˝Amikor 17 évesen átszöktem a határon, nem tudtam, hogy soha többé nem térhetek vissza a hazámba˝ - Exkluzív interjú Hyeonseo Lee íróval

2015. október 27.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Hyeonseo Lee 17 évesen elszökött a világ egyik legsötétebb országából, Észak-Koreából. Akkor nem tudta, hogy soha többé nem térhet haza. Elképesztő történetéről, kalandos és sokszor életveszélyes útjáról A lány hét névvel című könyvében számol be, a 35 éves íróval Budapesten beszélgettünk.

˝Amikor 17 évesen átszöktem a határon, nem tudtam, hogy soha többé nem térhetek vissza a hazámba˝ - Exkluzív interjú Hyeonseo Lee íróval
Fotó: facebook

Észak-Koreában születtél, milyen volt felnőni a világ egyik legelszigeteltebb országában a még mindig tartó zsarnoki rezsim alatt?

Egy olyan államból jövök, amely immár 7. évtizede szenved az egyik legborzalmasabb diktátor uralmától – tiszta őrület ebbe belegondolni. Annyiban szerencsésnek mondhatom magam, hogy egy magasabb társadalmi osztályba tartozó családba születtem, így nem voltam semmilyen szenvedésnek kitéve. Észak-Koreában nagyon komolyan veszik a hierarchiát, minden a szülőkön, a nagyszülőkön múlik, és persze ez egy igencsak igazságtalan rendszer. Számtalan embert elhurcolnak és táborokba visznek, nem beszélve a nyilvános utcai kivégzésekről, amelyek szinte hozzátartoznak a mindennapokhoz. Mégis számomra ez volt maga a paradicsom.

Nem volt viszonyítási alapod, érthető, hogy számodra ez volt a mennyország.


Így van, nem volt mihez hasonlítani az ottani létünket. Sosem kóstoltunk bele az igazi szabadságba, a kapitalista demokráciába, azt hittük, az a szabadság, ami nekünk volt. Én boldog voltam Észak-Koreában. Persze, most ha visszagondolok, őrültségnek tartom, de akkor ez volt a felhőtlen gyerekkorom. 1994-ben meghalt a diktátorunk, és ez nagyon meglepett, azt hittem, ő örökké élni fog, úgy tekintettem rá, mint Istenre, aki elpusztíthatatlan. Hatalmas felismerés volt ez számomra 14 évesen, rájöttem, ő nem Isten, hanem csak egy ember. Azután minden megváltozott, sorozatosan ölték meg az embereket az utcán, pusztított az éhínség. Szerencsém volt, hogy a kínai határhoz közel laktunk, lehet, hogy még mindig ott élnék, és nem is tudnám az igazságot, ha nem így lett volna.

Miért hagytad el az otthonod?


Mivel a szülővárosom, Hyesan a határnál volt, fogni lehetett néhány kínai tévéadód. Csak titokban nézhettem a televíziót, mert ha kiderült volna, az egész családod elhurcolják, nem csak engem. Ugye, abban a tudatban nőttem fel, hogy Észak-Korea a legjobb ország a földön, de a tévében láttam, hogy Kína még ennél is csodálatosabb! Sokan az éhség miatt menekülnek el, de engem a kíváncsiság hajtott, látni akartam, milyen a világ Koreán kívül. Amikor 17 évesen átszöktem a határon, nem tudtam, hogy soha többé nem térhetek vissza a hazámba. Nagyon naiv kislány voltam, és bátor.

És Kínában mi történt?

Hamar rájöttem, hogy egyáltalán nem olyan csodálatos az az ország, mint amilyennek képzeltem. Bujdosnom kellett. Sajnos egy közös egyezmény szerint a kínai állam a mai napig nem fogadja be az észak-koreai menekülteket, ami egy hatalmas nemzetközi probléma. Illegális bevándorlóknak minősítik, és visszaküldik őket annak ellenére, hogy tudják, otthon bebörtönözés, kínzás és akár kivégzés elé néznek. Vannak ember jogi irodák, de a legtöbb disszidenst eladják rabszolgának, a nőket pedig prostitúcióra kényszerítik, vagy visszatoloncolják Koreába.

Te mégis hogy élted túl?


Engem is elkapott a kínai rendőrség 3 év után, de mivel szerencsére jól beszéltem mandarinul, sőt írni és olvasni is tudtam, elhitték, hogy kínai vagyok. Még mindig nagyon sokan írásképtelenek Kínában, a koreaiak meg végképp nem ismerik a mandarin nyelvet, így előnyben voltam. Kész csoda volt, hogy megszabadultam. Rengeteg történetem van, nem is tudnám őket röviden elmesélni... Később megvettem egy mentálisan sérült lánynak az iratait, aki hasonlított rám. Sok beteg árulja az okmányait Kínában, a pénz miatt nyilván, másrészt ők úgysem tudnak dolgozni sajnos. Így már tudtam rendes munkát vállalni, és nem jutottam odáig, hogy hajszalonokban (értsd, bordélyház) kell dolgoznom, hanem az életem sokkal jobbá vált. Később Sanghajba költöztem, egy kereskedelmi vállalatnál találtam állást, és kezdett minden jóra fordulni. Azonban feladtam ezt is, nekem az volt a legnagyobb vágyam, hogy Dél-Koreába mehessek, hiszen Korea mégiscsak a hazám, és sok viszontagság után, 2008-ban menedékjogot is kaptam.

Mikor csatlakozott hozzád a családod?


2010-ben végre együtt tudtunk lenni. Egy hihetetlen út vezetett idáig, a könyvemben erről is részletesen beszámolok.

Hyeonseo Lee az amerikai GLAMOUR júliusi számában

Hogyan ismerted meg a férjed?

Miután 2010-ben visszakaptam a családom, rá egy évre ismerkedtünk meg. Előtte 5 évig éltem együtt egy dél-koreai fiúval, és bár ott nem annyira erős a kasztrendszer, mint Észak-Koreában, a családja mégsem fogadott el engem. Egy szegény menekült voltam, ők pedig tehetősek, valóban nem illettünk össze. 2011-ben találkoztam a mostani férjemmel, ami megint egy érdekes történet. Ő amerikai, és Észak-Koreában azt tanítják nekünk, hogy az amerikaiakat utálnunk kell, mert miattuk szenvedünk. Én is sokáig így gondoltam, és vicces, mert Dél-Koreában találkoztam is egy szemét amerikaival, de aztán természetesen rájöttem, nem igaz, hogy ők mind ilyenek volnának. A férjemet Szöulban ismertem meg, és nem is gondoltam, hogy valaha hozzámegyek. Az anyám is nagyon nehezen fogadta el, azt sem tudta sokáig elképzelni, hogy akár egy asztalnál együnk. Mostanra már megbékélt, és nagyon szereti Briant.

És a testvéred? Ő most mit csinál?


Akik olvasták a könyvem, sokszor aggódva kérdezik, hogy van az öcsém. Valóban nagyon kalandos és veszélyes élete volt, de már minden rendben, négy hónapja vették fel az egyik legjobb amerikai egyetemre, mi több, két hete megházasodott, elvett egy amerikai lányt. Úgyhogy a családunknak már két fehér amerikai tagja van! Szegény anyám... Most, ha hazamegyek, akkor meg is fogom kérdezni tőle, hogy viseli. Én is furán érzem magam, nagyon örülök neki, de ugyanakkor sosem gondoltam volna, hogy mindketten amerikaival házasodunk össze.

Kicsit térjünk át a könyvedre. Mi A lány hét névvel legfontosabb üzenete?


Inspirálni akarom az embereket a történetemmel, hogy csatlakozzanak ők is a kampányomhoz. Persze, harcolok a rezsim ellen, de első sorban azt akarom elérni, hogy minél többen megértsék, mi folyik Észak-Koreában, és hogy milyen szörnyű sorsa van azoknak a menekülteknek, akik Kínában bujdosnak. Buzdítsátok a kormányotokat, az ENSZ-et, az Európai Uniót, hogy foglalkozzanak ezzel a problémával, 21. századi polgárokként törődnünk kell az észak-koreai emberi jogokkal is. Nyomást akarok gyakorolni Kínára, hogy ne támogassák tovább az észak-koreai rezsimet, és a hosszú távú főcélom pedig az, hogy Észak-Korea gazdasága végre felszabaduljon. Utálom, hogy még mindig vannak olyan országok, amelyek jó kapcsolatokat ápolnak Észak-Koreával, annak ellenére, hogy tudják, milyen szörnyűségek történnek ott, ez a másik fontos oka annak, amiért megírtam a könyvem.

Hyeonseo Lee - David John: A lány hét névvel, Libri, 3990 Ft

Európában most nagyon fontos téma a menekültügy. Te, aki ezt tökéletesen át tudod érezni, mit gondolsz minderről az ellenségeskedésről, ami itt folyik?


Nagyon elszomorít. Már tavaly is megosztottam ezzel kapcsolatban egy történetet a közösségi médiában. Rengeteg kép terjeng a neten. Amikor látom az arcokat, eszembe jut, hogy én is 11 évig bujdostam Kínában, és a mai napig menekültnek érzem magam. Segítségre van szükségük, mind emberek vagyunk. Nem mondom, hogy a nyugati, fejlett országoknak kötelessége ezzel foglalkozni, viszont erkölcsi kötelességünk embertársainkon segíteni. Nem vagyok ebben szakember, tudom, hogy Európában ez egy nagyon bonyolult probléma, viszont úgy érzem, túlpolitizálják. Ezek a szegény emberek mindent feladtak, minden pénzük ráment, és hatalmas kockázatot vállaltak azzal, hogy elindultak, pont úgy, ahogy én is. A menekültekkel együtt mindig megjelennek az illegális bevándorló szállítók is, akik ebből akarnak pénzt keresni. Sokszor azon is gondolkodom, vajon megéri mindez a kínszenvedés? Talán első sorban a szomszédos országokat kellene annyira segíteni, hogy a menekültek ne akarjanak onnan mindenképpen továbbmenni, nekik is jobb volna. A könyvem ezt a témát is érinti, hiszen én is nem véletlenül nem mentem messze Észak-Koreától.

Visszatérnél, ha egyszer felszabadulna?


Ha a két országot egyesítenék, akkor az elsők között kellene lennem, akik visszamennek. Ez felelősségem. Óriási volna a káosz, rengeteg segítségre lenne szükség. Nem tudom, hogy ismét ott akarnék-e lakni, de mindenképpen szeretnék ott dolgozni, és az embereken segíteni. Az anyám is nagyon visszavágyódik a szülővárosába.

Dolgozol most új könyvön?


Már írom a második könyvemet. Az észak-koreai női emberi jogokról szól. A menekültek 80%-a nő, mert ők sokkal többet szenvednek odahaza, mint a férfiak. 10 teljesen különböző történetet gyűjtöttem össze, az esszék mindegyikét ők maguk írták, én csak lefordítottam. Úgyhogy tovább fogom terjeszteni a világban, hogy mi folyik ott.

Nagy-György Borbála

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Minden, amit megtehetünk a cyber grooming, vagyis a gyermekek online szexuális kizsákmányolása ellen

glamour plusz ikon Minden, amit megtehetünk a cyber grooming, vagyis a gyermekek online szexuális kizsákmányolása ellen

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Most megmutatjuk, mi az a program, ami nélkül nincs „Girls' night” - Íme! (x)

Most megmutatjuk, mi az a program, ami nélkül nincs „Girls' night” - Íme! (x)

Baki a csajos nyaraláson: rossz ötlet volt az intimmosakodó (x)

Baki a csajos nyaraláson: rossz ötlet volt az intimmosakodó (x)

Strandkészülődés: tippek a tökéletes bikinivonalhoz (x)

Strandkészülődés: tippek a tökéletes bikinivonalhoz (x)

Ezzel a tökéletes esti arcápolási rutinnal másnap is ragyogni fog a bőröd (x)

Ezzel a tökéletes esti arcápolási rutinnal másnap is ragyogni fog a bőröd (x)