Amal Clooney lélegzetelállító a Vogue címlapján, férje valószínűleg most másodszorra is belézúgott

2018. április 10.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Amal Clooney napról napra lenyűgöz bennünket elképesztő szépségével és stílusával, hiszen olyan egyedien és elegánsan kombinálja ruhadarabjait, hogy az egész világ lesben áll, hogy elleshessen pár tippet tőle. Nem csoda, hogy a Vogue is felfigyelt a hírességre, és őt választották májusi számuk címlapjához, ahol ha lehetséges, még önmagát is felülmúlja a fantasztikus ügyvédnő.

A divatmagazin mindig is kiemelkedően fontosnak tartotta az olyan erős nők bemutatását is, akik nem feltétlenül a divat, a zene vagy a filmiparban tevékenykednek, ez a 40 éves kétgyerekes emberi jogi ügyvéd esetében nyilvánvaló, és Amal Alamuddin ezennel olyan nők közé lépett, mint Michelle Obama, Jackie Kennedy, Serena Williams vagy akár Nigella.

Amal Clooney

A címlapsztár-választás egyébként nem véletlen, a májusban megrendezésre kerülő Met gála egyik házigazdája idén nem más mint Amal Clooney, aminek ugyebár Anna Wintour és Vogue az egyik legfontosabb támogatója.

Amal többek között arról mesélt a magazinnak, hogy mi volt gyermekei első szava (természetesen "mama" és "papa"), valamint arról, hogy mit gondol a #MeToo kampányról. A híresség elárulta, hogy nagyon büszke nőtársaira, akik kiálltak magukért, és bizakodva tekint a jövőbe, hiszen úgy gondolja, egyre nagyobb biztonság veszi körül a nőket, míg a hímsoviniszta férfiak végre vesztenek hatalmukból.

Amal Clooney

Láttad már? Amal Clooney egy hét alatt annyi menő kabátot viselt, hogy nem fogsz hinni a szemednek!

A magazin fotóin, melyet Annie Leibovitz készített (a teljes sorozatot és az interjút megnézheted a Vogue oldalán ) egyébként Alexander McQueen kollekciójának darabjait viseli Clooneyné, ezzel megjósolva az idei nyár legromantikusabb maxiruhatrendjét. Érdemes nyitott szemmel járni a boltokban, ha te is az ő stílusát szeretnéd követni!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Semmelweis Ignác anyák millióit mentette meg, feleségét azonban tönkretette

glamour plusz ikon Semmelweis Ignác anyák millióit mentette meg, feleségét azonban tönkretette

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)