Ambrus Attila: „A legnagyobb baj ebben az országban a kirekesztés”

A Kálvin térre beszéljük meg az interjút, ahol általában sokan vannak csúcsidőben, és több oldalról is megközelíthető, ezért javaslom a telefonban, hogy a biztosító előtt találkozzunk, aztán majd keresünk valami szimpatikus egységet. „Inkább a banknál, ha kérhetem” – mondja Ambrus Attila, és természetesen a beszélgetés közben sem hagyja ki az ehhez hasonló ziccereket.

Mivel foglalkozol pontosan mostanában?

Kerámiakészítő vagyok, magyarul fazekas. Gyakorlatilag elég sok mindennel foglalkozom: multicégeknek tartok csapatépítőket, whisky esteket tartok, sétákat vezetek a Budai várban, óvodában oktatok, nyilván nem széfnyitást meg menekülést, hanem agyagos foglalkozást. Önkormányzatoknak dolgozom, tehát hála a jó égnek, elég széles a spektrum. Sok helyen próbálok helytállni, de csak olyan dolgokat vállalok, amihez van némi affinitásom.

Melyik a fő tevékenységed ezek közül?

Elsősorban kerámiakészítő vagyok. Nagyon sok önkormányzati megkeresésem van, ilyenkor egész nap gyerekekkel dolgozom. Viszem az agyagot, a korongozó gépet, és ezidő alatt minden szülő biztos lehet abban, hogy egy gyerek sem a telefonját nyomkodja. Ráadásul sikerélményük is van, mert mindenki létrehoz valamit. Ha innen közelítem meg, akkor tulajdonképpen edukálok is. Vásárokra, falunapokra is sokat járunk, sajnos énekelni még nem tudok, de a feleségemtől kaptam egy dobszerelést, tanulok dobolni is. Ki tudja, lehet, hogy egyszer tényleg összejön a börtönzenekar.

Annak idején kicsit olyan voltál, mint egy népmese hőse, akinek kis túlzással egy ország szurkolt. Manapság, hogy viszonyulnak hozzád az emberek?

Tulajdonképpen én egy szelep voltam a rendszerben. Nyilván nem nekem szurkoltak az emberek, hanem a rendőrség, a hatalom ellen voltak. Mivel nem vagyok szociológus, nem biztos, hogy pontosan tudom definiálni, mi történt. Én azt vallom és azt hiszem, hogy ha nem lenne kettős mérce, akkor nem lehetnék az, aki vagyok. De egyet ne felejtsünk el: én azért elég vastagon leültem a magamét. Sajnos nem olimpiai bajnok vagyok, pedig inkább szerettem volna ilyen jellegű produktumot létrehozni, de ez nem sikerült. Elég komoly tárlat van rólam a Rendőrségi Múzeumban, és bízom benne, hogy majd egyszer a szakmán belül, a kerámia, illetve fazekas vonalon is fogok némi maradandót alkotni. Ez azért még odébb van, de talán megérem.

Kulcsár Edina: „Nem kerestem a bajt, de ha kellett, kiálltam magamért”

Nem is feltétlenül a kettős mérce miatt, hanem egyszerűen szimpatikus voltál. Mintha nem is bűnöző lettél volna, hanem egy vagány csávó, aki „ügyeskedik”.

Igen, valószínű, és talán az is hozzátett a „népszerűségemhez”, hogy nem tapadt vér a kezemhez. Ez egy fontos szempont. Ha bárkit meglőttem volna, akkor nem mernék kiállni, és biztos, hogy nem ülnél most itt velem. És nem azért, mert gyáva vagyok, hanem akkor nem vállalnám ezt a fajta nyilvánosságot. Vannak helyszínek, ahol ki vagyok tiltva, ahova a mai napig nem mehetek rendezvényekre. Sok helyet megértek, de sokat nem.

Azt gondolom, hogy a legnagyobb baj ebben az országban a kirekesztés. Ez ellen próbálok küzdeni, mert nem vagyok hajlandó gyűlölettel élni, úgy nem tudnék a munkámra, a feladataimra koncentrálni. Az ugyanis elviszi a fókuszt. Ebben én nem vagyok partner, emiatt most például nem vállaltam egy megrendelést, mert negatív politikai üzenetet kellett volna bögrékre írnom. Sok mindent megcsinálok, mert ebből tartom el a családot, de van egy határ, amit nem lépek át.

Gondoltad volna valaha, hogy egy bankrablóból lehet motivációs előadó? Hogy ekkorát fordulhat az életed?

Én a pillanatnyi menekülésre, az akkori úgymond sikerekre fókuszáltam. Álmomban sem mertem gondolni, hogy ebből az egészből valaha jól is kijöhetek. Bent a sitten a cimboráim mindig mondták, hogy engem nagyon szeretnek kint. Á, mondtam, gyerekek, nagyon hízelegtek, mit intézzek, plusz kávét? Hét évig magánzárkában voltam, nem voltam kapcsolatban a külvilággal. Voltak kapcsolattartóim, de nyilván nem arról beszéltünk, hogy engem most ismernek, vagy nem ismernek kint.

Éjjel 3-kor jöttem ki a börtönből, amikor szabadultam. Előtte egy órával ébresztettek, és még rendet kellett csinálnom. Kiléptem a zárkából, és nem értettem, hogy miért kell sötétben végig mennünk a folyosón. Frankó, gondoltam, ennyire rosszul megy az országban, hogy már nincs villany se. Én ugye megéltem egy ilyen időszakot Romániában, ahol eladták a villanyt. És amikor kiértem, ott volt negyven újságíró. Nagyon berágtam! Kérdeztem is tőlük, hogy mit kerestek itt, nincs más bűnöző ebben az országban?

Ekkor szembesültem ezzel a helyzettel, és amíg élek, nem felejtem el, hogy majdnem elsüllyedtem szégyenemben. Aztán egy barátommal elmentünk egy pizzériába Újpesten, ahol megtapsoltak. Tényleg nem értettem, hogy fordulhatott ki ennyire a világ a sarkából, hogy csúsztak el így az értékrendek. Azóta sem értek mindent, és ez valószínűleg már így is marad.

Balogh Edina már most feladta a leckét a Sztárbox versenyzőinek: üzenetében rátapintott a lényegre

Van, volt lelkiismeret furdalásod bármivel kapcsolatban?

Két esetnél túlléptem azt a mércét, illetve azt a szabályt, amit megfogadtam, vagyis, hogy fizikai kontaktusra nem kerülhet sor. De volt egy eset, amikor egy hölgyet belöktem egy szekrénybe, egy másiknak meg megfogtam a haját. Ezt a két esetet nem tudom visszacsinálni, és valószínűleg nekik nagyon komoly traumát okoztam, emiatt volt lelkiismeret-furdalásom.

De rengeteg pozitív történettel találkoztam, akik megélték azt, hogy két különböző bankban kiraboltam őket és várták, hogy vigyek virágot, mert ugye volt olyan is, hogy vittem. Nyilván a virágban fegyver volt, mert nem kedveskedni akartam, álcázásnak használtam. Később találkoztam olyan vidéki bankos hölgyekkel, akik mondták, hogy várták, hogy menjek, hogy történjen valami olyan az életünkben, amit az unokáiknak is mesélhetnek majd.

Te hogy mesélted a sztorit a gyerekeidnek?

A fiam még kicsi, hároméves múlt, neki még sehogy. A kislányom nagyjából annyit tud, hogy apa ült sitten, tehát próbálom ezt egy kicsit barokkos feelinggel kezelni, de előbb-utóbb szembesülni fog azzal, hogy súlyos bűncselekményeket követtem el. Bízom benne, hogy megértik. Ha következetes vagyok a nevelésükben, betartom a játékszabályokat és nem cseszem át őket, akkor remélem, hogy el fognak fogadni. Ez még egy nagyon kemény dió lesz a későbbiekben.

Stahl Judit: „Aki tudja, ki ő, mit képvisel, az nem érzi veszélyben magát egy másik kultúrától”

Szigorú apa vagy?

Azt gondolom, hogy türelmes vagyok és engedékeny. A kislányom pillanatok alatt elvarázsol. Simán megvezet, maradjunk annyiban, hogy nem nagyon van tekintélyem. Nagyon dörzsölt, mindent kidumál. A múltkor jöttünk ki egy étteremből, keresem a pénztárcámat, de nincs meg. Mondom a családnak, hogy várjatok, visszamegyek, biztos bent felejtettem, erre a kislányom vigyorog, aki kivette úgy a zsebemből, hogy nem vettem észre. Jár úszni, zenélni, nekem pedig szülőként egy dolgom van: kinyitni a kapukat. Aztán amelyiken bemegy, bemegy, én nem erőltetek semmit, mert azt megtanultam, hogy erőszakkal nem lehet gyereket nevelni.

Sajnos nekem nagyon rossz minta volt az életemben. Annyi szerencsém van, hogy anyósom óvónő volt, apósom tanár, az ő mintáikat próbálom valamilyen szinten átvenni, illetve hagyom a feleségemnek a munka dandárját. Ő a szigorúbb, mert most már sokszor muszáj keményebbnek lenni, ugyanis a kissrác hiába hároméves, már ő is feszegeti a határokat.

Határfeszegetésben te sem állsz rosszul, most épp ringbe szállsz a Sztárbox című műsorban. Amikor megkeresett az RTL, egyértelmű volt, hogy vállalod a kihívást?

Tulajdonképpen a feleségem örült jobban a felkérésnek, mert úgy volt vele, hogy a boksz mellett végre majd nem iszom, és talán ez hoz magával egyfajta életmódváltást is. És képzeld, be is tartom, visszavettem rendesen a piából. Mindig kellenek célok az életben ahhoz, hogy előbbre juss, 58 évesen sem feltétlenül a temetőben kell keresni a sírhelyedet.

Abszolút kihívásként élem meg az egészet, ugyanis nem tudok bokszolni. És abban sem hiszek, hogy pár hónap alatt meg lehet tanulni. Én egy dolgot tudok, hogy semmit nem adok fel. Ez az én erősségem. A bokszban sem fogom fülem-farkam behúzni, próbálok helytállni, és az, hogy ez mire lesz elég, az nyilván az ellenfelemtől is függ majd. Becsülettel járok edzeni, készülök, tiszta a lelkiismeretem.

Gyurta Dániel: „Megtanultam kitartani, megtanultam koncentrálni és nem feladni”

Milyen elvárásaid vannak magaddal kapcsolatban?

Egyetlen egy elvárásom van: igyekszem nem nagyon csúnyán megsérülni. De alapjában véve úgy vagyok vele, hogy ez tulajdonképpen egy sakkparti, ahol nem csak az a kérdés, hogy én mit akarok, hanem hogy a másik mit hagy. Nem rakok magamra terhet, hogy meddig akarok eljutni, de nem feltartott kézzel megyek a ringbe. Izgalmas kalandnak ígérkezik, a fő motivációm az, hogy megmutassam, közel a hatvanhoz sem kell leírni senkit.

Lassan folytatása is jöhetne A Viszkis című filmnek, annyi minden történt már veled a forgatás óta.

Pont a napokban hívtak Moszkvából, ahol ősszel adják át a Magyar-Orosz Kulturális Központot, és úgy néz ki, vetíteni fogják a filmet, meghívtak a közönségtalálkozóra. Már csak emiatt is fontos lenne, hogy a Sztárboxban ne verjék szét a fejemet, hogy nézne ki, ha teljesen leharcoltan mennék?

Az milyen érzés volt, amikor először felmerült, hogy film készüljön rólad?

Nehezen hihető. Először azt hittem, hogy valami kandi kamerás szivatás. Nagyon régóta jóban voltam Dobray György filmrendezővel, aki Tizenkét éven át hülyített, hogy film lesz a sztorimból. Aztán abból nem lett semmi, viszont egy rendezvényen árultam, ahol meglátott Antal Nimród, aki akkor jött haza Amerikából, és innen indult a történet. Három éven keresztül raktuk össze a film tematikáját. Végigjártuk a helyszíneket, elvittem Erdélybe, s mivel nem tudott írni magyarul, angolul írta le, azt le kellett fordítani, szóval volt vele bőven macera.

Közben persze ezerrel ekéztek, hogy miért kell egy bűnözőről filmet csinálni, és nekünk is rengeteg vitánk lett Nimróddal. El is engedtem ezt az egész sztorit, mert én nem vagyok filmrendező, nem értek semmihez. Tudok bankot rabolni, csülkös pityókás kenyeret sütni, és köcsögöt gyártani. Azt mondtam neki, minden döntés a tied, ha jó lesz a film, az a te sikered, ha rossz lesz a film, az is a te kudarcod. Jó döntést hoztam, nagyon sokáig a második legnézettebb magyar film volt. És úgy tűnik, hogy ismét szerencsém lesz: egy amerikai jégkorongozó srác megvette a jogokat, aki nagyjátékfilmet vagy Netflix sorozatot szeretne belőle. Rengeteg minden kimaradt a filmből, szóval van még bőven muníció.

Milyen volt kívülről látni a sztoridat?

Egyrészt óriási élmény volt, mivel viszonylag kevés ember van, főleg Magyarországon, akiről életében játékfilm készül. És megvolt bennem az ambivalens érzés is, hogy biztos jó ötlet volt-e, hogy ezt a fiataloknak tényleg be kell mutatni? De azt gondolom, hogy a film pont arról szól, hogy bemutat egy élethelyzetet, viszont nem ítélkezik, és mindenki eldönti, hogy mit gondol erről a történetről. Mert ez a film nem csak arról szól, hogy mennyi bankot raboltam, hanem arról is, hogy ha egy ember hoz egy döntést, annak milyen következményei lehetnek.

Jársz személyesen bankba, ügyeket intézni?

Ritkán, a két legutolsó alkalomnál konkrétan lefagyott a rendszer. A gyerekeknek akartunk pénzt lekötni, ami nagyjából negyedórás művelet, ehhez képest két és fél órán keresztül mindenkivel fotózkodnom kellett. A vezetőséggel, az ügyfelekkel, aki éppen akkor arra járt, mind odajött. Nagyon kellemetlen volt. De volt, hogy egy vásáron jött oda két bankos hölgy, hogy szeretnék, ha nekik dolgoznék, hoznék ügyfeleket. Ráadásul nem is kevés pénzt ajánlottak, de mondtam, hogy ezt szerintem benézték.

Van olyan felkérés, amihez hitelesnek tartod az arcodat?

Volt számtalan megkeresés, sokan szerettek volna profitálni belőlem. Megszűröm, hogy mit vállalok el, és szeretem, ha lehet beleszólásom a marketingbe. Egy dán biztonsági cégnek vagyok az arca, akik velem hirdetik, hogy „Itt biztos”, illetve egy kecskeméti kerítésgyártó cégnek, akiknek a narancssárga overallos fotóm mellett az a szlogenjük, hogy „Tíz év az biztos”.

Jó pár éve, egy vásáron láttam kiírva a standodon, a „Bármit csinálsz, azt csináld jól!” feliratot. Ehhez most is tartod magad?

Igen, igyekszem. Nem hiszek a fél dolgokban, ha csinálsz valamit, annak csak úgy van értelme, ha maximálisan beleállsz. Ezt teszem majd a ringben is.