Büszkén mesélt meleg szüleiről a topmodell

2013. július 24.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A holland, és dán felmenőkkel rendelkező, csodaszép Joshepine Skriver most az igazán nem hétköznapi családjáról beszélt. A már a Victoria´s Secret kifutóján is bemutatkozó gyönyörűség a meleg jogaira kívánta felhívni a figyelmet nyilatkozatával.

Josephine Skriver édesanyja egyedülálló leszbikus nő, aki gyereket szeretett volna, így feladott egy olyan hirdetést, ahol meleg férfiakat keresett, akik szintén a gyerekvállalás mellett döntöttek. A modellnek és öccsének is ugyanazok a szülei. Édesanyja és édesapja a gyerekek születése után is jó kapcsolatban maradtak egymással, sőt együtt járnak nyaralni is a mai napig. Éppen ezért Josephine nagyon büszke arra, hogy ilyen összetartó családja van.

"Gyakran kérdezik tőlem, hogy milyen volt egy ilyen szokatlan családban felnőni, de én nem igazán éreztem azt, hogy nálunk annyira más lenne a helyzet. Bár mind a két szülőm meleg, mindig is azt éreztem, hogy nagyon hasonlóak a barátaim szüleihez. A közösségünkben már eleve ritka volt az, hogy egy gyerek mind a két szülőjével együtt él, egy fedél alatt. A legtöbb osztálytársamnak elváltak a szülei és ugyanúgy két háztartás között kellett ingázniuk, mint nekem. Egy kicsit talán azonban mégis éreztem, hogy mások vagyunk és sajnos az, ha más vagy, már okot szolgáltat arra a többieknek, hogy csúfoljanak és piszkáljanak. Anyukám ilyenkor azt a tanácsot adta, hogy legyek nyitott a családommal kapcsolatban és bátran vállaljam fel, hogy ki vagyok. Mert, ha szégyellünk valamit, akkor az emberek még hajlamosabbak amiatt piszkálni minket" - mesélt gyerekkoráról Josephine Skriver.

Habár a modell ilyen szokatlan családban nőtt fel, mégis úgy tűnik, hogy sokkal empatikusabb és megértőbb lett másokkal szemben. A divatipar pedig tárt karokkal fogadta.

"Minden ember egyenlő. Nem számít, hogy melyik nemhez vonzódsz, milyen nemű vagy, vagy melyik népcsoporthoz tartozol, ugyanolyan emberi jogaid vannak. Azzal, hogy elmondom másoknak a történetemet, remélem, hogy legalább egy embernek segíthetek és erőt adhatok, hogy attól még, hogy problémája van a homoszexualitással, még nem kevesebb ember, mint mások. Akik pedig olyan szülők gyerekei, mint amilyen én is vagyok, legyenek büszkék arra, hogy a szüleik ilyen nyitottak és fel merik vállalni igazi valójukat! Nagyon szeretném, hogy a világ végre kinyissa a szemét és rájöjjön, hogy attól még, hogy különbözőek vagyunk, legbelül mégsem különbözünk annyira, és együtt kell működnünk azért, hogy egy szebb jövőt hozzunk létre" - mondta a topmodell.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom

Ezeket a kabátokat imádni fogod idén télen

Ezeket a kabátokat imádni fogod idén télen

Támogatott Tartalom

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

Támogatott Tartalom