Egy ideje már szingli Austin Butler és Zoë Kravitz is, most pedig úgy tűnik, közös filmjük összehozta őket, megszületett Hollywood új álompárja! Bár hivatalosan még nem vállalták fel kapcsolatukat, a lesifotósok ölelkezve kapták rajta őket.
Ezeket láttad már?
Az elmúlt hetekben már lehetett sejteni, hogy esetleg több van a barátságnál Austin Butler és Zoë Kravitz között, a lesifotók pedig igazolni látszanak a gyanút, valóban új sztárpár születhetett.
Egy ideje mindketten szinglik
A rajongók egy ideje már gyanították, hogy esetleg szerelem szövődik a 34 éves Austin Butler és 36 esztendős Zoë Kravitz között. Egy ideje mindketten szinglik, a színész nemrég szakított Cindy Crawford 23 éves lányával, Kaia Gerberrel, a színésznő pedig tavaly bontotta fel eljegyzését kollégájával, Channing Tatummal.
Kettejük kapcsolatáról először tavaly ősszel kezdtek el spekulálni, amikor közös filmjük, a Caught Stealing, azaz a Rajtakapva forgatásán látták őket csókolózni. Akkor a bennfentesek azt mondták, egyelőre semmi komoly nincs közöttük.
Ezért szakíthatott 3 év után Channing Tatum és Zoë Kravitz: bennfentesek árulták el az okot
A két híresség a minap a film bemutatóján vett részt, Zoë Kravitz akkor egy meglehetősen lenge szettben, egy szál kombinéban keltett hatalmas feltűnést. Mindketten mosolyogva pózoltak a fotósoknak és úgy tűnt, csak úgy szikrázik a levegő közöttük.
Együtt buliztak a premier után
Az eseményt követően a pár átvonult egy népszerű szórakozóhelyre, ahol együtt iszogattak és élvezték egymás társaságát. Olyannyira, hogy a lesifotók tanúsága szerint hosszasan ölelkeztek is. A New York Post azt írja bennfentesekre hivatkozva, hogy a kémia egyértelműen megvan közöttük.
Valami alakul közöttük
„Imádnak együtt lenni és a filmet népszerűsíteni. Még nem teljesen komoly a kapcsolat, de az biztos, hogy Austin nincs a barátzónában. (…) A film promotálása és az együtt töltött idő mindenféle nyomás nélkül igazi jutalom kettőjük számára." A névtelen forrás hozzátette, Austin Butler szerint kolléganője nagyon menő és vicces, és a barátaik nem lennének meglepve, ha valami komolyabb alakulna ki közöttük.