Elolvadunk: Borbély Alexandra ikerlányai édesen segítenek a nagyinak

2023. november 4.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Borbély Alexandra és férje, Nagy Ervin ikerlányai, Elza és Franciska nemrég ünnepelték a születésnapjukat, és immár több mint egy éve varázsolják szebbé szüleik rajongóinak mindennapjait. Ezen az őszi napon is így történt.

Borbély Alexandra elképesztően édes fotót posztolt ikerlányairól az Instagram oldalára, amelyen a két kicsi nagymamájuk mellett üldögél a konyhapadlóra terített kis plédeken. Hiszen melyik unoka tudna ellenállni a nagyi sürgés-forgásának a konyhában? Már az is nagy segítség számára, ha ilyen szeretetteljes társaságban tevékenykedhet.

Franciska és Elza 2022. október 12-én, a vártnál korábban jöttek világra, azóta pedig rendszeresen értesülhetünk a család mindennapjainak apró részleteiről a házaspár diszkrét, de annál szívmelengetőbb posztjaiból. A színésznő legfrissebb posztját ide kattintva tudod megtekinteni!

Élvezi az anyaságot

„Nagyon élvezem az anyaságot, boldog vagyok. Imádok a kislányaimmal lenni, figyelni őket, ahogyan változnak. Napról napra többet tudok meg róluk, és ebben az új szerepben persze saját magamról is. Ugyanakkor fontos, hogy néha kimozduljak, mert a stabil idegrendszerhez »külső töltés« is szükséges” – nyilatkozta Borbély Alexandra korábban egy GLAMOUR.hu-nak adott exkluzív interjúban.

Nagy Ervin és Borbély Alexandra kacér fotóitól szinte már zavarba jövünk

Nagy Ervin és Borbély Alexandra kacér fotóitól szinte már zavarba jövünk

Borbély Alexandra tündököl a GLAMOUR Book címlapján

Tudtad, hogy már beszerezheted a GLAMOUR Book különleges kiadását, melynek címlapján Borbély Alexandrát találod? Az Európa Filmdíjas színésznő címlapinterjúnkban Szily Nórának mesél arról, hogyan ápolja a mentális egészségét.

Borbély Alexandra ragyog a GLAMOUR Book legújabb lapszámának borítóján
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom