nyűgözve (x)

Gyakran fáj a lábad? Teszteltük a Scholl talpbetétjeit és le vagyunk nyűgözve (x)