Kirabolták Brad Pitt otthonát, de még így is szerencsésnek mondhatja magát a színész

2025. június 27.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A rendőrség megerősítette, hogy betörtek Brad Pitt Los Angeles-i otthonába. A bűncselekményre június 25-én, éjszaka került sor, a három gyanúsított továbbra is szabadlábon van.

Brad Pitt otthonát kirabolták
Brad Pitt otthonát kirabolták
Fotó: Gareth Cattermole/Getty Images

Betörtek Brad Pitt Los Angeles-i, Los Feliz városrészében lévő otthonába - közölte a Los Angeles-i rendőrség a People magazinnal. A gyanúsítottak állítólag június 25-én, este fel 11-kor „az egyik ablakon keresztül törtek be a lakásba, kifosztották, majd különféle tárgyakkal elmenekültek a helyszínről”.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Brad Pitt a betörés idején nem tartózkodott otthon, ugyanis éppen az új F1-es filmjének sajtókörútján van. Legutóbb, június 23-án a film európai premierjének londoni vörös szőnyeges eseményén látták.

Brad Pitt és Ines de Ramón felperzselték a vörös szőnyeget

Bár a színész és barátnője eddig igyekeztek kerülni a reflektorfényt, Brad új filmjének kapcsán kétszer is közösen vonultak végig a vörös szőnyegen. Mindkét alkalommal úgy tűnt, hogy izzik közöttük a levegő.

A londoni premieren ráadásul egy nagyon intim pillanatnak is szemtanúi lehettünk: Ines de Ramón mindenféle manír nélkül igazgatta Brad selyemsálját, miközben fotósok hada vette őket körül.

Brad Pitt és Ines de Ramón le sem tagadhatnák, hogy odavannak egymásért
Fotó: Samir Hussein/Getty Images

Friss fotók bizonyítják: Brad Pitt soha, egyetlen barátnője mellett sem nézett ki még ennyire jól!

Friss fotók bizonyítják: Brad Pitt soha, egyetlen barátnője mellett sem nézett ki még ennyire jól!

„Brad jó helyen van most az életében” - nyilatkozta egy forrás a Us Weeklynek a premier után. A bennfentes szerint „megtalálta az egyensúlyt a reflektorfény és a magánélet között”, amiben a párkapcsolata rengeteget segített neki. Úgy fogalmazott, Ines „nagyon megértő, és egy hullámhosszon vannak a házasság kérdésében is”.

Brad és Ines egyébként 2022-ben kezdtek randizgatni. Állítólag közös barátokon keresztül ismerkedtek meg egymással, és a 32 éves ékszertervező a személyiségével azonnal levette a lábáról a sármos színészt. Először egy Los Angeles-i Bono koncert backstage-ében kapták őket együtt lencsevégre, később kéz a kézben sétálgattak az utcán, a 2024-es velencei filmfesztiválon pedig már párként léptek a vörös szőnyegre.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A Vízöntő horoszkóp számára 2026 nyara mindent megváltoztathat

A Vízöntő horoszkóp számára 2026 nyara mindent megváltoztathat

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)