Angelina Jolie gyermeke évekig fiúnak öltözött, most viszont lány ruhába bújt és ez teljesen rendben van!

November 4-én mutatják be a hazai mozik a Marvel-univerzum legújabb darabját, a két és fél óra hosszúságú fantasy-akciófilmet, az Örökkévalókat. A film külön érdekessége, hogy rendezője a kínai-angol Chloé Zhao akinek tavaly a Nomádok földjén című filmje három Oscar-díjat is elvitt, a legjobb film, a legjobb rendezés és a legjobb női főszereplő kategóriákban. Így biztosan sokan kíváncsian várják, hogy mit hoz ki egy ilyen történetből Zhao.

Angelina Jolie gyermeke évekig fiúnak öltözött, most viszont lány ruhába bújt és ez teljesen rendben van!
Fotó: Gettyimages.com

A sztoriban az örökkévalók a föld védelmezői, akik az emberiség segítségére sietnek, amikor rettenetes lények fenyegetik az életüket. Az egyik főszereplője az Örökkévalóknak Angelina Jolie, aki a rendezővel és több szereplőtársával jelent meg a film premierjén október 19-én. A színész-rendező szokása szerint gyerekeivel jelent meg a vörös szőnyegen, akik közül egyedül a tizenhét éves Pax hiányzott. A húszéves Maddox, a tizenhat éves Zahara, a tizenöt éves Shiloh és a tizenhárom éves ikrek, Knox és Vivienne széles mosollyal álltak anyjuk mellett a vörös szőnyegen, aki igazi, büszke matriarchaként fogta a kezüket. A fotó több szempontból is magáért beszél.

A szemfüles divatrajongóknak feltűnhet például, hogy Zahara édesanyja 2014-es Oscar-gálán viselt ruháját vette fel az eseményre. Jolie azonban azt is elmondta, hogy mindannyian valamilyen újrahasznosított darabban voltak, ugyanis a család a fenntartható divat híve.

A gyerekekkel mindannyian vintázs vagy újrahasznosított darabokat viselünk. Szerintem a divatban egyre több szabályozás lesz a fenntarthatóság miatt, efelé haladunk, és ez a legjobb út.

– mondta.

Ami még szemet szúrhat, az a tizenöt éves Shliloh stílusa. Jolie és Brad Pitt első vérszerinti gyereke évekig fiúnak öltözött, és genderfluid identitásúként határozta meg önmagát. A világsajtó évekig hangos volt attól, hogy a két ikonikus színész, Pitt és Jolie egyik lánya milyen neműként határozza meg éppen önmagát – mintha legalábbis ehhez bárkinek is köze lenne.

Angelina Jolie gyermeke évekig fiúnak öltözött, most viszont lány ruhába bújt és ez teljesen rendben van!
Fotó: Gettyimages.com

Az eleinte lányos ruhákban járó Shiloh az évek során valóban egyre fiúsabb lett, a haját is rövidre vágatta, egy interjúban pedig maga Pitt mesélte, hogy otthon azt szereti, ha John-nak szólítják, és úgy gondol magára, mint aki egy a fiútestvérei közül. Aztán Jolie is azt nyilatkozta, hogy Shiloh a fiús külsőt kedveli. A szülőknek szerencsére nem volt ezzel semmi bajuk, de sok károgó aggódott a gyerek lelki egészségéért. Különösen, amikor Charlize Theron örökbe fogadott kisfiáról is kiderült, hogy transznemű, és lányként szeretne tovább élni. Természetesen a felvilágosult színésznőnek nem volt ezzel baja, Jackson azóta is boldog, immár lányként. A közvélemény egy része azonban azonnal aggódni kezdett, hogy a hollywoodi sztárok trendet csinálnak olyan komoly dolgokból, mint a transzneműség. Reklámozzák azt, és saját gyerekeiket is lelkileg megnyomorítják, amikor nem jelölik ki számukra a helyes utat, nem nevelik őket „rendes” nemük szerint. Aki valamit is tud a transzneműségről, az természetesen érti, hogy nem a nevelésen múlik, ki milyen identitásúnak érzi magát, és amellett, hogy nem lehetne senkit se átnevelni sem meleggé, sem transzneművé, ez fordítva is igaz. Aki úgy érzi, más testbe született, mint amilyen identitású, az folyamatosan, tartósan és határozottan érzi ezt. Ha pedig a szülők nem korlátozzák abban, hogy kifejezhesse önmagát, azzal éppen, hogy elősegítik az egészséges lelki fejlődését.

Úgy tűnik, hogy Shiloh Jolie-Pitt egyre inkább lányként határozza meg magát, legalábbis fiús imázsa az elmúlt másfél év alatt egyre inkább háttérbe szorult, vagány púderrózsaszín ruhája és hosszú haja pedig egészen más külsőt kölcsönzött neki az Örökkévalók premierjén, mint amit addig megszokhattunk tőle.

Tehát mi történt valójában?

Szülei hagyták Shiloh-nak, hogy úgy öltözzön, és olyan identitásúnak vallja magát, ami neki kényelmes volt, nem riadtak vissza attól sem, hogy genderfluidnak határozza meg magát, és ezzel egyáltalán nem zavarták össze – ezt mutatja, hogy azt is gond nélkül és büszkén tudja vállalni, hogy már nőies énje dominál. Lehet, hogy Shiloh számára a fiús stílusban töltött évek csak egyfajta kísérletezés volt, és a jövőben nőként fog élni. Lehet, hogy a mostani, lányos külső kísérletező, és visszatér a fiús megjelenéshez. Az is lehet, hogy genderfluidként fogja meghatározni magát – egyébként mindehhez igazából semmi közünk. Arra viszont nagy esély van, hogy boldog és kiegyensúlyozott felnőtt lesz belőle, mert a szülei szeretetben és szabadon nevelték.

Ez is érdekelhet

Hihetetlen: ezek a színészlegendák végül kimaradtak a Harry Potter-filmekből

Hihetetlen: ezek a színészlegendák végül kimaradtak a Harry Potter-filmekből

GLAMOUR Horoszkóp

Napi horoszkóp: ne reménykedj békés hétvégében, ha ezt teszed - november 27. szombat

Napi horoszkóp: ne reménykedj békés hétvégében, ha ezt teszed - november 27. szombat

Sztárhírek

Ezért viseli II. Erzsébet királynő ilyen gyakran ezt nagyon feltűnő színt

Ezért viseli II. Erzsébet királynő ilyen gyakran ezt nagyon feltűnő színt