Beyoncé dugó miatt késett a Grammy-gáláról, de így is ő volt az est királynője

Beyoncé elképesztő sikerei előtt leborulunk, hiszen már-már földöntúli az a Grammy-díj mennyiség, amelynek az énekesnő büszke tulajdonosa lehet. Azonban ő is emberből van, és megesik, hogy dugóba kerül. Bár késve érkezett a gálára, mind tudjuk, hogy a jóra érdemes várni.

Mit számít egy kis késés, ha az ember lánya 32 Grammy-díj boldog tulajdonosa lehet?
Mit számít egy kis késés, ha az ember lánya 32 Grammy-díj boldog tulajdonosa lehet?
Fotó: Emma McIntyre/Getty Images/GLAMOUR

Világhír ide-vagy oda, olykor még „Queen B"-nek is meg kell küzdenie a Los Angeles-i forgalommal. Beyoncé a 2023-as Grammy-gálán négy díjat is bezsebelt, amellyel megelőzte az eddig a rangsor élén álló magyar karmestert és zongoraművészt, Solti Györgyöt. Az énekesnő 4 kategóriában nyert, így immáron 32 Grammy-díj győztese, ezáltal pedig a Grammy koronázatlan királynője. A világsztár a gála idején dugóban ragadt, és mire megérkezett, addigra már három díjat tudhatott magáénak.

A Los Angeles-i forgalom próbára tette

Amíg úton volt, Beyoncé 4 kategóriában tarolt, ezzel Grammy-díjainak száma 32-re nőtt, amivel egy több mint negyedszázados rekordot döntött meg, és immáron egyedül ül a Grammy képzeletbeli trónján. Ő kapta a legjobb R&B-dal, a legjobb dance- és elektronikus zenei felvétel, a legjobb hagyományos R&B előadás, valamint a legjobb dance-elektronikus album kategória díjait, de összesen 9 kategóriában jelölték. Miután végre megérkezett, a színpadon mondott köszönőbeszédet: „Megpróbálok nem túl érzelmes lenni, és csak átadni magam ennek az estének. Köszönöm Istennek, hogy megvéd, és szeretnék köszönetet mondani a nagybátyámnak, Johnny-nak, aki már nem lehet itt, de lélekben velünk van.” - mondta elcsukló hangon, majd köszönetet mondott a szüleinek, a férjének, három gyermekének, valamint a queer közösségnek is.

Beyoncé a 65. Grammy-gálán történelmet írt
Fotó: Kevin Winter/Getty Images

A Grammy koronázatlan királynője

Hiába Beyoncé rekorddöntő státusza, a rajongók még mindig nem teljesen elégedettek, ugyanis szerintük a zenei ikonnak kellett volna elvinnie az év albuma vagy felvétele díjat is, de ezeket Harry Styles, illetve Lizzo kapta. A 2023-as Grammy-díjátadó előtt a legtöbb Grammy-díj rekordját egyébként Solti György tartotta 31 díjjal, Beyoncé pedig nem csak letaszította őt a trónról, hanem korábban, 28 Grammy-díj tulajdonosaként is már a legtöbb díjjal jutalmazott női művész volt. Úgy tűnik, hogy határ a csillagos ég, ugyanis Beyoncé a zenei világban egyre csak magasabbra és magasabbra száll.

Került képbe a legfrissebb sztárhírekkel:

Ez is érdekelhet

Katalin hercegné élete legszebb és legmerészebb ruhájában csak úgy ragyog

Katalin hercegné élete legszebb és legmerészebb ruhájában csak úgy ragyog

Tedd & Ne tedd

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Monitor

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

PR

Mi jelzi, ha túl sokat stresszelünk? Így üzen a lélek és a test (x)

Mi jelzi, ha túl sokat stresszelünk? Így üzen a lélek és a test (x)

PR

Így élték meg ezek a hírességek a menopauzát (x)

Így élték meg ezek a hírességek a menopauzát (x)

PR

Ilyen következményekkel járhat egy drasztikus fogyókúra (x)

Ilyen következményekkel járhat egy drasztikus fogyókúra (x)

PR

Lehet, hogy ezért utasítja el a közeledésünket a párunk (x)

Lehet, hogy ezért utasítja el a közeledésünket a párunk (x)