Barabás Évi: „Míg mások esténként együtt vacsoráznak, én ott vagyok a képernyőn”

2025. augusztus 2.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Barabás Éva személye egyet jelent a minőséggel és a stabilitással ebben a folyamatosan változó világban. 28 éve nyerte meg a Riporter kerestetiket, azóta láthatjuk országos TV csatornánál, 24 éve az RTL műsorvezetője, 19 éve a Fókusz egyik házigazdája.

Barabás Éva
Barabás Éva egy ideje már tudatosan lassít, és a megállók fontos szerepét is felismeri
Fotó: RTL Sajtóklub

Barabás Éva a Suzuki nagykövete, a márka kérte fel egy együttműködésre, hiszen aktív életvitelében a hétköznapokban is jelen van az autó, mint állandó útitárs. Ezen az izgalmas forgatási napon találkoztunk vele.

Fogalmazhatunk úgy, hogy eddig egy széles autó sztrádán szinte megállók nélkül haladtál előre. Most hol tartasz az utadon?

Néhány éve már utasokat is felveszek, akiknek szívesen mesélek, és akik meg szeretnék tanulni, hogyan navigáljanak, mire, kire figyeljenek a saját útjukon. Elérkeztem életemnek abba a szakaszába, amikor már erős késztetést érzek arra, hogy átadjam a tapasztalataimat, és átgondoljam, mit is tanultam az utamon, mennyit is ér a médiában eltöltött több évtizedem.

Közös munkával, rengeteg beszélgetéssel és nevetéssel fűszerezett, csodás nyári napot töltöttél együtt Pokorny Liával. Ennyire egymásra találtatok a színésznővel?

Korábban készítettem vele egy interjút, és annyira egymásra hangolódtunk, hogy megbeszéltük, hogy muszáj együtt kirándulnunk, gondolatokat cserélnünk. Teltek-múltak az évek, és az elfoglaltságaink miatt nem sikerült egymásra időt szakítanunk, erre most a Suzuki összehozott minket. Ennek reggel óta örvendezünk, hisz ez a nap egy hatalmas ajándék mindkettőnk számára.

Ti ezt akkor ezt a forgatási napot nem is munkának élitek meg?

Van, hogy forog a kamera, és sokkal többször nem. Reggel fél kilenc óta dumálunk, csacsogunk, nevetünk, énekelünk. Meghatódunk a komolyabb témáknál, mint a kutya vagy a gyerek kérdése, megosztjuk a másikkal, hogy ki hogyan jött ki a mélypontból, és persze álmodozunk.

Görög Zita: „Jó érzés, hogy tudtam egy ilyen fajsúlyos ügyben segíteni”

Görög Zita: „Jó érzés, hogy tudtam egy ilyen fajsúlyos ügyben segíteni”

Érdekes, hogy mennyire hasonló volt a gyerekkorunk, a környezet, ahol felnőttünk. Vagy legalábbis nagyon hasonló élményeket, szokásokat őrzünk, tettünk el magunkban fontos, szép, meghatározó emléknek. Mai énünknek apró, mégis meghatározó momentuma például, hogy volt idő, amikor mindkettőnk iskolájában olajkályhán pirítottak almát. Ez a mi generációk múltjához tartozik. És nekünk fontos emlék maradt.

50 év környékén vagy azon túl nagyon érdekes, hogyan válogatsz az emlékeid között, mi halványul el és mi válik egyre értékesebbé. Vannak olyan pillanatok, élmények, amelyekről érzed, hogy velük együtt vagy erős. Amit egykor gyengeségnek gondoltál, hittél, éreztél, arról most már tudod, hogy mekkora erőt adott.

Barabás Évi lassan 25 éve az RTL műsorvezetője
Fotó: RTL Sajtóklub

A világ teljesen megváltozott időközben, szoktál nosztalgiázni?

Visszasírni semmit sem szoktam. Ahogy nagymamám mondta: minden úgy volt jól, ahogy volt. Nagyon sokat változott a világ az elmúlt negyed évszázad alatt, és már mindjárt 25 éve, hogy az RTL-nél tévézek. Egy fiatal útitársunk mondta, hogy hálás azért, hogy velünk töltheti a napját, csodál minket és inspiráljuk őt. Amikor megkérdeztem, hogy miért, azt válaszolta, hogy mert mi egész életünkben azt csináltuk szinte mindig, amit szeretünk. Meglepett a válasza, elgondolkodtatott és örültem, hogy így lát minket, néha pont jól jön egy-egy ilyen mondat. Ugye, hogy egy gondolat milyen jó kis útravaló tud lenni?!

Rengeteg élményt gyűjthettél ennyi idő alatt…

Nagyon szeretek fotózni, és nagyon-nagyon sok fényképem van, rendeznem kellene egy kicsit az emlékeket. Talán most már a gyűjtés végére érkeztem, és olyan időszakban tartok, amikor a sok élménynek le kellene tisztulnia. Egy ideje már tudatosan lassítok, és a megállók fontos szerepét is felismertem. Amikor diákokkal foglalkozom sokszor meglepődöm azon, hogy egy egyszerű mondat mekkora ajándék vagy útmutatás tud lenni számukra. Éppen ezért érzem most, hogy ebből a sok tapasztalásból, élményből, emlékből, rosszból és jóból van mit továbbadni, ami segíthet másoknak, vagy inspirációt adhat.

Lassan harminc éve, hogy egy ország lát a tévében. Ugyanolyan lelkesedéssel csinálod, mint a pályád elején, amikor Budapestre kerültél a vidéki tévézés után?

Híradóztam, voltam a Reggeliben műsorvezető, különböző magazinműsorok házigazdája, de tény, hogy a Fókuszban dolgozom a leghosszabb ideje. Minden nap újat hoz, más emberek, sorsok, történetek, és bár nekem ugyanaz a feladatom, a nap végére az élő adásban ugyanúgy kell mesélnem a kollégáim kisfilmjeiről ahogyan azt az első adásokban tettem. Az a jó, amikor alig várom már, hogy a nézők is láthassák azt a történetet, amivel gyakran napokig több ember foglalkozott a szerkesztőségben.

Jakabos Zsuzsa olimpikon úszó: „Szükség van a nehézségekre is, mert azok által lehet fejlődni”

Jakabos Zsuzsa olimpikon úszó: „Szükség van a nehézségekre is, mert azok által lehet fejlődni”

Míg mások esténként együtt vacsoráznak, én ott vagyok a képernyőn. Az elmúlt majdnem két évtizedben én is változtam, és a műsor is. Szerintem jó az, amikor hátrébb tud lépni az ember, és az is, ha megbecsülik azt a tapasztalatot és tudást, amit a személyem jelent a nézőknek, akikkel együtt öregedtünk. Az utóbbi években minden külső és személyes visszajelzés azt mutatta, hogy a nézők az állandóságot értéknek tekintik. Azt, hogy még mindig ott vagyok a képernyőn és hozom azt a minőséget, vagy azt a kedvességet, vagy azt az értéket, amit egykor megszerettek.

Tanítasz a tévézés mellett…

Ha az ember 10 éve vagy 20 éve csinálja ugyanazt, akkor meg kell találnia azokat az ingereket, amik felfrissítik, amik képesek a gondolkodását és az érzéseit újra lázba hozni. Nekem ilyen a tanítás. A METU-n már a negyedik évfolyamom lesz, és a 3K – Kaszásdűlői Kulturális Központ színi stúdiójában tartok nyilvános beszéd- és újságíró órákat - hogyan adj interjút, hogyan beszélj, hogyan képviseld magad és szólalj meg a nyilvánosság előtt.

Inspirálod a fiatalokat?

Amikor foglalkozást vagy órát tartok mindig meglep, hogy mennyire nyitottan isszák a fiatalok a szavaimat, hogy milyen fontos, amikor az önmagukhoz felé vezető úton tudok nekik kérdéseket feltenni vagy utat mutatni, és mennyire hálásak azért, hogy saját maguk és az élet megismerésében kapnak biztató és figyelmes kérdéseket.

Hermányi Mariann: „A fiatal színésznőket nagyon gyorsan beskatulyázzák”

Hermányi Mariann: „A fiatal színésznőket nagyon gyorsan
beskatulyázzák”

Szeretem, ha sikerül egy picikét hozzá tennem ahhoz, hogy egy fiatal elinduljon a saját sikere felé vezető úton. Ez a generáció a gondolkodásával frissen tart, és nekem is sok mindenben fel kell zárkóznom hozzájuk. Ugyanakkor felteszem a kérdést, hogy meddig és miben kell lépést tartani velük, mi az, amiben az ő tudásukra van szükség ezen a megváltozott média piacon.

A változás zavar? Legyen szó rólad vagy a világról.

Ha valami állandó a mai világunkban, az maga a változás. A világ mellett a korom miatti változással is szembesülnöm kell, ami nehézséget vagy újat hoz. Ugyanúgy rácsodálkozom a saját testemre, mint kamaszkoromban, de már nem 50 év áll előttem. Ez pedig még több értéket ad minden kellemes és örömteli pillanatnak, például ennek a sütinek, vagy annak, hogy most mi beszélgetünk.

Mi zavar magadon a legjobban?

Nehezen viselem, hogy romlik a látásom, ami az első tapasztalás volt. Azzal is meg kellett békélnem, hogy máshogy kell mozognom, mint amire képes voltam. Sportolva nőttem fel, majdnem testnevelő tanár lettem, de a két évvel ezelőtti combizom szakadásom alaposan megváltoztatott mindent: kicsúszott a lábam alól a talaj és hónapokig nem tudtam dolgozni.

Nótár Mary: „Mindig büszke voltam arra, hogy egy csodálatos kultúrájú, roma családba születhettem”

Nótár Mary: „Mindig büszke voltam arra, hogy egy csodálatos kultúrájú, roma családba születhettem”

Nagyon lassan jöttem helyre, tanulnom kellett a türelemről és saját magamról is. Lehet meg kell békélnem azzal, hogy a korábbi tempóm már a múlté, és futni sem úgy fogok már, mint egykor. Jó kis jelzés volt a számomra, hogy vegyem észre, hogy minden változik, és én is változom. Szerencsére nagyban rajtam múlik, hogy milyen irányba, milyen módon.

A tévénézőkkel együtt múlik a fejünk felett az idő, az egyetlen különbség, hogy nekik nem kell minden nap a tükörbe nézni, nem kell minden nap összerakni magukat és kiállni a nyilvánosság elé. Az én munkámmal ez együtt jár, és rendben is van így. Nem panaszkodom, de bevallom, nem mindig könnyű. Fegyelem, figyelem kell hozzá, és jó, hogy a sminkszobában azért sok praktikát tudunk megbeszélni, ellesni egymástól. És jó, hogy tudunk nagyokat nevetni is.

Hosszú utat jártam be az évtizedek alatt (a bölcsesség felé vezető úton), a tempó, a kanyarok, emelkedők és lejtők tudást, tapasztalatot, elképesztő élményeket adtak, de a karosszériám és a motorom egyre több ápolást, odafigyelést igényel.

Szabó Zsófi őszinte vallomása: „Büszke vagyok arra a nőre, akit a tükörben látok”

Szabó Zsófi őszinte vallomása: „Büszke vagyok arra a nőre, akit a tükörben látok”

Mi segít ebben?

A szeretet, a bizalom, a jóindulatú környezet. Próbálok vigyázni a gondolataimra és az érzéseimre, és a jót keresni mindenben

A vezetés szabadságot ad neked?

Lia és én is nagyon hamar szereztünk jogosítványt, mert mind a ketten úgy éreztük, hogy ez hasznos lehet ahhoz, hogy a kistelepülésünkön, a szülőhelyünkön túlra juthassunk. A vezetés a függetlenség érzését adja. Sok elmaradott faluban beszélgettem emberekkel, akik még sohasem nem lépték át a lakhelyük határát. Hihetetlennek tűnik, de most is élnek kis Évik valahol, úgy, mint ahogy én 50 éve. Szeretnék felfedezni a közvetlen környezetükön túli életet, és mint egykor mi, ugyanúgy várnak a buszra, ami nem érkezik meg, mert elromlott, és csak vágyakoznak a nagyvilágba. Ezért lett számomra fontos a vezetés, autóval odamegyek, ahová akarok és amikor kedvem van.

Milyen sofőrnek tartod magad?

Mások szerint is jól vezetek. Nem vagyok dudálós, meg a másikat kioktató sofőr. Egy dolog tud felbosszantani, ha valaki nem indexel időben, nem jelzi előre, hogy milyen manőverre készül. Csak akkor, amikor kanyarodik, vagy amikor már parkol. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha mindenki figyelne a másikra, ha jeleznénk a szándékainkat egymásnak, és ha ezt megtanulnánk az élet minden területén.

Szulák Andrea: „Én nem vagyok erős, én csak túlélő vagyok”

Szulák Andrea: „Én nem vagyok erős, én csak túlélő vagyok”

Látod, már megint ott tartunk, hogy milyen fontos a kommunikáció, jelekkel is. Ja, és az útkereszteződésekben amúgy is olyan nehéz dönteni az életben, legalább az utakon hagyjuk egymást szabadon érvényesülni, és nem beállni, hogy teljesen megbénítsuk a haladást, a többi ember útját.

Kicsi vagy nagy autóban érzed magad biztonságban?

Egy levendula színű, gyönyörű Suzuki Vitarám van, viszonylag magas autó. Egy pillanat alatt szerettünk egymásba egy a Balaton körüli úton. Lelke van és én hű vagyok hozzá, mert mindent tud, amire nekem szükségem van. És együtt haladunk az úton a kutyámmal együtt, és nagyon jó kis célokat találunk.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Dr. Schwab Richárd: „A közösség ereje erősebb, mint bármely étrend vagy edzésterv”

glamour plusz ikon Dr. Schwab Richárd: „A közösség ereje erősebb, mint bármely étrend vagy edzésterv”

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)