Csepregi Éva: „Akkor leszel nagy művész, ha meg mersz állni a színpadon”
Hihetetlennek tűnik, de Csepregi Éva hetvenéves múlt, és ebből ötven évet folyamatosan a színpadon töltött. Páratlan karrierjét január 6-án ünnepli meg a Papp László Budapest Sportarénában. Nem, ez nem a lezárása lesz a zenei pályájának, hanem egy új korszak kezdetét jelenti.
Ezeket láttad már?
Az 1972-es Ki mit tud? nézői igencsak rácsodálkoztak a Kócbabák nevű formációra, melynek köszönhetően Csepregi Éva elindult a népszerűség útján. A szocialista popzenei élet irányítója, Erdős Péter is felfigyelt a fiatal tehetségre, akit nemcsak a karrierjében támogatott, de hosszú évekig az élettársa is volt. Összetartozásuk, barátságuk eredménye az a fantasztikus hazai és nemzetközi siker, amely a Neoton Famíliát a legnagyobbak közé emelte.
Így képzelted el az énekesnői karrieredet, amikor először, remegő lábakkal kiálltál a színpadra?
A pályám kezdetén teljesen más világot éltünk, nem gondoltam volna, hogy az évtizedeken át tartó karrierem során minden megváltozik. Már a kezdet is másképp alakult: szólistának készültem, nem zenekarban gondolkoztam. Bekerültem a Stereo együttesbe, majd megalapítottuk a Kócbabák nevű triót, utána a Neoton, és 1977-ben a Neoton Família következett.
Ahogy elkezdtünk úszni a mély vízben, éreztem, hogy egyre többet kell megtanulni a popszakmáról, és egyre jobbnak kell lenni. A hozzáállásom is megváltozott, így lett egy amatőr álomból profi karrier. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen komoly koncerteket fogok adni, mint a januári életműkoncert, és hogy a karrierem ötven éven keresztül ível majd.
Van valami, amit másképp csinálnál, ha újrakezdhetnéd?
Talán egyetlenegy dolgot: hangszeren is jól játszanék. Az énekes akkor válik teljes értékű zenésszé, ha ebben is ki tud teljesedni. Az életem nagyon szépen alakult, de sajnálom, hogy nem folytattam a zongorázást, a gitározást. Mostanában előveszem az ukulelémet, amit a pandémia alatt felhoztam a pincéből a zongorával együtt, és játszom rajta.
Szívesen táncolnál többet a színpadon?
Sajnálom, hogy nem tanultam meg profin táncolni. A mozgás csábító és fantasztikus tud lenni a színpadon, de nem éreztem magam rátermettnek. Számomra a tánc egy varázslat, de sajnos kimerül az előadáshoz szükséges színpadi mozgásban. Legközelebb beiktatom a földi programomba a táncolást is. Ennek ellenére talán tíz éve kapható lettem volna, ha felkérnek egy ma divatos táncos műsorba.
Milyen érzés visszafelé nézni és életműkoncertet adni?
Ezt nem lezárásnak szánom, hanem egy új dolog kezdetének. Olyan sok dalom van, két és fél órában nem fér el annyi, amennyit szeretnék előadni. Ezért egy egész életműsorozattal készülök, amelyben az összes fontos dalom felcsendülhet. Olyanok is, amelyeket nem ismer annyira a közönség.
Melyik időszakot hoznád vissza a legszívesebben az ötven év karrierből?
A nyolcvanas évek voltak a legmozgalmasabbak, a Neoton és a saját életem legszebb tíz éve. Akkor kezdődött az itthoni és a külföldi siker, rátaláltunk a dalainkra és egymásra is. Sokat utaztunk, meghódítottuk többek között Japánt, Dél-Koreát, Spanyolországot, Kubát. Nagyon jó időszak volt.
A Neoton-slágerek a mai napig felhangzanak a bulikban, milyen érzés örökzöldeket teremteni és halhatatlanná válni?
Ez nagy elégtétel, hiszen annak idején azt mondták a dalainkra, hogy ezek csak egynyári slágerek lesznek. Jó érzés, hogy időről időre felfedezi az új generáció is a legismertebb nótáinkat, mint a Kétszázhúsz felett, Nyár van vagy a Santa Maria. Talán azért is maradnak kedveltek, mert ezekben jól összefonódott a dallam a szöveggel, amely örökérvényű mondanivalókat tartalmaz.
A fiatal zenészek inspirálnak vagy konkurenciát látsz bennük?
Egyértelműen inspirálnak. Itt van a fiam, az együttesben doboló Dávid, aki tényleg rá tudott érezni a Neoton-életérzésre. Általa jobban átlátom a magyar zenei életet, amiben nehéz néha eligazodni. Mindemellett a hangszereléseiben, hangszíneiben érzem az újszerűséget, amire nekünk is szükségünk van. Két dalt írt már nekünk, egyet nekem, egyet meg a zenekarnak.
Mit szólsz a nagy öregek újabb sikereihez, mint amilyen Korda György Reptér című dala?
Mindez a média óriási erejét mutatja, hisz ez a dal a közösségi oldalakon vált hatalmas slágerré. A fiatalokban nagy erő lakik, ha valakit megszeretnek, lehet bármilyen idős, közkedvelté tudják tenni. Gyuriból sugárzik a közönség szeretete, és őt is nagyon szeretik az emberek. A mostani sikereit egyértelműen a fiataloknak köszönheti.
Te és a csapatod sohasem tűntetek el évekre, mindig a közönség szeme előtt maradtatok. Ehhez elég a tehetség vagy kapcsolati rendszer kellett?
Elsősorban az kellett, hogy a nyolcvanas években megalapoztuk az ismertséget. Minden lemezünk rekordot döntött, ha nem, akkor észbe kapott a társaság, hogy a következőt jobban kell csinálni. Tudtuk, hogy ki a közönségünk, azok a hétköznapi emberek, akik olyanok, mint mi. Nem akartunk rétegzenét játszani, a nagyközönséget akartuk szórakoztatni, ezért populáris zenét játszottunk.
Ma is felcsendülnek a dalaitok a rádióban?
A rádió a mai napig játssza a számainkat, a retró divatos. Hamarosan megjelenik egy bakelitlemezünk az ismert dalaink feldolgozásával. Reméljük, ismét teret tud hódítani a jó öreg bakelitlemez. Jó lenne, ha a zenekedvelők újra feltennék a lemezjátszóra a fekete korongokat, és nem a netről töltenék le a zenéket.
A másik két Évával együtt értetek el hatalmas sikereket, majd eltávolodtatok egymástól. Kapcsolatotokat kudarcként éled meg?
Bizonyos értelemben igen. Ez egy hosszú és régi történet. Fábián Éva a nyolcvanas években vált ki a zenekarból, Pál Éva ’82-ben. Az emberek a mai napig azt hiszik, hogy cicaharc folyt a lányok között, pedig erről szó sem volt. A zenekarban a menedzsment és a hat fiú mellett nem én voltam a hangadó. Ezeket a dolgokat nem én döntöttem el, és csak sajnálom őket, hogy kimaradtak ebből a hosszú sikerből.
A nagykoncertet hogyan bírod energiával?
Szoktunk hosszú koncertet adni, és nem végig én vagyok jelen a színpadon. Be kell osztani az energiámat és a hangomat. Pár dalt, amit korábban magasan énekeltem, mostanra kicsit lejjebb kellett vinnem.
Ötven évet színpadon töltöttél. Nem nyom a súlya, hogy ugyanazt várják tőled el a rajongók, mint a csúcson?
2005 óta vagyunk ebben a formációban, az évek során átalakult a színpadi kiállásom. Már nem lendítem fel az égbe a lábamat, vagy ugrok rá a mikrofonállványra. Nem lenne ízléses sem. Miért is kellene egy hetvenéves asszonynak ezt tennie? Ilyen mutatványok már egy ideje nincsenek, és ehhez szép lassan már hozzászoktak a rajongók. Maradt a mikrofonlengetés, a kalapdobálás. Egyszer a menedzserünk azt mondta, hogy akkor leszel nagy művész, ha meg mersz állni a színpadon. Ez mindig a fülemben cseng, és lassan itt az ideje, hogy bemutassam, hogy meg merek állni
Mindigennyire mosolygós és kedves vagy?
Én is tudok fáradt és rejtőzködő lenni. Az az életcélom, hogy az emberekhez majdnem mindig kedves legyek. Ez gyerekkori adottság. Anyukám mesélte, hogy kislányként a buszon odamentem az idős nénikhez és kedveskedtem, szépeket mondtam nekik. Látom, hogy sokan jönnek el miattam egy koncertre, nem akarok csalódást okozni a rajongóknak. Koncert előtt is szívesen szóba elegyedek az emberekkel, fotózkodom velük. Ilyen vagyok, és szeretem, amikor azt mondják, hogy kedves vagyok.
Nőként hogyan értékeled az elmúlt évtizedeket, tudod már, hogy ki volt a nagy szerelem?
Persze, tudom. Sok szerelem volt az életem során, kalandok, nagy szerelmek. Egyik nagyobb volt, mint a másik…
Még mindig körberajonganak a férfiak?
Nem panaszkodom. Fellépés, koncert után sok virágot kapok.
Nyitott vagy egy kapcsolatra?
A szerelem a jóisten, az univerzum ajándéka, én rájuk bízom magam.
Nem halványul a szépséged, ez genetika vagy sokat teszel ezért?
Igen, fontos az arcom. Nem járok sok kezelésre, havonta párszor felkeresem a kozmetikusomat, hiszen annyira nyúzom a bőrömet, hogy megérdemli a komoly gondoskodást.
Figyeled, hogy olyan közismert nők, mint Pataki Ági, Ungár Anikó és Sütő Enikő milyen remekül zsonglőrködnek a korukkal?
Hogyne. A mi korosztályunk rájött arra, hogy nem kell törvényszerűen megöregedni az évszámokkal együtt. Lehet divatosan, merészen öltözködni, színeket viselni. Látom, hogy egyre többen vannak, akik adnak magukra, és remekül viselik a korukat.
Szoktál régi fotókat nézegetni és nosztalgiázni?
Igen. Főleg együttesképeket nézegetek. Kis lakásban élek, a nagy albumok az alagsorba kerültek le, ezeket ritkábban forgatom. Akik fontosak, az anyukám, apukám, testvérem, egy szép keretben körülöttem vannak a lakásomban. Talán túlzásba is viszem, hogy körbeveszem magammal a fotóikkal.
Nem élsz már egy házban a fiaddal. Ezt nehezen viseled?
Szerettem, amikor itt laktak velem egy házban Szentendrén. Megértem őket, hogy a budapesti belvárost választották, ahol minden közel van, autó nélkül lehet közlekedni. Fiatalon én is a belvárosban szerettem volna éni, de mindig a külvárosban laktunk.
Továbbra is remek a kapcsolatod a fiaddal és a menyeddel?
Igen, nagyon jóban vagyunk és sok mindent megosztunk egymással. Nagy szerencse, hogy együtt zenélünk, Dávid remekül beilleszkedett a zenekarba. Jó humora van, vidám vele az élet, mindenki szereti.
Milyen terveid vannak a január 6-ai életműkoncert után?
Még több életműkoncert, és hogy a Neoton sokáig éljen. Van egy Neoton-swing-anyagom, idővel ezt megjelentetném. Az 1995 óta működő Fényszóró kulturális alapítványomat szeretném ismertebbé tenni.
Félsz az öregedéstől?
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ebben a szakmában értem el ezt a kort. Ha nem is az öregedéstől, az elmúlástól, a betegségektől félek, mint mindenki. Hiszek a vonzás törvényében, ha ez működik, akkor bevonzom az egészséget, a jókedvet és a hosszú életet. Már nagyon szívesen lennék nagymama. Sokszor becsukom a szememet és már látom magam előtt az unokámat, akit már most imádok.
Stylist: Pintér Judit
Smink és haj: Leányfalvi Vanda
