Cameron Diaz felhagy a színészkedéssel, hogy igazi háziasszony lehessen!

2018. március 12.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Rossz hírünk van Cameron Diaz rajongói számára! A színésznő úgy tűnik pontot tesz színészi karrierje végére.

A 90-es években Hollywood szőke bombázójaként robbant be, majd egyre több filmben láthattuk. Többek között a Maszk-ban, Holiday-ben, a Charlie angyalaiban és a Rossz tanárban is kiemelkedő alakítást nyújtott. A vígjátékokat kedvelők számára Cameron Diaz neve biztosan nem hiányzik a kedvencek közül.

Ezt olvastad már? A legédesebb üzenettel köszöntötte fel rocker férje Cameron Diazt

Csak kevesen tudják, de a színésznő a Good Charlotte rockbanda gitárosának a felesége. Kapcsolatukat amennyire csak lehet, diszkréten kezelik, ezért szinte alig mutatkoznak együtt.

Ennek ellenére nagy a szerelem és minél több időt szeretnének együtt tölteni. Úgy tűnik pont ez az oka annak is, hogy Cameron visszavonul és nem készít több filmet.
Elmondása szerint otthon szeretne maradni és még az is lehet, hogy örökbefogadnak egy babát.
Diaz 2014-ben készítette utolsó, Annie című filmjét, azóta pedig minden megkeresést visszautasít!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom