Britney Spears szíve tényleg a helyén: újabb jótékonysági akció!

2017. július 7.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Mindig is tudtuk, hogy Britney-nek hatalmas szíve van, de azzal, amit most tett, végleg megemeltük a kalapunkat előtte. A popsztár úgy döntött, elindít egy jótékonysági akciót, és összesen 1 millió dollárt segített összegyűjteni a nevadai rákos gyermekek számára.

A híresség nemrégiben tért haza ázsiai turnéjáról, ahol több jótékonysági estet is tartott, és a korábbi fordulóval összesen 200.000 dollárt szedett össze a rászorulók számára. Britney célja az volt, hogy segítse egy új intézmény felépülését, ahol a rákos gyerekeket gyógyíthatják, és úgy tűnik, az egy millió dollár elérésével valóra válthatta az álmát. A sztár felajánlásából egy 16.000 négyzetméteres épület épül, ahol több mint 45 új gyermekgyógyászati szolgáltatás lesz elérhető.

"A tény, hogy a sztár státuszomnak köszönhetően össze tudtam gyűjteni ennyi pénzt, hogy felépítsük az intézményt a beteg gyerekek és családjaik számára, nem csak, hogy könnyeket csal a szemembe, de egyben azt is bizonyítja, hogy szörnyű jelentősége volt az ázsiai utamnak"- nyilatkozta a híresség

Le a kalappal Britney előtt!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom