Akár modell is lehetett volna, de a színészet mellett döntött az Oscar-esélyes Lupita Nyong`o

2014.január.30.

Nem mindennapi története van Hollywood új csillagának, a kenyai származású Lupita Nyong'ónak. A fiatal tehetség Mexikóban született, de Kenyában nevelkedett, majd Amerikában tanult, nem is akárhol, hanem egyenesen a Yale egyetem drámaszakán. A sikert számára a 12 év rabszolgaság című film hozta meg, melyért máris bezsebelt egy SAG és egy Critics' Choice díjat, sőt Oscarra is esélyes Patsey szerepéért. Filmes sikerei mellett a divatszakma is felfigyelt különlegességére, és már a legnagyobb divatházak versenyeznek azért, hogy egy-egy eseményen saját kreációjukban jelenjen meg, illetve hogy arcát adja kampányaikhoz.

Lupita Nyongo
Fotó: Rexfeatures

Születési idő: 1983. március 1.

Család

Az apja Peter Anyang Nyong`o politikai vezető volt Kenyában, ezért Lupita életében már kiskorától kezdve nagy jelentősége volt a nyilvánosságnak. Alig volt egyéves, amikor családjával visszaköltöztek családja hazájába. 16 éves korában visszatért Mexikóba azért, hogy spanyolul megtanuljon. Jelenleg testvérével él New Yorkban.

Karrier
Számos film produkciós stábjában fordult már meg: az Idegen név című filmben gyakornokoskodott és az utómunkában is segített. Az elszánt diplomatában együtt dolgozott Ralph Fiennes-szal és Rachel Weisszel. Az 2008-as East River című produkcióban már szerepet is kapott. Később, Kenyában a Shuga című sorozatban, valamint egy albínókról szóló dokumentumfilmben is szerepelt.

Miután beiratkozott a Yale drámaszakára, több darabban is közreműködött, többek közt a Doktor Faustus fényt gyújt című színdarabban, de Csehov Ványa bácsijában, Shakespeare Makrancos hölgyében és a Téli regében is kapott szerepet.

Pont azután válogatták be a 12 év rabszolgaság mellékszerepére, hogy lediplomázott. A film megjelenését követően szinte azonnal nagy sikereket ért el, és Lupitát jelölték Golden Globe-ra is a produkcióban nyújtott alakításáért. Legközelebb Liam Nielson oldalán láthatjuk a Non-stop című moziban.

Divat
Vitathatatlan szépsége és csinos alakja miatt a divattervezők alig várják, hogy öltöztethessék saját ruháikba és kampányaikban szerepeljen, mint ahogy http://www.glamouronline.hu/divathirek/szomoru-kislanyok-a-miu-miu-vidam-szineiben-10675>a Miu Miunak is tette
. Már több magazin címlapján is láthattuk, http://www.glamouronline.hu/sztarhirek/legjobb-szereplesek-a-tavalyi-legnagyobbak-a-w-cimlapjan-10540>mint például a W

Kattints a galériára, ahol megtalálod Lupita Nyong`o eddigi vörös szőnyeges pályafutásának legjobb összeállításait:

Érdekesség
Lupita a nevét kenyai hagyomány alapján kapta, Kenyában ugyanis az a szokás, hogy arról az ünnepről nevezik el a gyereket, amelyiken éppen megszületett. Tökéletesen beszél spanyolul, apja kedvéért tanulta meg ezt a nyelvet Mexikóban. Az unokatestvére, Madison Nyong'o szerepelt a Forbes magazin legsikeresebb nőinek listáján. A 12 év rabszolgaságban alakított szerepéért Michael Jacksonból merített inspirációt, ugyanis szerinte "Patseyben és Michaelben is hasonló gyermeki lélek lakozik".

Miért szeretjük?
A nagyon hamar jött hatalmas siker se változtatta meg, sőt talán még inkább magára talált, így amikor nyilvánosan látjuk, mindig egy méltóságteljes dívát látunk. Mindig is céltudatos volt és kitartó, meg tudta valósítani legnagyobb álmát, és sikeres színésznő lett. Példát vehetünk stílusosságáról és jó ízléséről, mellyel mindig elkápráztat a vörös szőnyegen. Ráadásul, a legnyagyobb természetességgel viseli az extrém rövid frizurát.

Mindenképpen érdemes lesz rá figyelni a jövőben, hisz talán ő lehet a következő Halle Berry!

Akár modell is lehetett volna, de a színészet mellett döntött az Oscar-esélyes Lupita Nyong`o Gyönyörű, tehetséges és kedves. Lupita Nyong`o lenne a következő Halle Berry?

Ez is érdekelhet

Hogy csinálja? Jennifer Lopez egy teljesen átlagos szettben is istennő

Hogy csinálja? Jennifer Lopez egy teljesen átlagos szettben is istennő

GLAMOUR Horoszkóp

Napi horoszkóp: a szerelem, házasság szempontjából kiváló a mai nap - november 28. vasárnap

Napi horoszkóp: a szerelem, házasság szempontjából kiváló a mai nap - november 28. vasárnap

Tedd & Ne tedd

Kate Middleton magenta kabátját legszívesebben letépnénk róla és elfutnánk vele a naplementébe

Kate Middleton magenta kabátját legszívesebben letépnénk róla és elfutnánk vele a naplementébe