Minden, amit eddig tudunk Adele új albumáról

Minden, amit eddig tudunk Adele új albumáról
Fotó: Gettyimages.com

Ez is érdekelhet

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

2021. október 9.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A pillanat, amit mindenki várt végre eljött. Hamarosan megjelenik Adele új albuma.

Az énekesnő október 5-én tett közzé egy kis ízelítőt az egyik számból, aminek a címe "Easy on Me". Ez volt az első jele annak, hogy hamarosan egy új album várható. És már az sem titok, hogy ez a dal október 15-én debütál majd. Adele egyik barátja, Alan Carr pedig elhintett egy olyan megjegyzést, hogy már hallott részleteket az új albumról, és nagyon lelkes volt: "Úristen, annyira jó. Annyira jó!" - nyilatkozta.

Az album címe

Ahogy eddig is megszokhattuk, az album címe most is egy szám lesz és, ez pedig nem más, mint a 30-as. Adele a 30. életévére egy nehéz és sok megpróbáltatással járó évként tekint vissza, amin most megpróbál felülkerekedni. Ebben segített neki az album megírása, és pontosan ezért kapta a 30-as nevet.

Milyen zenékre számíthatunk?

Ahogy említettük az első dal az albumról október 15-én jelenik meg, aminek a kis bemutató videója a legbiztosabb kapaszkodónk idáig:

Ezen kívül pedig nagyon mély gondolatokra és érzésekre számítsunk (Adele-től mi mást várnánk?). A Vouge UK-nek azt mondta, hogy a lemez megírása után fél évig semmit sem írt, mert úgy érezte, hogy ebben mindent elmondott.

És a fő kérdés: mikor jelenik meg Adele új lemeze?

Bár még pontos dátumot nem tudunk mondani, az biztos, hogy hamarosan az egész albumot végighallgathatjuk. Amellett, hogy az egyik dal hamarosan debütál, több jel is erre utal. Adele az összes közösségi platformját frissítette az elmúlt hetekben, és nagyon sok interjút adott. Az egyik interjú során utalt arra, hogy már nem kell sokat várnunk.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)