A Snapchat szerint vicces, hogy felpofozhatod Rihannát

2018. március 15.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Valaki a Snapchat közösségi oldalnál úgy gondolta, hogy tréfál egy jót, aztán a vicc valahogy átverekedett sok emberen és végül felhasználók előtt landolt, akiket szinte lesokkolt a dolog otrombasága.

Rihanna
Fotó: Getty Images

A dolog látható része úgy kezdődött, hogy a reklám egyfajta reklámnak szánt hirdetést-játok animált, aminek az volt a lényege, hogy kiválaszthattad, hogy Rihannát pofoznád-e fel, vagy Chris Brownnak húznál-e be inkább.

Talán mindenki tudja, hallotta, hogy a két híresség egykor egy párt alkotott, egészen addig, míg a 2009-es Grammy-gála éjszakáján ököllel arcon vágta a rapper az énekesnőt. Utóbb kiderült, hogy Rihanna féltékenységi jelenetet rendezett, mire Brown egy ökölcsapással próbálta lecsillapítani az akkori barátnőjét. Ennek természetesen szakítás és bírósági per lett a vége. Brown ugyan később próbálta egyszeri felindulásként magyarázni az esete, ami aligha lehetne mentség arra, hogy véresre verte a barátnőjét, és ráadásul még csak nem is igaza, hiszen korábbi párjai közül többen is vallottak már ellene.

Olvastad már? Az erőszak nem magánügy - ezt üzenik nekünk Az év hősnői

A "játék":

Fotó: Twitter

Nos, a szomorú esetből gondolt most viccet csinálni a Snapchat. Az egésszel súlyos problémák vannak, de lássuk be, alapvetően azt sugallja egy ilyen kérdésfelvetés, hogy mérlegelni lehet, és van olyan eshetőség, amikor Rihanna megérdemli a pofont. Pedig, NEM, ilyen eshetőség nincsen. Nincs olyan felállás amelyikben elfogadható, hogy véresre verje valaki a párját. A Snapchat tréfája nem csupán rosszul sikerült, hanem felháborító és ízléstelen. Hiába vették le a tiltakozások hatására és kértek bocsánatot, sajnos, mivel valószínűleg igen sok emberen átment ez a kis reklám, mindenki úgy gondolta, hogy ez egy jó vicc. Rettenetes.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Így élhetsz boldog párkapcsolatban akkor is, ha szorongó vagy elkerülő kötődő vagy

glamour plusz ikon Így élhetsz boldog párkapcsolatban akkor is, ha szorongó vagy elkerülő kötődő vagy

Személyiségtípusok, akik rosszabbul bírják a feszültséget – vajon te köztük vagy? (x)

Személyiségtípusok, akik rosszabbul bírják a feszültséget – vajon te köztük vagy? (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)